Velence, a lagúnák városa idén ünnepelte fennállásának 1604. évfordulóját. Lenyűgöző építészeti alkotásai és romantikus csatornái mögött azonban egy kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb mérnöki bravúr rejlik: a város teljes egészében fából készült alapokra épült.
Velence alapjait úgy képzelhetjük el legkönnyebben, mint egy hatalmas, fordított erdőt: milliónyi gondosan a földbe vert fa cölöp tartja a várost. Ezek a jellemzően vörösfenyőből, tölgyből, égerből és lucfenyőből készült, 1-3,5 méter hosszú cölöpök évszázadokon keresztül stabil alapot biztosítottak a város palotái és harangtornyai számára. Velence mérnökei olyan zseniális megoldásokat alkalmaztak, amelyek kihasználták a természet, a víz és a fizika erejét.
A cölöpverők dallama
A cölöpök leverésekor a „battipai” néven ismert munkások különleges ritmusú dalokat énekeltek, hogy összehangolják a mozdulataikat, és ezzel egyetlen ütemet se veszítsenek. A Velence dicsőségét éltető és ellenségeit ostorozó énekeik vidám hangulatú koncertté formálták az egyébként kifejezetten megerőltető fizikai munkát. Még ma is él a „na testa da bater pai” kifejezés, amely egy lassú felfogású, makacs embert ír le, szó szerint „cölöpverő fejként”.
Velence, a természet adta stabilitás nyertese
A munka során a cölöpöket olyan mélyre verték, amíg nem lehetett tovább süllyeszteni őket. Négyzetméterenként akár kilenc cölöpöt is elhelyezhettek, amelyek spirális mintában haladtak a külső szélektől a középpont felé. Fejeiket gondosan lefűrészelték, majd rájuk keresztirányú gerendákat pakoltak, amelyeket kőfalakkal koronáztak meg.
Ez az alapozási rendszer azért tart ki több, mint másfél évezrede, mert a víz, a sár és a fa tökéletes harmóniában működik együtt. Az iszap oxigénmentes környezetet teremt, amely megakadályozza a fa lebomlását, a fa sejtszerkezete ennek köszönhetően pedig megtartja formáját.
Inspiráció a múltból egy fenntarthatóbb jövő felé
Ez a történet rámutat arra, hogy a természetes anyagok miként válhatnak a fenntarthatóság szimbólumaivá. Az ősi technológiák hatékonysága azt sugallja, hogy érdemes újragondolni az építészeti megoldásokat. A beton és acél korában Velence arra tanít bennünket, hogy a tartósságot néha a legegyszerűbb, legtermészetesebb módszerekkel érhetjük el.
A város építésének alakulása inspiráló és rendkívül különleges. Velence mindannyiunk számára példát mutat arra, hogyan lehet a természet erőforrásait okosan és tiszteletteljesen felhasználni – nemcsak az építészetben, hanem életünk minden területén.
A klímaváltozás kihívásai
Velence napjainkban példátlan és eddig soha nem tapasztalt kihívásokkal kénytelen szembenézni. A klímaváltozás következtében emelkedő tengerszint és a gyakori áradások veszélyeztetik a város törékeny egyensúlyát. A MOSE-projekt – egy hatalmas mobil gát-rendszer – egyike azoknak az innovatív megoldásoknak, amelyekkel Velence jelenleg is küzd az egyre csak növekvő vízszinttel. Azonban hosszú távon a fenntartható városfejlesztés lehet a kulcs Velence biztonságának megőrzéséhez.
Forrás: BBC