Written by

Otthon okosan – 3. rész

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 2245

Lehet teljesen üres a szemetes? Próbáld ki!

 

Biztosan te is hallottál már a zero waste mozgalomról, esetleg el is gondolkoztál rajta, hogyan tudnád csökkenteni a háztartásod hulladéktermelését. “Otthon okosan” cikksorozatunk utolsó része a hulladékmentes életmód irányába tett első lépésekhez kíván segítséget nyújtani.

A környezettudatosság nem csak a Földünknek hasznos. Az, hogy nap, mint nap tudatos döntéseket hozunk és kreatív megoldásokat igyekszünk találni az eddig berögzült szokásaink helyére segít abban, hogy valóban megéljük a mindennapokat és jelen legyünk a saját életünkben. Ráadásul a fogyasztói szemléletből érkező nyomással szemben arra is megtanít, hogy értékeljük a már meglévő dolgainkat és ellenálljunk az új termékek utáni folyamatos vágyakozásnak.

Ezen gondolatok után vágjunk is bele rögtön a hulladékcsökkentésbe!

 

Miből áll a szemetem?

Az életmódváltást mindig célszerű egy listával indítani, mert így konkrétan meg tudjuk határozni, mik a céljaink és látjuk, hogy ehhez képest milyen az aktuális gyakorlatunk. Tegyünk így a zero waste lifestyle-unk kezdetekor is: nézzük meg, miből termeljük a szemetet. Valószínűleg hasonló eredmény fog születni, mint ez:

  • egyszer használható dolgok (műanyag zacskók, dobozok, PET-palackok, samponflakon stb.)
  • ruhák, elromlott eszközök, megunt dolgok etc.
  • ételmaradék (krumplihéj, almacsutka, megromlott ételek)

Na de hogyan tüntessük el, mivel váltsuk ki ezeket? Egy hasznos tipp: segíthet jó döntéseket hozni, ha mindig igyekszünk azt a gondolatot szem előtt tartani, hogy „már elő se kelljen állítani”.

Csomagolás és tárolás

Az ebből származó szemetet több módon is csökkenthetjük. Készíthetünk különböző méretű vászonszütyőket, ami akár még gyerekekkel is szórakoztató program lehet – ezek jók lesznek a gyümölcsöknek, zöldségeknek. Ne felejtsük el azt sem, hogy legyen nálunk mindig egy vászontáska, vagy kosárka, így nem a kasszánál kapunk a fejünkhöz, hogy nem tudjuk miben hazavinni a megvásárolt termékeket. Szupermarketek helyett látogassunk el a piacra, ahol friss idényárukat vehetünk csomagolás nélkül és a helyi termelőket is támogatjuk.

Persze előfordulhat, hogy valamit nem találunk meg a piacon, a nagyobb üzletekben pedig elkerülhetetlenül be vannak csomagolva: ilyenkor jó ötlet lehet a csomagolásmentes bolt. Sajnos ez vidéken egyelőre viszonylag ritka jelenség, és a fővárosban sincs minden sarkon, de aki teheti, válassza ezt a megoldást.

Persze az itt megvásárolt lencsét, mozzarellát és hasonlókat tárolni is kell valamiben ­– tárolódobozokkal rendezett, igényes és a hulladékmentességet támogató konyhát alakíthatunk ki.

Komoly gondot jelenthet még a konyha tájékán az alufólia és a folpack helyettesítése, de erre is van néhány ötletünk: nézzünk szét a méhviaszkendők és a szilikon gyümölcssapkák tájékán.

Tisztítószerek és kozmetikumok

A takarítás és a szépségápolás közös pontjával találkozunk most: mindkét terület flakonhegyeket hagy maga után és sajnos tele vannak vegyszerekkel, ami ránk és a környezetünkre is ártalmas lehet.

Tisztítószerekből már sokat teszünk azzal, ha ahelyett, hogy kidobnánk, újratöltjük a flakonokat, de készíthetünk magunk is vegyszermentes verziót, amiket például szép üvegcsékben tárolhatunk.

A kozmetikumok terén egy kicsit nehezebb a dolgunk, viszont kereshetünk környezetbarát csomagolással rendelkező, hazai gyártású natúrkozmetikumokat. Egyre több mindenből kapható csomagolásmentes változat is, sőt, gyakran lehetőség van a kiürült flakonok visszavitelére. Ha pedig már nagyon belejöttünk a dolgokba, semmi akadálya nincs az otthoni kencegyártásnak sem.

Fontos még megemlítenünk a különböző kozmetikai kendőket, vattapamacsokat, papírtörlőket, szalvétákat. Ezek helyett jó megoldást jelenthetnek a textilszalvéták és a mosható kozmetikai korongok. A végképp elhasználódott pólóknak is meg van a helye: remek törlőrongy válik belőlük, kevésbé szöszölő anyagokkal még az ablakokat is lemoshatjuk.

Ruhák, könyvek, bútorok….

….a sor hosszú. A lényeg, hogy a vezérelvünk az legyen, hogy „javítsd meg és gondold újra”, vagy ha végképp nincs rá szükség, valaki más még örülhet neki.

A fast fashion támogatása helyett nézzünk szét a turkálókban és vintage boltokban, vagy akár a gardróbvásárokban. Az apró szakadásokat egész nyugodtan megvarrhatjuk, ha pedig már nagyon meguntuk az adott ruhadarabot, ajándékozzuk, vagy adjuk el. TIPP: Fogjatok össze néhányan és szervezzetek ruhacsere akciót! Így nemcsak megszabadulhatsz a feleslegesség vált daraboktól, de ingyen felfrissítheted a gardróbodat is.

Igaz ez a könyvekre is, nem kell mindig újat venni: régiségvásárokon, antikváriumokban és a könyvtárakban is lelhetünk betűbe rejtett kalandokra.

Ételmaradékok

A legelső dolog, amit tehetünk, hogy írunk egy heti menüt, így elkerüljük azt, hogy felesleges dolgokat vásároljunk, amik a végén csak megromlanak a hűtőben.

Az olyan nyers maradékokat, mint a krumplihéj, vagy a sárgarépa vége, komposztálhatjuk is: erre nem csak családi házban, hanem az erkélyen is lehetőség van. A komposztálás nem egyenlő a rothadással: nem lesz büdös, legfeljebb földszagú.

Ha mégsem fogyna el a főztöd, gondold végig, nincs-e a környezetedben olyan rászoruló, vagy épp kutyatartó ismerős, akinek eljuttathatod a maradékot. Amennyiben családi házban laksz, érdemes lehet beszerezned egy-két tyúkot is: szinte semmilyen gondoskodást nem igényelnek, viszont minden konyhai maradékodat eltüntetik és kiváló komposzttal gazdagítják a kertedet, miközben még friss házi tojással is el fognak látni.

A lista végtelen

Még nagyon sokáig folytathatnánk, hogy az élet milyen területein lehetséges a hulladék csökkentése kezdve attól, hogy a jegyeket inkább online applikációkon vegyük meg, odáig, hogy a filteres tea helyett főzzünk szálasat. E helyett álljon itt néhány hasznos link, melyek inspirálóan hathatnak a hulladékmentes életmód folytatására.

hulladekmentes.hu

humusz.hu

haztartasom_hulladek_nelkul

Zero Waste Hungary

 

Források: 365.reblog.hu; holyduck.hu; womagic.hu; totalpackage.blog.hu; hulladekmentes.hu