Written by

Az emberiség az éjszakába száműzi az állatvilágot

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 1875

A világon szinte mindenhol egyre több emlős áll át éjszakai életmódra, hogy ne kelljen az emberekkel találkoznia. A települések növekedési üteme, a mezőgazdasági termelés, valamint a vadászat és a túrázás mind megzavarják az állatok életritmusát.

A Kaliforniai Egyetem kutatói az afrikai szavannáktól Európa erdejein át Ázsiáig és Amerikáig, mindenhol azt tapasztalták, hogy egyre több emlősállat vált éjszakai életmódra a korábban megszokott nappaliról. Az emberi tevékenységek nyomán ugyanis drasztikusan csökkennek a vadállatok természetes élőhelyei és ezáltal populációik is.

Az egyetem kutatói  összesen 6 kontinens 62 emlős faját vizsgálták meg. A felmérés során mozgásérzékelő kamerákkal, műholdfelvételekkel és nyomkövetőkkel figyelték az állatok aktivitását, illetve azt is megfigyelték, hányszor és milyen módon kerülnek kapcsolatba az emberekkel, akár a vadászat, a turizmus, az építkezések vagy a mezőgazdaság következtében. A kutatási eredmények szerint az emberi jelenlét átlagosan nagyjából 20 százalékkal növeli az állatok éjszakai aktivitását.

Az állatok erőteljesen reagálnak még az olyan emberi tevékenységekre is, amelyek nem jelentenek közvetlen fenyegetést rájuk, vagyis már a puszta jelenlétünk is elég ahhoz, hogy megzavarjuk napi rutinjukat. Az életmód megváltozása miatt fokozatos átrendeződések figyelhetők meg a táplálékláncban is. A jelenség miatt kiélesedhet a harc az élelemért, az alapvetően nappali életmódot folytató állatok pedig védtelenebbé válnak az éjszakai ragadozókkal szemben. Képzeljük csak el az eddig nappal tevékenykedő amerikai mókusokat, akik éjszakára áttérve szinte az éjjeli ragadozó prérifarkasok szájába rohannak.

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy a folyamat pontosan milyen hatással is lesz az egyébként igen érzékeny ökoszisztémára. A tanulmány készítői szerint azonban aggodalomra ad okot, hogy napjaink állati viselkedési mintái több millió évnyi alkalmazkodás eredményei, így nem túl valószínű, hogy az újonnan a sötétségbe űzött természet megfelelően fog működni. Persze bizonyos élőlények számára így is előnyös lehet az átállás.

Forrás: Magro.hu