Written by

10 tevékenység, amely fenntarthatóságra neveli a gyerekeket

home_slider, Tudtad-e?| Views: 1453

A környezettudatosság és a fenntarthatóság kérdéskörével nem csak mi, de gyermekeink is találkoznak a mindennapokban. Ahhoz, hogy tudatos felnőttekké váljanak, érdemes már kiskorban egy-egy apró környezettudatos gesztust megtanítani nekik. Az alábbi cikkben összegyűjtöttünk 10 olyan tevékenységet, melyek a kicsik számára is élvezhetők, interaktívak, és ugyanakkor rengeteget tanulhatnak belőlük.

A gyerekek fejlődésében elengedhetetlen, hogy kialakuljon egy napi rutin, az alább felsorolt elemek közül pedig sok beemelhető a mindennapokba. Emellett e tevékenységek kiváló minőségi időtöltést biztosítanak a szülő és gyermeke között, de akár bevonhatjuk gyermekünk barátait is a programokba, hogy azokat még vonzóbbá és élvezhetőbbé varázsoljuk.

1. Gyűjtsük szelektíven a hulladékot!

Készíthetjük akár közösen a szelektív hulladékgyűjtőket a házba, ezeket a gyermekünkkel együtt kidekorálhatjuk, színekkel, formákkal ékesíthetjük. Érdemes az egyes szemetesekre valamilyen, a belevaló szemétre utaló rajzot, figurát, karikatúrát tenni, illetve az adott hulladék „színével” díszíteni. Így könnyebben megtanulja, milyen újrahasznosítható szemét kerül a kék, a sárga, a fehér, vagy a zöld kukákba, illetve a szelektálás sem lesz idegen a számára.

2. Szedjünk közösen szemetet!

Sajnos sok ember nem tanulta meg a kihelyezett hulladékgyűjtőbe dobni a szemetet, gyakran a szél, vagy az állatok kiemelik azokat a nyitott kukákból. Emlékezetes program lehet a gyerekekkel közösen elmenni a szomszéd parkba, vagy a lakóhelyünk környékére összeszedni a szétszórt hulladékot. Legyünk elővigyázatosak, érdemes gumikesztyűt húzni, illetve az erre célra kialakított szemétszedő csipeszt beszerezni. Ettől a kicsik garantáltan a nap hősének érezhetik magukat!

3. Legyünk büszke növénymamák és növénypapák!

A gyerekek imádnak gyurmázni, a földdel játszani, piszkolni. Ezért is érdemes közösen elültetni valamit a kertbe, vagy ha erre nincs lehetőség, akkor akár a konyha ablakába. Ez lehet egy esztétikus kisvirág, vagy paradicsompalánta is, mindkettő életének és növekedésének a figyelése lenyűgözi a gyermekeket. Ezen kívül a fiatal növényszülő büszkén tálalhatja és fogyaszthatja saját termését a vacsoraasztalnál.

4. Hasznosítsuk újra a feleslegessé vált tárgyainkat!

Számtalanszor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy mennyi felesleges ruha, játék, könyv, és egyéb holmink van otthon. Tanítsuk meg gyermekeinket ezeknek az újrahasznosítására, kerüljük a tárgyak eldobását. Az interneten rengeteg kreatív ötletet találunk arra, mit kezdjünk a kinőtt, eltörött, szakadt darabokkal. Készülhetnek belőlük farsangi jelmezek, dísztárgyak, takarítóeszközök, ha pedig végképp nem látjuk szükségesnek az adott dolgot, érdemes azt szeretetotthonoknak, árvaházaknak adományozni.

5. Nézzük meg, mennyire szennyezett a levegő!

A gyerekek nehezebben értenek meg olyan dolgokat, amiket nem látnak, így hiába magyarázzuk el, hogy a városi levegő szennyezett, ezt kevésbé tudják feldolgozni. Izgalmas és informatív lehet egy közös kísérlet elvégzése, melyből kimutathatjuk a levegő szennyezettségét. Az interneten számtalan légszennyezettséget mérő, kifejezetten gyermekeknek szóló feladat található.

6. Ültessünk fát!

Amellett, hogy minden fa elültetése javítja a levegő minőségét, a gyermekek számára nagyon érdekes végignézni egy növény felcseperedését. Izgalmas és jó hangulatú családi program lehet közösen elültetni egy fát, de ha nincs lehetőségünk saját kertbe, rokonok területére ültetni, rengeteg kezdeményezéshez tudunk családostól csatlakozni.  

7. Beszélgessünk a Földről!

Manapság számos, gyermekeknek szóló képes, interaktív könyv áll rendelkezésre, mely informatív lehet akár a felnőttek számára is. Fontos, hogy a gyermek tisztában legyen a Föld tulajdonságaival, és megértse, mennyit kap az ember a természettől és milyen hatással vagyunk mi rá.

8. Komposztáljunk!

Rengeteg zöldhulladék kerül a szemetesbe nap mint nap, pedig a talaj rettentő hálás lenne ezekért a tápanyagokért. Készítsünk gyermekünkkel együtt komposztáló ládát, ismerkedjünk meg közösen azokkal az anyagokkal, amelyek kiváló táplálói lehetnek a kertünknek. A komposztba kizárólag növényi eredetű maradék kerülhet (illetve tojáshéj), de fontos, hogy egy növény beteg részeit mellőzzük. Érdemes a komposztot nedvesen tartani és néha megkeverni, hogy az még gyorsabban váljon humusszá és táplálja a talajt mikroorganizmusokkal.

9. Készítsünk egyedi textil szalvétát!

A gyermekek gyakran lesznek maszatosak, öntik le magukat, vagy csöpög le a ruhájukra a fagylalt. Ahelyett, hogy minden alkalommal újabb és újabb papírszalvétát használnánk el, elkészíthetjük az egyedi dizájnú textil szalvétáinkat, melyek a kicsik kérésére készülhetnek kedvenc kinőtt pólójukból, vagy más, számukra kedves mintájú anyagból. Ezek a mosható textilek évekig kiválóan alkalmasak arra, amire egy papírszalvétát egyszer használnánk.

10. Töltsünk időt a természetben!

Egy 21. századi gyermek sajnos ritkán jut ki a természetbe, főként, ha nagyvárosban lakik és az iskola, valamint a különórák is a betonrengetegben vannak. Gyermekünk csak úgy tudja értékelni a természetet, ha ismeri és szereti azt. Szánjunk időt kirándulásra, hiszen amellett, hogy a gyerekeknek nagy igénye van a mozgásra és a kalandra, nekünk is jót tesz a friss levegő és a séta. Adjunk térképet gyermekünknek, legyen ő a bátor kalandor, találja meg ő a túrajelzéseket, de hívjuk fel a figyelmét az apróbb dolgokra; bogarakra, gombára, növényekre.

Forrás: naturespath.com