Az Egyesült Államokban 2018 óta ünneplik április 14-én a National Gardening Day-t, vagyis a nemzeti kertész napot, amely alkalmából arra ösztönzik a lakosságot, hogy egy nap erejéig fordítsanak kiemelt figyelmet kertjükre és a benne lévő növények gondozására. Ugyan hazánkban nem honosult meg még ehhez hasonló mozgalom, mégis érdemes lehet nekünk is csatlakozni, hiszen nemcsak kerti növényeink, de saját egészségünk és jóllétünk is profitálhat belőle.
Amerikában a Cool Springs Press, amely a bestseller kertészeti könyvek egyik vezető kiadója, 2018-ban indította útjára a National Gardening Day kezdeményezését, felhívva a figyelmet a kertészet sokszínűségére és az általa megszerezhető élményekre, valamint a hobbikertészek tehetségére. A kezdeményezés emellett a kezdő kertészek motiválását és a kertészet iránti érdeklődők bevonását is célul tűzte ki, hiszen a kertészet révén a szabadban eltöltött idő számos egészségügyi előnnyel is jár.
Ki a kertbe!
Az ókori civilizációkból fennmaradt leletek bizonyítják, hogy a kertészet már évszázadok óta kedvelt időtöltésnek számít az emberek között. Az évek alatt azonban a kertészkedés több lett egy szabadidős tevékenységnél – igazi hobbivá alakult, amely mára már sokszor a művészetek irányába is elnyúlik. Az amerikai nemzeti nap pontosan ezt kívánja népszerűsíteni és ünnepelni, hiszen legyen szó a házi gyümölcsösök gondozásáról, vagy a virágaink szebbnél szebb kompozíciókba való ültetéséről, a kertészet igazi környezetszépítő eszköz. Ráadásul tudatosan művelve környezetünk biodiverzitását is növelheti. Amennyiben ügyelünk rá, hogy csupán fű helyett színes és változatos növényvilágot telepítsünk, úgy kertünk igen gazdag állatvilágot tud bevonzani. Sőt, megfelelő odafigyelés mellett egyenesen szén-dioxid-elnyelővé alakíthatjuk át kertünket.
A szabadban töltött idő emellett egészségünkre is jó hatással van. Nemcsak a friss levegő, de a kertészkedéssel járó mozgás is jó hatással lehet szervezetünkre, emellett pedig akár közösségi program is lehet, ha családunk vagy barátaink társaságában végezzük.
Mivel ünnepelhetünk mi is?
Ugyan hazánkban nem ünnepeljük a kertészet napját, mégis mi is jobban odafigyelhetünk, hogy amennyiben van egy kiskertünk, több időt töltsünk gondozásával, valamint azzal, hogy bővítsük tudásunkat az egyes növényfajtákról.
Látogassunk el egy botanikus kertbe! A botanikus kertekben rengeteg növényfajról tanulhatunk és inspirálódhatunk abban is, hogy saját kertünkben melyek azok a növények, amelyek jó éreznék magukat.
Iratkozzunk be egy kertészeti tanfolyamra vagy workshopra! A tanfolyamok és workshopok rengeteg új hasznos információval szolgálhatnak a növények gondozásával kapcsolatban, valamint abban is, hogy hogyan tarthatjuk őket egészségesen és szépen hosszú ideig.
Vegyünk szakkönyveket! Csakúgy, mint az élet számos területén, a kertészet esetében is nagyméretű szakirodalom jelent már meg, amely nagy segítségünkre lehet a kertészet elméleti részének elsajátításában. Segíthet a fajok felismerésében, a növénybetegségek kiszűrésében és sok érdekes tippel is elláthat minket.
Ha a jeles nap hatására nem is kezdünk bele rohamléptekkel, vasárnap érdemes a szabadban, kertünkben töltenünk egy kis időt, hátha megkedveljük ezt a sok szempontból jótékony időtöltést.
Forrás: Happyeconews