A biomassza hasznosítása környezetbarát megoldást kínál az energiaszükségletünk kielégítésére, ráadásul az alapanyag folyamatosan megújul, így nem jár a természeti erőforrások kizsákmányolásával. Külön jó hír a természeti értékekért aggódóknak, hogy – felelős erdőgazdálkodás mellett – az erdészeti maradék anyagok energetikai felhasználása erdőink élővilágát is óvja azáltal, hogy drasztikusan csökkenti az erdőtüzek kockázatát.
Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, a biomasszában mint megújuló energiaforrásban óriási lehetőségek rejtőznek, amelyeket szerencsére egyre szélesebb körben ki is használunk – hazánkban is. A nagy kérdés persze az, hogy a biomassza-hasznosítás elterjedését követően mi lesz erdőinkkel. Szerencsére a gyakorlat azt mutatja, hogy az erdészeti faanyag egy részének energetikai felhasználása nemhogy nem károsítja erdei állományinkat, inkább hozzájárul erdőink megóvásához, hiszen szigorú előírások szabályozzák az erdei biomassza felhasználását.
Európában Magyarország volt az első állam, ahol erdőtörvényt alkottak, ami ráadásul a legszigorúbb szabályozás a kontinensen. Így az erdőgazdálkodás és biomassza-felhasználás nem járt és nem is jár együtt az erdők túlzott kitermelésével.
A maradék fát viszik az erőművek
Az erdészeti társaságok eleve csak olyan faanyagot szállíthatnak be az erőműveknek, amelyeket az erdő fenntartásához szükséges kivágni, illetve amiket más módon már nem lehetne felhasználni. Így a biomassza erőművekbe csak olyan, ellenőrzött körülmények között kitermelt faanyag kerül, amely nem alkalmas másra, például bútoripari vagy építőipari felhasználásra. Ennek köszönhetően az erőművek működése nem jár együtt a térség erdőterületének csökkenésével, sőt élénkítőleg hat a fenntartható erdészeti gazdálkodásra, hiszen csak a máshol fel nem használható – lényegében hulladék – fát tüzelik el. Emellett a létesítmény nem szívja el a minőségi faanyagot más ágazatok elől. Erre az egyik legjobb példa a Veolia csoporthoz tartozó a pécsi erőmű, amely közel másfél évtizede állt át a biomassza hasznosítására, mégsem érte kár a közeli mecseki erdőket (a felhasznált alapanyagokról bővebb információ itt).
Az igazi veszély a tűz
Erdőink egyik legnagyobb ellensége a tűz, és sajnos a szigorú szabályozások ellenére is időről időre előfordulnak erdőtüzek. Különösen bosszantó, hogy az erdőtüzek 99 százalékát az emberi figyelmetlenség okozza. Egy erdőtűz esetén rövid idő alatt nagyon nagy területek éghetnek le, hiszen míg egy tűz meggyújtása csak néhány másodpercet, addig eloltása órákat, napokat vesz igénybe. Az erdei ökoszisztéma regenerálódása pedig évtizedekig tart.
Magyarországon leginkább a felszíni tüzek a leggyakoribbak, amikor a talajon levő avar és a cserjék gyulladnak meg. Azonban ezek a kisebb tüzek végül koronatűzzé fejlődhetnek, amelyek a fenyőerdőkben a legjellemzőbbek, hazánkban főleg az Alföldön. Az elmúlt években megnövekedett a tűzesetek száma, vélhetően a klímaváltozás miatt, hiszen a csapadékmennyiség csökkenése és a magasabb átlaghőmérséklet fokozza az avar kigyulladásának esélyét. A szabályok betartásával, tűzgyújtási tilalmak figyelembe vételével azonban sok tűz megelőzhető.
Mi köze a biomassza-felhasználásnak a tüzek megelőzéséhez?
A gondozatlan erdőterületeken a természetesen felgyülemlő maradék fa és avar növelik az éghető anyagok mennyiségét, ami miatt nagyobb terület képes kigyulladni, illetve a tűz terjedése is gyorsabb és nagyobb hatótávolságú. Egy erdőtűz esetén is az elhalt növényi biomassza ég a leggyorsabban, a legnagyobb lánggal. Az erdészeti maradék anyagok, így a gallyazási maradék faanyagok vagy például a korábbi kitermelésekből ott maradt tuskók és hulladékfa kivonásával viszont csökken a tűzveszély, kevesebb lesz az élettelen, kiszáradt, ezért könnyen éghető anyag. Így az erdészeti maradék anyagok felhasználásának megszervezése jelentősen csökkenti az erdőtüzek kialakulásának esélyét. Az erőművek számára pedig megfelelő az a minőségű faanyag is, amit máshogy már nem lehetne felhasználni, így biztosak lehetünk abban, hogy értékes faanyagot nem áldoznak fel energetikai célokra. Így ebben a helyzetben az erdészetek és az erőművek is nyernek, illetve maga az erdei élővilág is, hiszen kevésbé fenyegeti egy pusztító tűz veszélye.
Néhány hasznos tanács erdőink megóvására
Mivel a természetes eredetű erdőtüzek igen ritkák (az erdőtüzek kevesebb mint egy százaléka), érdemes odafigyelnünk néhány apróságra, hogy megelőzhessük a bajt. Ami nekünk kis erőfeszítésbe kerül, az az erdő élőlényeinek sokaságát mentheti meg.
Ha erdőben járunk, tartsuk be az alábbiakat:
- Soha ne dobjuk el az égő cigarettacsikket, az elnyomott csikket helyezzük a megfelelő hulladékgyűjtőbe!
- Csak a kijelölt területeken gyújtsunk tüzet, biztosítva, hogy van kéznél tűzoltásra alkalmas eszköz (víz, homok, lapát stb.)!
- A tüzet gondosan oltsuk el, nehogy a szél gyújtsa vissza!
Sose hagyjuk a tüzet őrizetlenül!