Written by

Hogyan menthetjük meg a jegesmedvéket?

Hírek, home_slider| Views: 258

Az éghajlatváltozás komoly fenyegetést jelent a jegesmedvék számára. A sarkvidéki jégtáblák olvadása folyamatosan csökkenti élőhelyüket, ráadásul mindez megnehezíti számukra a táplálékszerzést és a szaporodást is. A világ legnagyobb szárazföldi ragadozója tehát hiába áll a tápláléklánc csúcsán, a fajt kihalás fenyegeti. De vajon mit tehet értük az emberiség, meg tudja menteni a tudomány a jegesmedvéket?

A jegesmedvék nem pusztán méretük és erejük miatt különleges állatok, hiszen rátermettségüket bizonyítja az is, hogy „a jég hátán is megélnek”, vagyis sikeresen alkalmazkodtak bolygónk egyik legszélsőségesebb környezetéhez. Mind bundájuk színe, táplálkozási és vadászási szokásaik biztosítják számukra azt, hogy főként az Északi-sarkvidék jeges tengerein található jégtáblákon is csúcsragadozónak számítsanak.

A tél csúcsragadozója

Az úszás, valamint a jégmezőkön való vándorlás révén nagy távolságokat képesek megtenni, vastag bundájuk és zsírrétegük pedig óvja őket a szélsőséges időjárástól. Széles, hártyás mancsaik egyrészt jó úszóvá teszik őket, másrészt segítséget jelentenek a vadászatban is, hiszen kifinomult szaglásuk és látásuk révén fókákat ejtenek el, amelyhez rendkívül gyorsnak kell lenniük.

Azonban az éghajlatváltozás komoly veszélyt jelent számukra. Egyre gyakrabban kényszerülnek hosszabb úszásokra, hogy elérjék a stabil jégmezőket, ami kimeríti energiatartalékaikat. A faj megőrzése érdekében számos nemzetközi kezdeményezés és kutatási projekt is indult, amelyek célja, hogy az éghajlatváltozás hatásait csökkentsék, ezáltal megvédve a jegesmedvék élőhelyét. Azonban ahhoz, hogy a megfelelő intézkedéseket hozzuk, ismernünk kell az állatok viselkedését.

Műholdas nyomkövetés

Korábban műholdas nyakörvek segítségével vizsgálták a nőstény jegesmedvék mozgását. Azért csak a nőstényekét, mert ez a módszer nem volt alkalmas a gyorsan növő bocsok, vagy az eltérő nyak- és fejformájú hím egyedek megfigyelésére. Azonban ez a módszer közel sem volt tökéletes, ugyanis a nőstény jegesmedvék viselkedése gyakran eltér a hímekétől.

Egy új kutatás során most egy egyedi nyomkövető segítségével figyelik meg a faj viselkedését, amely lehetővé teszi, hogy mind a bocsokét, mind a hímekét is nyomon kövessék, ezáltal sokkal pontosabb képet kaphajunk arról, hogyan is reagálnak a jegesmedvék a megváltozó környezetre.

Öntapadós nyomkövető

A bundára ragasztható, ezáltal az állatokra minimális hatást gyakorló címkéket úgy tervezték, hogy ellenálljanak az igazán szélsőséges környezeti hatásoknak, amilyen a hideg, a hó vagy a sós víz. Ezek az eszközök ráadásul akár 12 hónapig is a medvék szőrzetén maradhatnak.

A kutatók szerint az új technológia segítségével minden eddiginél teljesebb képet kaphatunk a jegesmedvék viselkedéséről és mozgásáról. Mindez létfontosságú, hiszen a tengeri jég olvadásával a faj egyre több időt tölt a szárazföldön, ami táplálékszerzésüket is megnehezíti, ráadásul egyre nagyobb eséllyel találkozhatnak emberekkel.

Forrás: euronews.com