A világ nem alakulhatott volna ki úgy, ahogyan ma kinéz, ha az emberiség különböző korszakaiban nem szenteltek volna elegendő figyelmet az emberi települések természeti erőforrásokkal való ellátására. A tudatos városüzemeltetés egészen az ókorig nyúlik vissza, de az elmúlt esztendőkben forradalmian új megoldások jelentek meg. A világ legnagyobb közműszolgáltató vállalatai közül pedig a Veolia immáron 170 éve dolgozik azon, hogy kivegye a részét a világ fejlődéséből, és folyamatosan megújuló szolgáltatásaival fenntarthatóbb, élhetőbb hellyé tegye településeinket és a bolygót.
A fejlődés a történelem legnagyobb részében a városokban kezdődött, és innen terjedt tovább a kisebb településekre. Nem történt ez máshogyan az energia- és közműszolgáltatással, a higiéniai, hulladékkezelési megoldásokkal és a közlekedéssel sem. Bár a különböző időszakokban más helyeken és eltérő célok szerint, és különböző technikai eszközökkel végezték ezeknek a rendszereknek a kiépítését és fejlesztését, egyvalami mégiscsak közös ezekben a projektekben: a problémamegoldás.
Az energia- és közműszolgáltatásnak ma is számos kihívással kell szembenéznie. A több évtizede folyamatosan zajló környezetszennyezés, az ezzel együtt járó klímaváltozás, a vízkészletek veszélyeztetése, az eddig használt energiaforrások végessége, egyúttal a fenntarthatóbb energiatermelésre való átállás egyaránt foglalkoztatja a közvéleményt és a szakmai szférát. Ennek megfelelően elengedhetetlen a jelenlegi szolgáltatások fejlesztése az újonnan kialakuló elvárások, és a folyamatosan alakuló környezeti szabályozások mentén. De mégis hol és mikor kezdődött minden?
Rómát sem egy nap alatt építették
Azt hihetnénk, hogy a városokban létrehozott vízvezetékhálózatok, a távfűtés és a hulladékkezelés viszonylag új vívmányok, azonban ez nincs így. Már az ókori Római Birodalomban is foglalkoztak ezekkel a kérdéskörökkel, hogy higiénikusabban és kényelmesebben élhessenek együtt a különböző társadalmi rétegek. A római infrastruktúra pedig kiemelkedőnek bizonyult a korabeli megoldások között.
A városok fejlődésével egyre növekedtek az igények és a szükségletek. Korabeli mércével óriási vívmánynak számított, amikor a gyorsan gyarapodó település megnövekedett fogyasztási igényeire válaszul Appius Claudius a Kr. e. 4. században megépíttette az Aqua Appiát, Róma első vízvezetékét, amelyet a föld alá rejtett, hogy egy távoli forrás egészséges, friss vizét a városba vezesse. Ezzel a módszerrel a várost érő támadásoktól is védve maradt a vezeték.
Évtizedek elteltével a vízvezeték-építési munkálatok folytatódtak a föld alatt, a városokban pedig a föld felett is. Egymást követték a censorok és a praetorok, akik gondoskodtak a rendszer megfelelő karbantartásáról és fejlesztéséről, így egy idő után szigorú szabályozás mentén a kutakon kívül a magánházakba és a fürdőkbe is be lehetett vezetni a vizet. Mindez csak a kezdet volt, hamarosan az egész Mediterráneumban megjelentek a városok körül a vízvezetékek, amelyek mintegy védjegyévé váltak a római birodalom civilizációs vívmányainak.
De nemcsak az ivóvíz, hanem a fürdővíz is központi szerepet töltött be a rómaiak életében, csakhogy a városokba vezetett víz hőmérséklete általában nem volt alkalmas arra, hogy az emberek fürödjenek benne, ezért meg kellett oldani a melegítését is. A közösségi tér vizét ugyanazzal a módszerrel tették kellemes hőmérsékletűvé, mint ahogyan a lakóépületek fűtését oldották meg. A padló alatt és a falak üregeiben kemencével felhevített levegőt áramoltattak. Ezzel sokszor annyira felmelegedett a padló, hogy speciális cipőt kellett hordania a fürdőbe látogatóknak, hogy az ne égesse meg a talpukat. Ez a rendszer, a hypocaustum, leginkább az északi provinciákban terjedt el, így a mai Magyarország területén is találhatunk rá példát Aquincum, Ulcisia Castra és Intercisa romjai között.
Rómában azonban nemcsak a tiszta víz bevezetését és fűtését oldották meg, hanem a szennyvíz és a csapadék elvezetését is. Ezzel jelentősen javult a város tisztasága. A szennyvízhálózat központi csatornájának a neve Cloaca Maxima volt, ahová a lakóházak, fürdők és nyilvános illemhelyek egész tömegének a vizét vezették, majd a szennyvíz ilyen módon a közeli folyókba vagy a tengerbe került.
Ugyanebben az időben nemcsak a vízelvezetésre fektettek nagy hangsúlyt, hanem a szemétszállításra is. Rómában és Antiochiában a közterületeken felgyűlő szemetet igyekeztek elszállítani, és az organikus hulladékot a külterületen található termőföldeken hasznosították trágyaként. Az utcákat emellett járókövek kirakásával és azok rendszeres lemosásával próbálták meg tisztítani és mentesíteni az egészségre káros anyagoktól. Azonban a törekvések ellenére a városokban még így is átlagos látványnak számítottak a kisebb-nagyobb szeméthalmok, így elkerülhetetlenné vált, hogy a hulladék nagy része a talajba kerüljön.
A „sötét középkort” felváltotta az urbanizáció
Habár a fenti vívmányoknak köszönhetően soha nem látott fejlődés ment végbe a Római Birodalom higiéniai helyzetében, Róma bukását követően sokáig nem találunk példát hasonló színvonalú és kiterjedtségű városüzemeltetésre, a helyzet a középkorban jelentősen romlott Európában, sőt. A városiasodás újbóli beindulását követően az utcákon jellemzően magasan tornyosuló szeméthalmokat lehetett találni, a szennyvízelvezetést pedig az akkori ismert világ területén csak kevés helyen tudták megoldani, ott is a korábban épített rendszereket használták. Ahol erre nem volt lehetőség, ott az utcára, a szemét mellé öntötték a szennyvizet.
Nem véletlen, hogy a XIV. században megjelent pestis mekkora pusztítást volt képes okozni az öreg kontinens leginkább urbanizált területein. A pestis a patkányok bolháival terjedt, de az emberek nem tudtak a kórokozókról, a higiénia kifejezetten elhanyagolt állapotban volt, és mindenki azt hitte, hogy a szennyezett víz okozza a járványt, ezért kevesebbet mosakodtak. Természetesen ettől csak rosszabb lett a helyzet. Az Európán három hullámban végigsöprő pestisjárványt csak a fertőzöttek elkülönítésével, karanténintézkedésekkel lehetett valamennyire megfékezni. A súlyos állapotokból tanulva megalkották az első törvényeket az utcák tisztán tartásáról.
Ezt követően az újkori orvosi felfedezéseknek köszönhetően jelentős javulásnak indult a városi higiénia és az egészségügy, miközben az ipari forradalom a városok soha nem látott növekedését indította el, először Nyugat-Európában, majd más kontinenseken is. A mezőgazdasági termelés növekedésének, illetve a technológia fejlődésének köszönhetően Európa lakosainak száma gyors növekedésnek indult. A népesség növekedése ösztönzőleg hatott a gazdaságra, amelynek fejlődése révén fokozatosan javultak az életfeltételek, ez pedig további demográfiai ugrást eredményezett. A vidéki, mezőgazdasággal foglalkozó munkások számára a gépek elterjedésével egyre kevesebb munkalehetőség állt rendelkezésre, ezért a városokba költöztek, így az urbanizáció, vagyis a városiasodás is új lendületet vett. A régi városfalakat lebontották, hogy a települések terjeszkedhessenek, új városnegyedek alakultak ki. A tehetősebbek az elegánsabb városrészekben, míg a bérmunkások a munkásnegyedekben, a gyárak és a vasútvonalak közelében éltek.
Az urbanizáció hatására kezdetét vette egy olyan korszak, ahol a gyárak, vasútvonalak, mezőgazdasági gépek megjelenésének köszönhetően szintet lépett a termelés és a környezetszennyezés mértéke. Ismét előkerült a szennyvízelvezetés és az ivóvízellátás, a közlekedés és az egészségügyi szolgáltatások megfelelő kiépítésének kérdése. A tudatos városüzemeltetés immár végleg megkerülhetetlen kérdéssé vált.
A modern problémákhoz modern megoldásokra van szükség
A városoknak alkalmazkodniuk kellett az újfajta életvitelhez és a mindennapokban felmerülő igényekhez. A lakások vízellátását egyre könnyebben meg lehetett oldani az új technikai megoldásoknak köszönhetően. Az ipari forradalomnak köszönhetően az elektromos áram használata is megjelent, a megnövekedett, illetve újfajta igények kiszolgálására pedig a XIX. század közepétől olyan vállalatok jelentek meg, amelyek stabil, állandó szolgáltatást tudtak biztosítani a polgárok számára.
Így hozták létre Franciaországban a mai Veolia elődjét, a Compagnie Générale des Eaux vízszolgáltatót is, amelynek megalakulását maga III. Napóleon engedélyezte 1853. december 14-én. A vállalat az első koncesszióját Lyonban nyerte el, azonban hamarosan más francia városokba is eljutott, mint Nantes, Nizza, Reims és Párizs. A franciaországi városokban szerzett tapasztalatokra és tudásra támaszkodva a társaság 1880-ban nemzetközi vizekre evezett, és először Velencében, majd később Isztambulban és Portóban is létrehozta leányvállalatát. A vízszolgáltatás mellett egyik első telephelyén, Reimsben tevékenységét kiterjesztette a szennyvízkezelésre is.
A Compagnie Générale des Eaux 1953-ban, százéves fennállásakor már tízezer kilométer hosszú vízvezetékkel rendelkezett csak Franciaország területén, amelynek köszönhetően nyolcmillió embert tudott tiszta ivóvízzel ellátni. Ekkor már az ország egész területén lehetett találni olyan városokat, ahol az általuk biztosított vizet használta a lakosság a mindennapjai során.
A vállalat tartotta a lépést a technika folyamatos fejlődésével, és 1875-ben Le Havre-ban, Nancyban, Marseille-ben és Bordeaux-ban megkezdte első villamosvonalainak működtetését. A járművek működtetése az idő előrehaladtával változott: először gőzzel, majd sűrített levegővel, végül pedig elektromos árammal hajtották.
Ahogy teltek az évek, a Compagnie Générale és leányvállalatai megállíthatatlanul terjeszkedtek Franciaországban és a világban. A közszolgáltatás fontos területeit fedték le, ezért tevékenységükre számos város vezetősége igényt tartott.
A 20. század új nehézségeket és lehetőségeket nyújtott
Bár majdnem egy századdal az anyavállalat megalapítását követően, de végül a városok fűtésére is létrehozták a megfelelő leányvállalatot, a Compagnie Générale de Chauffe-t a Chauffage Service mintájára, mely a legelső energiateljesítményre vonatkozó szerződést kötő vállalat volt.
Compagnie Générale ekkor valósította meg azt, amit ma integrált létesítménygazdálkodási szolgáltatásoknak nevezünk. A korszakalkotó megközelítés a mai napig lehetővé teszi, hogy az ipari ügyfelek a szolgáltatások széles skáláját élvezzék a közüzemiektől – víz, áram, gőz vagy gáz – az olyan egyéb szolgáltatásokig, mint az épületek takarítása és a hulladékgazdálkodás.
A megnövekedett kereslet hatására 1973-ban az ipari termelés és közszolgáltatás elsődleges nyersanyaga, a kőolaj ára négyszeresére, hordónként 2,59 dollárról 11,65 dollárra emelkedett. Ez arra kényszerítette az embereket, hogy új, olcsóbb módot keressenek az energiaellátáshoz. Ennek hatására egyesült a Chauffage Service és a Compagnie Générale de Chauffe vállalat, akik innovatív szolgáltatást kínáltak a fogyasztóknak: a geotermikus energiát felhasználó fűtést.
A vállalat vezetői ezt követően sem dőltek hátra, több ágazathoz tartozó céget egyesítettek annak érdekében, hogy biztosítsák a lakosság számára a kor aktuális vívmányainak megfelelően a minél fenntarthatóbb víz- és energiaszolgáltatást, valamint a hulladékkezelést. Ezen három ágazattal folytatta működését a francia vállalat, amelyet 1998-ban Vivendi Environnementnek kereszteltek, nem sokkal később, 2003-ban azonban már Veoliára neveztek át.
A magyarok is lépést tartottak a világ fejlődésével
Az ipari forradalom nem kerülte el Magyarországot sem. Budapesten 1855 óta gázgyárakban, szén hevítésével előállított, úgynevezett városi gázzal látták el a lakásokat. Ezt főként világításra használták, és csak később kezdték el a lakás fűtése, vízmelegítés vagy főzés során is hasznosítani. Az 1900-as évek második felében elterjedő földgáz átvette ezt a szerepet. Előnyét jelentette, hogy nem kellett szénből előállítani, és a fűtőértéke is sokkal magasabb volt.
Fontos mérföldkövet jelentett, hogy 1972-ben 17 ezer új gázengedélyt adtak ki a budapesti levegőtisztasági program keretében, ugyanis a városi szennyezés nagy részét akkoriban nem a közlekedés, hanem a lakások széntüzelésű kályháinak füstje jelentette. Ezzel az akcióval az V. és XIII. kerületet csatolták a gázhálózatra, aminek köszönhetően népszerűsíteni kívánták a földgázra való átállást.
Az új technológia elterjesztése azonban a készülékek és a vezetékek cseréjével járt, melynek költségeit egy átállási programnak köszönhetően nem terhelték a lakosságra, hanem az elavult készülékeket ingyenesen kicserélték a háztartásokban. A földgázprogramnak köszönhetően az 1980-as évek elejére teljesen megszűnt a városigáz-felhasználás a fővárosban. A gázgyárakra így már nem volt szükség, ezért hamarosan bezártak.
A vízvezetékek kiépítését hasonlóan népszerűsítéssel próbálták általánossá tenni. Korábban a Dunából nyert vizet vízhordók által szállították, ám az emberek úgy gondolták, hogy ez a módszer lehetett a felelős az 1866-os kolerajárványért. A városvezetés ezért úgy döntött, hogy felkér egy angol szakembert, William Lindleyt, hogy tervezzen meg egy vízművet, amelyet aztán városi vállalatként valósítottak meg.
Az építkezést 1868-ban kezdték el, és év végén már arra az elhatározásra jutott a városvezetés, hogy a saját tulajdonában álló ingatlanok mindegyikét ráköti a hálózatra, így népszerűsítve a szolgáltatást. A létesítményt azonban csak ideiglenesnek szánták, csak a pesti lakosság negyedét tudta ellátni. Első lépésnek azonban megfelelt, ameddig 1873-ban megkezdték a nagy kapacitású összbudapesti vízműhálózat tervezését és kiépítését.
A 21. század fordulata: a környezetvédelem
Az iparosítás szénközpontúsága, majd a városi gáz, a kőolaj és a földgáz kora megtette hatását. A lakosság kiszolgálása mellett a kétezres évek elején egyre több kutató és elismert vállalatok vezetői álltak ki amellett, hogy a környezetszennyező iparágak résztvevőinek újra kelljen gondolniuk a termelési folyamataikat, és úgy átalakítani azokat, hogy a bolygó számára minél kisebb kárt okozzanak. Mindez minden szektort egyformán érint a mezőgazdaságtól kezdve az energiatermelésen keresztül egészen a hulladékkezelésig.
A fenntarthatósági szempontok előtérbe kerülésével, illetve annak gyakorlati megvalósításában megkerülhetetlen szereplők a közművállalatok és az energiatermelő társaságok. A fenntarthatósági fordulat magyarországi megvalósításában pedig a Veolia Environnement kulcsszerepet tölt be, 2011-ben új célként tűzve ki maga elé, a lehető legkörnyezettudatosabb tevékenység kialakítását. A vállalat elkötelezte magát az éghajlati válság elleni küzdelem mellett, és a 2010-es években számos nagyszabású projektet is megvalósított világszerte: Hongkongban felavatták a világ legnagyobb iszapkezelő és -hasznosító üzemét, Magyarországon pedig több telephelye átállt a megújuló biomasszát hasznosító energiatermelésre. Alig egy évtized alatt, 2019-re az ökológiai átalakulás vezető vállalatává vált.
Jönnek az okosvárosok
A fejlődésnek nem szabhatunk gátat. A nagyvárosokmagas népsűrűségnek és az ebből adódó károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően megnőtt a lakosok igénye a tiszta, zöldövezettel borított területek kialakítására, valamint a hatékony várostervezésre. Ennek köszönhetően a kétezres évek eleje óta azon dolgoznak a városfejlesztők és a településvezetők, hogy minél élhetőbb hellyé tegyék a városokat.
A fejlődés irányát az úgynevezett okosvárosok jelölik ki. Ezek olyan települések, amelyeket a modern információs technológiai eszközök segítségével fejlesztenek azért, hogy optimalizálni tudják a szolgáltatások működését, és minimalizálják az önkormányzat és a lakosok költségét. A korszerű fejlesztések miatt jelentősen javuló életkörülményeknek köszönhetően az angol „smart city” kifejezést sokszor nem is okos, sokkal inkább élhető városként fordítják. A közszolgáltatásoknál központi rendszereket alakítanak ki, melyek segítségével a városi működés hasznos adatait a lakosság és az ellenőrző szervek valós időben tudják nyomon követni. Mindössze egyetlen állandó tulajdonság jellemzi ezeket a területeket: a folyamatos fejlődés.
Várhatóan 2030-ra a világ népességének kétharmada városokban fog élni, ezért a Veolia fontosnak tartja, hogy a városfejlesztési tevékenységből is kivegye a részét, és elősegítse az okosvárosok kialakítását. Ennek érdekében pedig például olyan monitoring rendszert alakított ki, amely segítségével valós időben nyomon lehet követni a hálózatok állapotát és minőségét. Az ívóvízszolgáltatásban például az érzékelők és az adatelemző rendszerek segítségével csökkenthető az ipari szennyezés, a mikroszennyezés, az erőforráshiány, valamint az éghajlati kockázatok és terroristatámadások esélye is.
A vállalat azonban nemcsak a vízügyi ellátás, hanem az energiaszolgáltatás és a hulladékgazdálkodás monitorozásán is dolgozik. 2020-ban világszerte több mint 22 országban 64 Hubgrade rendszert vezetett be a mindennapi folyamatok megkönnyítése és az adatok rögzítése, átláthatósága érdekében. Magyarországon is működésben lévő rendszerének köszönhetően a villamos energia, valamint a hőtermelési és értékesítési adatok rögzítése miatt a vállalat ügyfelei egy online rendszerben meg tudják nézni saját fogyasztásukat.
A Veolia küldetése tehát az, hogy a jövőben is határozottan az emberi fejlődés szolgálatában álljon, azonban e törekvést egyúttal összeegyeztesse a környezet védelmével, hiszen jelenleg mindannyiunk számára az a legfontosabb, hogy megoldásokat találjunk a globális problémákra, és közösen újra élhető bolygót teremtsünk fenntartható módon kínálva erőforrásokat a világnak.
Források:
romaikor.hu, wikipedia.org, sterillium.info, nkp.hu, xforest.hu1, xforest.hu2, xforest.hu3, veolia.hu, veolia.com, pestbuda.hu1, pestbuda.hu2, smartpolis.eit.bme.hu
