Written by

Állatok, értünk és a bolygónkért

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 392

Tudtad, hogy a méhek segíthetnek bennünket abban, hogy a vadon kóborló elefántoktól biztonságban maradjunk? Vagy hogy a cápák segítenek a szén-dioxid (CO2) távol tartásában az atmoszférából? A körülöttünk és világszerte élő állatok számos módon védenek minket, egymást és a bolygót is a leselkedő veszélyektől, azonban erről igen keveset tudunk meg mindennapjaink során. Íme néhány állat, amelyeknek hálásak lehetünk azért, hogy segítik megvédeni környezetünket és minket is.

Elefántok

A Föld legnagyobb szárazföldi állataiként az elefántok kulcsfontosságú szerepet játszanak az ökoszisztéma megőrzésében. Nemcsak azért, mert naponta akár 150 kilogramm növényzetet fogyasztanak el, hanem azért is, mert jelentős mennyiségű szén-dioxidot raktároznak a trágyájukban, amely aztán a talajba kerül. Így nemcsak a trágyázás szempontjából hasznosak, hanem megakadályozzák azt is, hogy az üvegházhatású gázok kikerüljenek az atmoszférába. Mindemellett meglepő módon a növények szaporításában is szerepet játszik ez a folyamat, hiszen számos magot is szétszórnak ennek folyamán, így az élővilág fenntartásában is segítségünkre vannak.

Tobzoskák

Ha nem rajongsz a hangyákért és a termeszekért, akkor köszönetet kell mondanod a tobzoskáknak, hiszen évente akár 70 milliót is elfogyasztanak belőlük. Ezzel nem csak az erdők rohamos pusztulását akadályozzák meg a termeszek tevékenysége által, hanem ásó mozdulataikkal segítenek a talaj átmozgatásában is. Nem véletlenül hívják őket az ökoszisztéma kertészeinek!

Fehér cápa

Bár félelmetes hírnevük van, a fehér cápák sokkal többet segítenek, mint amennyit ártanak nekünk. A táplálkozási szokásaik jelentősen befolyásolják a zsákmányuk populációját és eloszlását, amely kulcsfontosságú a tengeri ökoszisztémák egyensúlyának fenntartásához. Segítenek a tengeri teknősök populációjának szabályozásában, ami megakadályozza a tengeri fűágyak túlzott növekedését. Emellett a cápák a mély óceánból táplálkoznak, majd mikor felszínre jönnek levegőért, ürülékük trágyaként szolgál a fitoplanktonoknak, amelyek rengeteg szén-dioxidot képesek megkötni. Ezáltal a cápák kulcsszerepet játszanak a klímaváltozás elleni küzdelemben.

Kutyák

Kutyák sokféle módon segítenek környezetünk és saját egészségünk védelmében. A legismertebb módja ennek talán a terápiás és segítő kutyák esete, akik segítenek a fogyatékkal élőknek, valamint akár egyes intoleranciák és betegségek jelzésében is. Emellett azonban a speciálisan képzett kutyák részt vehetnek akár a vadon élő állatok megmentésében is, hiszen kiszagolhatják az illegálisan szállított állati eredetű termékeket (pl. orrszarvútülök), leleplezve ezzel az orvvadászokat.

Méhek

A méhek mint beporzók felelősek sok élelmiszer előállításáért, amit fogyasztunk. Ha a beporzó rovarok eltűnnének a bolygóról, az élelmiszertermelés azonnal csökkenne. Ezen kívül azonban a méhek segítenek az ember-állat konfliktusok elkerülésében is. Nemrégiben Malawiban telepítettek „méhkerítést”, amely megakadályozza az elefántokat abban, hogy túl közel kerüljenek az emberekhez, hiszen Földünk legnagyobb emlősei is félnek attól, hogy az apró rovarok megcsípik őket. Ez fontos, mert az elefántok és az emberek találkozásai hirtelen és váratlanul veszélyessé válhatnak mindkét fél számára.

Az állatok tehát nemcsak a saját közvetlen környezetükben játszanak fontos szerepet, hanem az egész bolygó ökoszisztémájában is. Ahhoz, hogy megőrizzük a Föld élővilágát és biztosítsuk a fenntartható jövőt, fontos, hogy odafigyeljünk és támogassuk az állatokat és az ökoszisztémákat, amelyekben élünk.

Forrás: IFAW