Immár csaknem negyed évszázada, 2000 óta március 6-án ünnepeljük a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnapot, amelynek alkalmából a világ minden táján az energiahatékonyság fontosságára hívják fel a figyelmet az egyes szervezetek és szakértők. Az energiahatékonyság egyre inkább kulcsfontosságú tényezővé válik az életünk minden területén, és az elmúlt évek eredményei alapján talán az is elmondható, hogy egy kicsit optimistábban nézhetünk a jövőbe energiafelhasználásunkat illetően.
Az Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) folyamatosan kontrollálja és nyomon követi a globális energiafelhasználás módját és mértékét, megfigyeléseiről pedig jelentések formájában tájékoztatja nemcsak a világ szakembereit, de minden érdeklődőt egyaránt. 2023-as évet felölelő energiatakarékossági jelentésük egyértelműen mutatja számunkra, hogy az energiahatékonyság terén tett lépéseink valóban kifizetődnek. Az intézmény által közölt adatok azt mutatják, hogy a globális energiahatékonyság javult, és ezen a területen elért előrehaladás segít csökkenteni a túlzott energiafelhasználás okozta környezeti hatásokat, valamint gazdasági és szociális előnyöket is hoz.
Mi is történt az eddigi években?
Az IEA több rövidebb és hosszabb jelentésben is összefoglalta, hogy milyen eredményeket sikerült elérnünk az elmúlt években és milyen lépéseket kell még tennünk az energiatakarékosság terén. Legfőbb megállapításaik bizakodásra adhatnak okot, hiszen lehet, hogy olykor lassabban, de biztosan haladunk az energiatakarékosság irányába.
A szervezet novemberben kiadott, 2023-ra vonatkozó éves jelentéséből kiderül, hogy ugyan jelentős lépéseket tesznek a nemzetek az energiatakarékosság felé, a gazdasági növekedés és az energiaszolgáltatások iránti növekvő kereslet miatt nehéz fenntartani a korábbi években tapasztalt gyors energiaintenzitás-csökkenést. A 2023 novemberéig mért adatok szerint az energiaintenzitás csökkenése lassabb volt 2023-ban, annak ellenére, hogy jelentős politikai intézkedéseket hoztak az energiahatékonyság terén. Ez arra utal, hogy további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy növekedni tudjon a szektor hatékonysága.
A takarékosságot azonban nem csak a nagy technológiai fejlesztésekért és beruházásokért felelős vállalatok segíthetik elő. A jelentés azt is kiemeli, hogy ugyan az otthonok, járművek és készülékek hatékonyságának javítása, amelyekre egyre több figyelmet fordítunk szigeteléssel, energiahatékony készülékek és megoldások választásával ugyan valóban segít, de más fogyasztói döntések mégis ellensúlyozhatják a tendenciát. Ilyen ellentét például az, hogy bár az épületek négyzetméterenkénti energiafogyasztása számos országban folyamatosan csökken ugyan, azonban a lakások átlagos mérete nőtt. Ez a helyzet például Brazíliában és az Egyesült Államokban, ahol az épületek energiahatékonysága viszonylag állandó maradt, miközben a lakossági energiaigény 2010 és 2019 között folyamatosan nőtt.
Vannak jó példák is
Az Egyesült Királyságban azonban ezzel szemben a lakossági szektorban a hatékonyságnövekedés lényegesen nagyobb volt, mint az egyéb behatások, ami miatt a lakossági energiakereslet ugyanebben az évtizedben csökkent. Ezeken a példákon is jól látható, hogy nem csak a beruházói és vállalati igények, de a fogyasztók elvárásai is nagyban befolyásolhatják azt, hogy hogyan haladunk előre a takarékosság terén.
Habár az adatok keserédes tendenciákra is rámutatnak, van kifejezetten pozitív része is az IEA jelentésének.
A globális energiahatékonysági fejlődés például 2022-ben elérte a 2,2%-ot, ami bár nem hangzik magas aránynak, mégis az előző öt év átlagának kétszerese. Emellett pedig a globális energiakereslet ugyanebben az évben csupán 1%-kal nőtt, amely érték az energiahatékonyság terén elért pozitív eredmények nélkül akár háromszor nagyobb is lehetett volna. Igaz, a legjobb az lenne, ha nem növekedésről beszélhetnénk, hanem csökkenésről.
Mindemellett nemcsak a nemzetek vezetése, hanem a nagyvállalatok nagy része is támogatja a takarékosabb energiatermelésre és felhasználásra való átállást. A folyamatot segítő eszközök, technológiák eladási adataiban is jelentős növekedés tapasztalható az elmúlt években, emellett pedig a szektorban megfigyelhető befektetések egyre nagyobb százaléka is energiatakarékossági projekteket segít.
Hogyan tovább?
Jól látható, hogy a pozitív előrelépések ellenerére a globális energiahatékonyság terén további erőfeszítésekre van szükség. Az IEA pedig hangsúlyozza az innováció és technológia fejlesztésének fontosságát. Az ügynökség által meghatározott célkitűzések közé tartozik a közlekedés és az iparágak energiahatékonyságának növelése, valamint az épületek és városok fenntarthatóbbá tétele.
Kiemelik azt is, hogy az elkövetkező évtized a cselekvés évtizede kell, hogy legyen. A világszintű kihívásoknak megfelelően egyre fontosabb, hogy országok és vállalatok egyaránt elkötelezetten dolgozzanak az energiahatékonyság növelése és a nettó nulla kibocsátás elérésének érdekében.
Az IEA mérföldkőnek számító, 2023 októberében kiadott új jelentésében aktualizált Net Zero Roadmap (nettó nulla kibocsátási ütemterv) ambiciózus, de megvalósítható utat jelöl ki az évszázad közepére a globális cél eléréséhez. Az ehhez szükséges átmeneti lépések egyike az, hogy csökkentsük az átlagos globális primerenergia, azaz a fosszilis energiahordozók kihasználásának intenzitását. Ezen – a megújuló energiaforrások nagyobb arányú használatát illető ─ javulási ütem 2022-ben alig több mint 2%-os szintet hozott, a javulási tervekkel azonban ezt szeretnék megduplázni, 2030-ig valamivel 4% fölé szeretnék emelni az eredményeket. Ez a javulási ütem azt jelentené, hogy az energiaigény 2030-ban közel 10%-kal alacsonyabb lenne, mint 2022-ben, még akkor is, ha a világ gazdasága közel 30%-kal bővül.
Mit tehetünk mi?
A jelentésből kiolvasható, hogy a világ egyre tudatosabb az energiafelhasználásának optimalizálásában, és ez az irány még hosszú távú eredményeket is hozhat. A világnap alkalmából érdemes kiemelnünk azt, hogy az energiahatékonyság nem csupán egy környezetvédelmi ügy, hanem gazdasági előnyökkel is jár. A takarékosabb energiagazdálkodás csökkenti az üzemeltetési költségeket, növeli az energiafüggetlenséget és hozzájárul a munkahelyteremtéshez is. Ezek pedig közvetlen hatással lehetnek a mi életünkre is.
A világnap alkalmából tehát arra buzdítunk mindenkit, hogy ha teheti, reflektáljon a saját energiafelhasználására, és tegyen apró, mégis sokat érő lépéseket a hatékonyabb energiagazdálkodás felé. Akár már azzal is hozzájárulhatunk a globális fogyasztás csökkentéséhez, hogy jobban odafigyelünk elektronikus eszközeinkre és kikapcsoljuk, kihúzzuk azokat, amikor épp nem használjuk őket, vagy a hagyományos izzók helyett, legközelebbi vásárlásunk során energiatakarékos fajtát teszünk kosarunkba.
Mindannyiunk felelőssége, hogy megőrizzük a bolygónk erőforrásait és hagyományait a jövő generációi számára. Az energiatakarékosság nemcsak egy napra szóló kihívás, hanem folyamatos erőfeszítéseket és elkötelezettséget igényel mindannyiunktól. A Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap arra emlékeztet bennünket, hogy mindannyiunknak részt kell vállalnunk ebben a globális küldetésben a fenntarthatóbb jövő érdekében.