A korallzátonyok a világ egyik legismertebb természeti látványosságai, de most olyan felismerés született róluk, amely új megvilágításba helyezi jelentőségüket. A tengerek sekély vizeiben élő összetett ökoszisztémák ugyanis hatalmas, eddig alig kihasznált élelmiszer-tartalékot rejtenek. A Smithsonian Trópusi Kutatóintézet (STRI) legújabb tanulmánya szerint a túlhalászott korallzátonyok helyreállítása és kezelése mérhető közelségbe hozhatja a globális éhezés visszaszorítását.
A túlhalászat következménye
A modern halászati technikák és a kontrollálatlan kitermelés miatt a világ korallzátonyainak jelentős része ma jóval kevesebbet nyújt, mint amire képes lenne. Ez a visszaesés nemcsak az élővilág sokszínűségét érinti, hanem komoly gazdasági és táplálkozási veszteséget is okoz. Jessica Zamborain‑Mason, a King Abdullah Tudományos és Technológiai Egyetem (KAUST) professzora és a kutatás vezetője kiemelte, hogy tanulmányuk elsőként ad pontos képet ennek a kiesésnek a mértékéről.
A tanulmány rávilágít, hogy jelenleg jóval kevesebb halat nyerünk ki ezekből az ökoszisztémákból, mint amennyit azok hosszú távon, fenntartható módon nyújtani tudnának. A zátonyok regenerálása tehát kézzelfogható előrelépést hozhatna az élelmezésbiztonságban.
Ötven százalékos potenciál
Az adatok elemzése során a tudósok megdöbbentő következtetésre jutottak: ha hagynánk a halpopulációkat az optimális szintre visszaállni, a korallzátonyok fenntartható haltermelése közel 50 százalékkal emelkedhetne! Ez a mennyiség elegendő lenne ahhoz, hogy több millió ember számára biztosítsa az egészséges élethez szükséges tengeri hal fogyasztását.
Ahol a szükség, ott a segítség
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága a korallzátonyok állapota és a globális éhezési index közötti szoros korreláció. Sean Connolly, a STRI munkatársa szerint azok az országok, amelyek a legsúlyosabb alultápláltsággal és mikrotápanyag-hiánnyal küzdenek, profitálhatnának a legtöbbet a zátonyok helyreállításából. Elsősorban Afrika part menti régiói és Délkelet-Ázsia országai élhetnek ezzel a lehetőséggel. A kutatók külön kiemelték Indonéziát, ahol a halállományok tudatos kezelése és a zátonyok védelme drasztikus javulást hozhatna a lakosság élelmezésbiztonságában.
Az idő kérdése
A tudósok azt is megbecsülték, mennyi időre lenne szükség a zátonyhalak visszatéréséhez. Az eredmények vegyesek, ugyanis a regeneráció ideje nagyban függ a jelenlegi kimerültség mértékétől és a bevezetett halászati szabályozások szigorúságától. Átlagosan tehát 6 és 50 év közötti időszakkal kell számolni.
Ahhoz azonban, hogy elérjük a maximális fenntartható hozamot, nem elegendő egyszerűen betiltani a halászatot. Olyan komplex gazdálkodási stratégiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a halállományok növekedését, és nem lehetetlenítik el a helyi közösségeket. Ez a folyamat nemzetközi együttműködést igényel, mivel az újjáépítési időszakban alternatív megélhetési forrásokat kell biztosítani azoknak a halászoknak, akiknek a zátony az egyetlen bevételi forrásuk.
Szemléletváltás az óceánvédelemben
Zamborain-Mason professzor szerint a tanulmány legfontosabb üzenete az, hogy a tengeri ökoszisztémák védelme nem tekinthető pusztán „zöld hóbortnak” vagy elszigetelt környezetvédelmi célkitűzésnek. A halpopulációk újjáépítése közvetlen eszköz az éhezés elleni küzdelemben, a táplálkozás minőségének javításában és a fenntartható fejlődés biztosításában.
A korallzátonyok tehát többek, mint a tengerek díszítőelemei. Ha felelősen kezeljük őket, és esélyt adunk a gyógyulásukra, ők is esélyt adnak nekünk egy éhezés nélküli világra.
Forrás: Science Daily
