Written by

Szép lassan gyilkolják bolygónkat a repülők

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 1511

Az elmúlt évtizedekben drasztikus árcsökkenés tapasztalható a repülőjegyek terén. A repülés egyre szélesebb tömegek számára válik elérhetővé, ami egyfelől remek hír, másfelől viszont ha folytatódik a jelenlegi tendencia, akkor 2050-re a repülők válhatnak a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátókká.

A repülés egyre inkább mindennapos tevékenységgé válik. Teljesen érthető, hogy globalizált világunkban a felgyorsult tempót felvéve muszáj a világ egyik pontjáról a másikra néhány óra alatt eljutni. Szerencsére, ez ma már nem csak a tehetős emberek kiváltsága.  Olyannyira nem, hogy a 2017-es repülőjegyek árai vásárlóértékben már 60 százalékkal voltak olcsóbbak, mint 1995-ben. Így a FlightAware statisztikái szerint 2016-ban minden egyes pillanatban 9729 repülő volt az égen, amelyeken 1 270 406 ember utazott. Amennyiben ez a tendencia folytatódik, 2036-ra az utasok száma duplájára fog emelkedni.

Ne feledjük azonban, hogy a repülők olyan járművek, amelyek kerozin égetésével széndioxidot és nitrogén-oxidokat termelnek. Habár jelenleg nem tűnik nagynak repülés okozta káros emisszió (levegőterhelés), az előbb felvázolt tények alapján az évszázad közepére ez drasztikus mértékben megnövekedhet. A repülés és a hajóforgalom általában elkerüli a nemzetközi klímaegyezményeket, aminek a legfőbb oka, hogy nehéz megállapítani, hogy a kibocsátás melyik ország kvótájába sorolandó. Ahonnan indul a gép? Ahova érkezik? Netán amely országok felett átrepül?

De mit lehet tenni annak érdekében, hogy csökkenjen a légijárművek általi üvegházhatású gázok kibocsátása? A legnagyobb mértékű csökkentést mindenki a gépeket hatékonyabbá tevő innovációktól várja, még maguk a gyártók is, noha őket elsősorban az üzemanyag-csökkentés révén elérhető költségmegtakarítás motiválja. Az egyik legkedveltebb és legnépszerűbb hatékonyságnövelő technika a repülőgép szárnyainak a meghosszabbítása, amelynek segítségével kevesebb üzemanyag égetésével lehet ugyanakkora teljesítményt kifejteni. A bioüzemanyag felhasználása egy újabb alternatíva lehet. Hollandoknak már sikerült előállítaniuk üzemanyagot földgázból, de elméletileg a számos szerves anyagokból is előállítható a kerozin. Kanadában erdészeti hulladékból, Dél-Afrikában nikotinmentes dohányból, az Egyesült Arab Emírségekben pedig tengervízzel öntözött növényekből igyekeznek a repülőgépet üzemeltető bioüzemanyag előállításra.

 

Forrás: index.hu; travelandleisure.com