Written by

Otthon okosan – 1. rész

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 727

Hogyan illesszük be a körkörös gazdasági modellt mindennapjainkba?

Az interneten böngészve, a buszmegállóban várakozva, a könyvesboltok polcain, egyre többször jönnek velünk szembe az olyan és hasonló kifejezések, mint például vegyszermentes életmód, zero waste, csomagolásmentesség, környezettudatosság. Egyetlen google keresés több száz találatot dob ki a témában, ami megkönnyíti, de ugyanakkor meg is nehezítheti számunkra a környezettudatos fordulatot.

Cikksorozatunk azoknak szeretne segítséget nyújtani, akik fontosnak tartják, hogy otthonukban is tegyenek bolygónk megőrzéséért. Célunk, hogy a három rész során egy lehetőség szerint átfogó képet mutassunk be arról, hogy milyen területeket ölel fel az otthoni környezettudatos életmód, valamint hogy hasznos tippekkel szolgáljunk az olykor kaotikus kezdetekhez. Ne feledjük, hogy a váltás egy folyamat, természetesen nem kell az összes tisztítószerünket egyik napról a másikra kidobnunk. Tájékozódjunk és végezzünk alapos kalkulációkat, hiszen sokkal látványosabb eredményeket érhetünk el azzal, ha fokozatosan építjük be az új szokásokat a mindennapjainkba.

Figyeljünk az energiára!

A hosszú bevezető után vágjunk is bele rögtön az első témakörünkbe, az energiatakarékosság kérdésébe. Kezdetnek egy kis érdekesség: vajon hogy állunk itthon a spórolás terén?

A CIB Bank egyik új kutatása szerint a magyarok alapvetően elkötelezettek az energiatakarékos életmód iránt, és a felnőtt résztvevők több, mint 60%-át nem csupán anyagi megfontolások, hanem a Földünk iránt érzett felelősségérzet motiválja. Ugyanakkor a kényelem és az ár-érték arány fontos tényező a döntések meghozatalánál.

A felmérés eredményei arról tanúskodnak, hogy az energiatakarékosság szerencsére már sok ember életének a részét képezi. Részünkről álljon itt néhány tipp arra vonatkozóan, hogy hogyan spórolhatunk hatékonyabban az erőforrásainkkal.

Elektronika:

Akár új készülék vásárlásán gondolkozunk, akár a nyári hőséget szeretnénk túlélni – mindegyikre van pár jó tanácsunk.

  1. Éjszakára áramtalanítsuk le elektronikai eszközeinket, hisz ezek kikapcsolt és készenléti állapotban is fogyasztják az áramot.
  2. Ha tervben van régi eszközeink lecserélése, válasszunk A+, vagy A++ energiabesorolásút. Ezzel a fogyasztásunk akár a harmadára is csökkenhet.
  3. A tiszta eszközök pénzt takarítanak meg nekünk: a hűtő jobban hűt, a villany főzőlapnak javul a hőátadása, a ragyogó lámpabúra pedig több fényt áraszt.
  4. Légkondicionáló helyett, ha tehetjük, árnyékolónak ültessünk inkább egy lombhullató fát. Amennyiben nincs ilyen opciónk, a készülék bekapcsolása előtt próbálkozzunk külső árnyékolókkal, mennyezeti ventillátorral.
  5. Mosásnál a víz felmelegítéséhez rengeteg energiára van szükség. Válasszuk az alacsonyabb (30-40 °C) hőfokon történő mosást, az erősen szennyezett ruhákat pedig áztassuk be, mielőtt a mosógépbe raknánk őket.

Fűtés:

Nyáron eleget mászkálunk rövidujjúban, télen élvezzük inkább a bekuckózást kedvenc pulóverünkbe. Így spóroljunk a fűtésen:

  1. Vizsgáljuk át a házunk, lakásunk szigetelését és a nyílászárók állapotát, hiszen a légrések jelentősen rontják az energiahatékonyságot.
  2. A fűtés feltekerése helyett vegyünk fel inkább egy plusz réteget. A hűvösebb szobában való alvás a kutatások szerint egészségesebb, az ideális hőmérséklet mindössze 16-19 ° A rétegezés az ablakokra is érvényes, a redőny lehúzása éjszakára, illetve amíg nem tartózkodunk otthon, segít bent tartani a meleget.

Víz:

A lakásban ezer helyen pazarolhatjuk el ezt az értékes erőforrást. Néhány ötlet, hogyan vethetünk ennek véget:

  1. Várjuk meg, míg megtelik a mosógépünk, mosogatógépünk. Ha mégis fél adagot indítanánk el, keressük meg a készülék „féladag”, vagy „eco” funkcióját.
  2. Az összegyűjtött esővizet felhasználhatjuk virágaink és veteményesünk öntözésére.
  3. Manapság már lehet kapni víztakarékos zuhanyfejet, amivel akár felére csökkenthetjük fogyasztásunkat.

Kisebb és nagyobb szokásainkkal rengeteg energiát takaríthatunk meg, ami jutalmul még a hóvégi számlákon is meg fog látszani. Azonban ez csupán egy apró részét képezi annak a számtalan lehetőségnek, ami mind-mind hozzájárul egy fenntarthatóbb világ megalkotásához. A sorozat következő részében a környezetbarát takarításra való átálláshoz kínálunk egyszerű és hatékony alternatívákat.

Források: vg.hu; alternativenergia.hu; inhabitat.com; choice.com.au; egeszsegtukor.hu