Lassan lejár az idő – figyelmeztet minket a világ egyik legnagyobb olajipari vállalata. A Royal Dutch Shell jelentése szerint, a világ országainak 2070-re gyakorlatilag el kell érniük a karbonsemleges állapotot, vagyis meg kell szűntetni a szén-dioxid kibocsátást. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a megvalósításhoz már ma hozzá kell kezdenünk.
A 2015-ös Párizsi Klímakonferencián mintegy kétszáz ország kötelezte el magát az éghajlatváltozás elleni harc érdekében. A megállapodás célja a globális felmelegedés legfeljebb 2 Celsius-fok, de lehetőség szerint inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartása, illetve a fosszilis energiahordozók kivezetése és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése.
A Royal Dutch Shell Sky elnevezésű jelentése szerint a katasztrofális mértékű klímaváltozás elkerüléséhez elfogadhatónak vélt 2 fokos felmelegedés akkor tartható, ha 2070-re a világ szén-dioxid-kibocsátási mérlege nullára csökken. Az olajvállalat korábbi kutatások során azt vizsgálta, hogyan alakulhat a globális szén-dioxid-kibocsátás az aktuális folyamatok alapján, az elemzések csak a század végére, a 22. század elejére teszik a zéró emissziós állapot elérését, amely nem elegendő a Párizsi Klímaegyezmény céljának eléréséhez.
A jelenlegi erőfeszítések nem elegendőek a kívánt változás eléréséhez, hiába az energiahatékonysági előírások, a szén-dioxid kibocsátást terhelő adók és kvótarendszerek és a megújuló energiaforrások támogatása. Egyre sürgetőbb egy egységes klímapolitikai cselekvés, valamint az új, környezetbarát technológiák tömeges telepítésének is fel kell gyorsulnia, főleg olyan közegekben, hogy azok a lehető legerőteljesebben ösztönözzék a befektetéseket és az innovációt.
A Sky jelentés 7 pontos javaslatot tesz a helyzet javítására.
- A fogyasztói gondolkodásmód megváltozása, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású, mégis nagy hatékonyságú energiaellátási lehetőségeket válasszanak.
- Az energiahatékonyság javításának felgyorsítása.
- A légszennyezés költségeinek beárazása az egyes termékek árába, a szén-dioxid-kibocsátást árazó mechanizmusok hatékonyabbá tétele.
- Villamosenergia-termelés növelése a mai ötszörösére.
- A megújuló alapú energiatermelésnek a 2050-es évekre ki kell szorítania a fosszilis energiahordozókat.
- Az erdőirtások teljes megszüntetése szükséges, körülbelül Brazília nagyságú területtel növelni kell a globális erdőállományt, hogy az 1,5 Celsius-fokos célt teljesíteni tudjuk.
- 2070-re több szén-dioxid-leválasztó és -tároló (ccs) üzemnek kell majd működnie a világban.
Az egyes országok várhatóan nem egyszerre érik majd el a kibocsátásmentes állapotot. Legelőször Svédország gazdasága érheti el a szén-dioxid kibocsátásmentes célkitűzést 2045 körül, majd Észak-Amerika, a legtöbb európai ország pedig körülbelül 2060-ra. Bizonyos ágazatokban viszont a zéró emisszió elérése nehezebbnek ígérkezik, a repülés, hajózás, cementgyártás, vagy üveggyártás például ma még alig ismer alacsony karbonintenzitású megoldásokat.
Amennyiben a világ országainak sikerülne felgyorsítani az energiaátmenetet a megújulókra, 2100 körül a Föld légköri átlaghőmérséklete körülbelül 1,75 Celsius-fokkal haladná meg az iparosodás előtti szintet. A Sky jelentés szerint az emberiségnek mindössze körülbelül 50 éve van arra, hogy radikálisan átalakítsa energiarendszereit. Az olajtársaság szerint a világgazdaság dekarbonizációja semmiféle késlekedést, halasztást, hátrálást nem enged meg, sőt, gyorsítaniuk kell a kormányoknak, szervezeteknek és társadalmaknak, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a katasztrofális mértékű klímaváltozás.
Forrás: Forbes
Képek: Shutterstock