Az ételpazarlás komoly globális probléma, mely aggasztó hatásokkal jár az emberiség számára. Sokszor könnyen elfeledkezünk megvásárolt élelmiszereinkről vagy éppen túlvásároljuk magunkat olyan termékekből, amelyekre esetenként nincs is szükségünk. Ez pedig az élelmiszerek kidobásához vezet. A tudatosabb vásárlási szokások népszerűsítése mellett azonban másfajta megoldások is születnek arra, hogy a végül nem elfogyasztott, de még jó állapotban lévő élelmiszerek ne a kukában landoljanak.
Közösségi hűtők
A svájci Geneva városában közel egy éve indult el egy az ételpazarlás megszüntetését célzó mozgalom. Ennek során egy helyi nonprofit szervezet, a Free-Go ingyenesen használható hűtőket helyezett el az utcákon, melyekbe bárki, bármilyen jó állapotú élelmiszert elhelyezhet. A környéken élők az otthonukban talált, még fogyasztható, azonban általuk nem felhasznált élelmiszereket elhelyezhetik a hűtőkben, mások pedig bátran elvihetik onnan a nekik tetsző termékeket, amire éppen szükségük van.
Az egy évvel ezelőtt felállított első kísérleti hűtő eddig körülbelül 3 tonna élelmiszer megmentését tette lehetővé. Azóta pedig három másik hűtőt is kihelyeztek a szervezet munkatársai. A hűtőket tényleg bárki igénybe veheti. Az otthoni szakácsoktól az éttermekig szinte mindenki kihasználja őket. Megmaradt alapanyagaik így nem vesznek kárba, ki tudja, lehet, hogy valakire éppen a vacsora utolsó hozzávalója vár az egyik közösségi spájzban!
Természetesen ennek a megoldásnak is vannak hátulütői. Ugyanis nem minden kihelyezett ételt szeretnének elvinni az emberek, ráadásul nem is mindig azokhoz kerülnek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Azonban még így is sokat számít a megoldás. A városban jelentősen csökkent a kárba veszett élelmiszerek mennyisége az elmúlt egy évben. A Free-Go körülbelül 3%-os veszteséget számolt a hűtőkben elhelyezett ételek terén. Ez a mennyiség azonban jóval kevesebb, mint a háztartásokban alapvetően felhalmozott élelmiszerek esetén lenne. A szervezet igyekszik úgy fejleszteni a rendszerét, hogy annak használata minél könnyebb legyen. Elkezdtek például a társasházaknál való ételfelvétellel is kísérletezni, hogy jobban be tudják vonni az embereket a kezdeményezésbe. Hiszen ebben az esetben el sem kell menniük a hűtőkhöz. Emellett felállítottak egy telefonvonalat is, melyen az éttermek jelezhetik a szervezet számára, ha megmaradt alapanyagaikat szeretnék felajánlani.
Itthon is vannak megoldások
Hazánkban is terjednek az élelmiszerpazarlás ellen fellépő kezdeményezések. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület például áruházakból és a gyártóktól ment élelmiszert, hogy rászorulókon segítsen. Ezen túl létrejött egy platform is, amelyet bármely magánszemély igénybe vehet. Egy alkalmazáson keresztül a kezdeményezésben résztvevő boltok, pékségek és éttermek élelmiszercsomagokat állítanak össze azokból a termékekből, melyeket előreláthatóan nem fognak tudni értékesíteni. Ezeket a csomagokat aztán az alkalmazás felhasználói a bolti árnál lényegesen olcsóbban átvehetik, ezzel is megakadályozva, hogy olyan élelmiszerek maradjanak rajtuk, melyeket aztán kidobnának. A lehetőség mindenki számára előnyös. A boltok még tudnak valamennyi profitot termelni az egyébként kidobásra váró termékeik eladásával, míg a magánemberek kedvezményes áron juthatnak hozzá a még fogyasztható állapotban lévő élelmiszerekhez.
Hogyan figyeljünk otthonunkban a pazarlás csökkentésére?
Az ételpazarlás teljes mértékű elkerülése sajnos néha lehetetlen, azonban tudatos vásárlással erre is figyelhetünk. Érdemes a nagyobb bevásárlásainknál kizárólag azokat az alapélelmiszereket beszerezni, melyek sokáig elállnak és biztosan szükségünk lesz rájuk. A friss élelmiszereket és különleges, ritkán használt alapanyagokat érdemes közvetlenül főzés előtt beszerezni, ezzel nemcsak a frissességüket garantálhatjuk ugyanis, hanem azt is, hogy biztosan felhasználjuk majd őket és nem a hűtőnk hátuljában bujkálnak majd.
Emellett érdemes végiggondolnunk azt is, hogy miből mennyire van szükségünk. Mindig tudunk valamiből többet venni később is, ha még szükségünk lesz rá, azonban a legtöbb termék nem áll el hetekig lakásunkban. Igyekezzünk mindig csak annyit kosarunkba rakni, amennyire ténylegesen szükségünk van!
Forrás: euronews.com