A külföldről érkező élelmiszerek hosszú utat tesznek meg a célállomásokig, ezzel több szempontból is károsítják a környezetünket. Természetesen nem maguk az alapanyagok szennyezőek, de az őket szállító kamionok, hajók és esetenként repülőgépek károsanyag-kibocsátása nagyban hozzájárul a globális klíma rohamos változásához. Azzal azonban, hogy inkább helyi termelőktől szerezzük be ételeinket, nem csak ezt akadályozzuk meg.
Mi lesz a biodiverzitással?
Az élelmiszerek hosszú utaztatásával nemcsak szennyezzük a környezetet, de annak rendszerét is megbontjuk. Az egyes gyümölcsök és zöldségek szállításával például potyautasok is felkerülhetnek a járművekre. Ezek az állatok, sok esetben kártevők így akár több százezer kilométerre is eltávolodhatnak természetes lelőhelyüktől, a célállomás ökoszisztémájában pedig jelentős károkat okozhatnak.
Emellett a termelés és fogyasztás helyének eltávolodása is jelentős problémát vet fel. Az elmúlt évtizedekben az emberiség egyre több olyan élelmiszertől függ vagy olyan ritkaságokat kedvel meg, melyek nem érhetők el a közvetlen környezetében. Ezzel egyrészt megbontjuk a Föld sokféle tája közötti természetes akadályokat, de a helyi erőforrásoktól való függés is elveszhet. Ez természetesen sok szempontból pozitív és felszabadító, azonban a helyi termelők és kereskedők helyzete nehezebbé válik tőle. Egy-egy tájon csak bizonyos élelmiszerek teremnek meg, az irántuk való kisebb kereslettel pedig a helyi gazdaságok jelentős bevételtől eshetnek el.
Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
De vajon tényleg olyan jó, ha hazait veszünk? A helyi termelők támogatása nem csupán környezetvédelmi, de társadalmi-gazdasági és biológiai szempontokból is fontos. A helyi, idénygyümölcsök és -zöldségek sokkal magasabb vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkeznek, hiszen éretten, frissen kerülnek a boltok, piacok standjaira. Ezzel szemben a külföldről szállított terményeket korábban leszedik a fáról, bokorról, hogy utóéréssel vagy mesterségesen, etiléngázzal érleljék meg azokat, mire az akár több száz vagy ezer kilométernyi utazást követően a polcokra kerülnének.
Ráadásul azzal, hogy nem a több ezer kilométerre lévő gazdaságokat támogatjuk, hozzájárulhatunk saját területünk, országunk mezőgazdaságának stabil fennmaradásához. Gondoljunk csak bele abba is, hogy mennyire kiszolgáltatottá válunk, ha időjárási, üzemanyagárakban bekövetkezett drasztikus drágulás vagy egyéb akadályozó tényezők merülnek fel, és nem érkeznek meg külföldről a megszokott élelmiszerek. Mindemellett azt is fontos kiemelni, hogy minél messzebbről érkezik valami, annál nehezebben látunk előállításának folyamatai mögé. Nem észleljük, hogy kik, milyen körülmények között termelik az adott élelmiszereket és egyfajta érzelmi távolság is kialakulhat bennünk, melynek okán nem érezzük az esetlegesen felmerülő társadalmi problémák súlyát se.
Ennek ellenére természetesen attól, hogy valami lokálisan terem, nem lesz automatikusan környezetkímélőbb és társadalmilag is előnyösebb hatású. Igaz, az ellátási lánc rövidülésével, azzal, hogy sokkal kevesebb utat tesz meg hozzánk a termék, már környezetkímélőbbnek mondható az élelmiszer, de azt is meg kell fontolni, hogy vajon a hazai termelő milyen módon állította elő. A helyi termelők támogatása nagyon fontos, hiszen ezzel a helyi mezőgazdaság fennmaradásáért is teszünk, azonban érdemes egy kicsit utánanézni az adott gazdaságnak. Milyen módszerekkel dolgoznak, vannak-e minősítéseik és ténylegesen eleget tesznek-e annak, amit állítanak magukról? Ezeket az információkat azonban manapság könnyen kideríthetjük, ahogy azt is jobban átláthatjuk, hogy társadalmilag adódnak-e problémák az előállítás és termesztés során.
Túl tudatos vásárlás?
A sok szempont, amire manapság felhívják a figyelmünket, néha nyomasztó lehet. Gyors bevásárlásaink alkalmával nem szeretnénk kutatásokat végezni a szupermarketek polcai között, azonban egy kis előregondolkodással sokat segíthetünk helyzetünkön. Ha utánaolvasunk, hogy hol és milyen helyi termelőktől vásárolhatunk, megkönnyíthetjük az amúgy is nehézkes és fárasztó élelmiszerbeszerzéseket. Emellett egyre több üzlet jelzi számunkra, hogy lokálisan termett-e az adott élelmiszer, így a címkék és táblák is segítségünkre lehetnek egy-egy helyzetben.
Források: greendex.hu, proaktivdirekt.hu