A fosszilis üzemanyag-felhasználás árnyékában él, és viszonylag kezdetleges a bioüzemanyag használata, egyelőre létjogosultsága is kérdéses. Az alternatív energiaforrások azonban mindinkább előre törnek, egyre nagyobb távlatokat mutatnak és felvetik az állandó kulcskérdést: hogyan lehetne a közlekedés is zöldebb? A bioüzemanyag már az ajtón kopogtatna, de tényleg megéri használni? Alábbi cikkünkben ezt a kérdést járjuk körbe.
Az első hosszútávú repülés bioüzemanyaggal 2021. május 18-án történt: az Air France-KLM Párizsból Montrealba tartó járata hagyományos repülőgép üzemanyag és használt étolajból készült fenntartható repülő üzemanyag (SAF) elegyét alkalmazta. Annak ellenére, hogy ez elvitathatatlanul nagy lépés a kívánt irányba, még sok változtatás várat magára. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a közlekedéshez felhasznált bioüzemanyag termelés 6%-al nőtt évről évre 2019-ig és 2024-ig az éves termelésnövekedés várható értéke 3%. Azonban ez bőven elmarad az éves 10%-os teljesítménytől, amely 2030-ig lenne szükséges a Nemzetközi Energiaügynökség Sustainable Development Scenariojával (Fenntartható Fejlődési Forgatókönyv) való összhanghoz. Az SDS a globális energiarendszer jelentős átalakulását vázolja fel, bemutatva, hogyan változtathat a világ az energiához való egyetemes hozzáférés elérése, a légszennyezés súlyos egészségügyi hatásainak csökkentése és az éghajlatváltozás kezelése érdekében. A szakpolitikai támogatáson túl kiemeli az Energiaügynökség, hogy innovációra van szükség a költségek csökkentése érdekében, mind a haladó bioüzemanyag-fogyasztás, mind a „zöld” üzemanyagok alkalmazásának növelése érdekében.
A bioüzemanyagok fajtái
A bioüzemanyagok lényegében biomasszából készülnek, szilárd, cseppfolyós és gáz halmazállapotúak is lehetnek. Legismertebb formái közé tartozik biodízel, bioetanol és biogáz.
Az első generációs alternatív üzemanyagok takarmánynövényekből származnak. A nyersanyagból, például kukoricából, cukornádból és szójababból származó cukrot vagy keményítőt élesztős fermentációval bioetanollá lehet alakítani, az olajok – mint a szűz növényi olajok – pedig úgynevezett észterezésen mennek keresztül a biodízel előállításához. Az első generációs bioüzemanyagok teszik ki a ma elérhető alternatív megoldások többségét, minden bizonnyal hasznosak is, de használatuk veszélyeztetheti az élelmiszerellátást és a biológiai sokféleséget. A második generációs bioüzemanyagok viszont olyan alapanyagokat használnak, amelyek általában nem élelmiszernövények, vagy nem alkalmasak emberi fogyasztásra. Ez az alábbiakat foglalhatja magában: szalma, kipréselt cukornád, évelő növények, elhasznált növényi olajok vagy mezőgazdasági hulladék. Léteznek már azonban harmadik generációs bioüzemanyagok is, amelyek algából származnak. Az algával történő első kísérletek a huszadik század utolsó harmadára tehetők. A mikroalga biomassza rendkívül sokoldalú, felhasználható bioetanolként, valamint biodízel előállítására is. Az algák előnye, hogy szinte bárhol termeszthetőek, ahol a hőmérséklet elég meleg, még szennyvízben is, ami azért szerencsés, mert segíti a hulladék további feldolgozását, mégsem igényel plusz területet. A negyedik generáció magját a nem szántóföldi növények adják, viszont csak az utóbbi években kezdődtek meg a kísérletek hozzájuk kapcsolódóan. Esetükben a biomassza megsemmisítése már nem szükségszerű ahhoz, hogy bioüzemanyagot termeljenek, valamint léteznek karbonsemleges változatai is.
Jelene és jövője: avagy járható út-e a megújuló üzemanyag?
A kőolajszármazékoknál a bioüzemanyagok sokkalta természetkímélőbbnek tűnnek első látásra, azonban mégis számos vita felmerült alkalmazásukkal kapcsolatban és az alapanyagok tekintetében is. Legfőbb előnye a bioüzemanyagoknak, hogy nem fosszilisak, azaz megújuló erőforrásból származnak. Kinyerésükhöz nem kell a föld felszíne alá fúrni, bányászni, továbbá szinte bárhol és bármelyik országban előállíthatóak a korábban felsorolt nyersanyagokból.
Azonban ennek az üzemanyag típusnak az előállítása hátrányokkal is jár: a modern belső égésű motorok üzemanyagrendszerét a bioüzemanyagok egy része tönkreteszi. Szintén árnyalja a képet, hogy az első generációs üzemanyagok közrejátszanak a biodiverzitás csökkentésében azáltal, hogy alapanyagukat a termőföldek szolgáltatják, és ez a növénytermesztéstől vesz el területeket. De az előállítás vezethet nagy számú ember munkahelyvesztéséhez és elszegényedéséhez is, hiszen a bioüzemanyaghoz felhasználható növények termelésének a gépesítése nagyon könnyen és hatékonyan megoldható, ami azt jelenti, hogy nem igényel akkora számú munkaerőt, mint amennyien az adott területen élnek. Egy olyan vidéken, ahol főként zöldségtermesztéssel foglalkoznak, de elkezdenek a bioüzemanyaghoz szükséges növénytermesztéssel foglalkozni ipari és gépesített körülmények között, az a gazdálkodók ellehetetlenülését vonhatja maga után. A pálmaolajat például –amely miatt rengeteg erdőt kiirtanak –a tilos energiaforrásként hasznosítani 2030-tól az Európai Unió utasítása alapján.
A konklúzió az, hogy a bioüzemanyaggal járó előnyök az érem másik oldalán hátrányokként jelentkeznek, hiszen az első generációs eljárás (amikor nem mezőgazdasági mellékterméket használnak fel) annak ellenére, hogy redukálja a fosszilis üzemanyagok felhasználását, károsítja az erdő- és termőföld készleteket, ezzel egyenesen arányosan csökkentve az élelmezési célú termesztést.
Forrás: sustainabilitymag.com, xforest.hu
