Written by

Makár Tamás: „A tudatosság nem ér véget a sporttevékenységgel”

Arcok, home_slider| Views: 83

Makár Tamás (atlétikai sportedző, ironman) sokunk számára lehet igazi példakép mind embersége, mind pedig környezetvédő szemlélete végett. Beszélgetésünk során szóba kerültek többek között Tamás külföldön szerzett tapasztalatai, a dohányzáshoz való viszonya, a természet közelségének fontossága, és megtudhattuk azt is, milyen indíttatásból szervezett gyűjtéseket egy állatmenhely részére.      

Azok közé az edzők közé tartozol, akik kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy az élet minden területén példát mutassanak. A környezetvédelemre és környezettudatosságra is folyamatosan felhívod követőid figyelmét.

Ez teljesen ösztönös nálam, már gyerekkoromban is odafigyeltem a környezetemre, és a mai napig, ha meglátom, hogy valaki közterületen szemetel, rászólok. A családomban és a baráti körömben is mindenki hasonló beállítottságú: tisztán tartjuk a környezetünket, szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Mi már egyébként akkor is ezt csináltuk, amikor még nem volt ennyire „divatos”. Ebben természetesen közrejátszott a külföldön eltöltött idő: éltem Svájcban, Angliában, Mallorcán. Ha egy svájci síparadicsomban elhajítasz egy galacsint, az olyan bűnnek számít, mintha kirabolnál valakit. Itthon az egyik legnagyobb probléma véleményem szerint az, – és ez vidéken talán még inkább jellemző – hogy kilométereket tudsz sétálni, mire találkozol egy kukával. Én ilyenkor elteszem a hulladékot a táskámba, zsebembe, és majd a legközelebbi kukánál eldobom, de sajnos nem mindenki gondolkozik így.

Ha jól tudom, a természetben, közterületeken felelőtlenül eldobott cigarettacsikkek kiváltképp feldühítenek.

Alapból nagyon nehezen tolerálom a dohányzást. Szerencsére az ismeretségi körömből is egyre többen szoknak le erről a káros szenvedélyről. Azt vettem észre, hogy gyakran az emberek úgy dobálják el a csikket, mintha az nem is szemét volna. Nem beszélve arról, hogy a cigarettacsikkekben lévő káros anyagok beszivárognak a földbe, kárt okozva ezzel a termékeny talajban és a természetes vizeinkben. Ha valaki elhajít egy csikket, azt sem hagyom szó nélkül.

Hogy látod, van a tekintetben összefüggés, hogy a rendszeresen sportolók – és most nem csak profi sportolókról beszélek – jobban ügyelnek a környezetük tisztaságára és tudatosabban élnek, mint azok, akik nem rendszerszerűen sportolnak?

Úgy gondolom, hogy a sportolók nagyon sokszor igyekeznek mind önmaguk, mind pedig embertársaik számára is példát állítani, így összefüggés leginkább a példamutatás terén látható. Szerencsére egyre több edzőteremben gyűjtik szelektíven a hulladékot, vannak PET palack tömörítők, kézszárítók. Abszolút a szemléletformálás irányába fejlődnek az edzőtermek és ennek személy szerint nagyon örülök. A sportolás egy tudatosabb életvitelt követel, és azt gondolom – legalábbis nagyon remélem – hogy ez a tudatosság nem ér véget a sporttevékenységgel, hanem az élet minden területére kihat.

A természetközelség fontos szerepet tölt be az életedben, gondolok akár a maratoni futásaidra, kerékpárversenyekre, de azt is tudom, hogy a Tihanyi Levendula Hetek „Szedd magad!” akcióján is nagy örömmel vágtad a virágokat.

Gyerekkoromban is állandóan kint voltam a szabadban. A természetben való mozgás, a futás valósággal feltölti az embert, talán sokkal jobban, mint bármi más. Kerékpározni is leginkább városon kívül szeretek. Nem is mindig a kerékpárutat választom, igyekszem rátalálni azokra az utakra, amelyek közelebb vannak a természethez. Valószínűleg ez is a sportból fakad, hogy ennyire imádok a szabadban lenni és élvezni mindazt, amivel Földanyánk megajándékozott minket.

Jól sejtem, hogy a természetes összetevőkből álló, házi készítésű ételeket preferálod?

Igen, abszolút! (Nevet.) Egyébként tudok főzni és szeretek is, csak sajnos egyre kevesebb idő jut rá. Emlékszem, gyerekkoromban volt konyhakertünk, a nagyszüleimnek és a dédszüleimnek pedig telkük, ahol mi magunk termesztettük a zöldségeket, gyümölcsöket. Ha például a nagymamám sárgabarackos gombócot főzött, akkor tudtuk, hogy a tésztája abból a krumpliból készült, amit mi kapáltunk, a sárgabarack pedig az a sárgabarack volt, amit ő maga megtermelt és a két kezével leszedett a fáról. Hétköznaponként – amikor általában nincs időm főzni – egy kifőzdébe járok ebédelni, ahol amellett, hogy hatalmas adagokat adnak, érződik, hogy javarészt házilag megtermelt alapanyagokat tartalmaz az étel. Na, most éhes is lettem, ahogy erről beszélünk! (Nevet.)

Ahogy beszélgetünk, azt érzem, hogy mindig is felelősségteljesen gondolkodtál. Mióta édesapa lettél, nőtt benned a példamutatás érzése?

Természetesen változtam, de nem a környezettudatosság szintjén. Bár képzeld, lett egy elektromos rollerem! (Nevet.) Bár van autóm, de alig használom. Biciklizni szeretek vagy rollerezni. A roller annyiban praktikusabb, hogy össze is lehet hajtani, be tudom tenni beltéri helyekre, a liftbe, a munkahelyemre. Utána olvastam, hogy 2 kilométer alatt használni egy elektromos rollert nem feltétlenül környezetkímélő – hiszen mégiscsak elektromosságot igényel a feltöltése – a fölött viszont már fenntarthatósági szempontból is kifizetődő. Naponta 5-6 kilométert teszek meg a rollerrel, ami már környezettudatosságnak számít. Visszatérve az alapkérdésedhez, nem is tudnám másképp nevelni a gyermekem, hiszen én is ezt a tudatos szemléletet hoztam magammal otthonról, így neveltek a szüleim, és az ismerőseim, barátaim is hasonlóan bolygóvédő szemléletet vallanak. Az is mondjuk egészen biztos, hogy nem fogom olyan cirkuszba vinni a gyermekem, ahol állatok is vannak.

Ez utolsó mondatodból azt érzem, hogy az állatok védelme is közel áll a szívedhez.

Igen, nagyon sok gyűjtést szerveztem már. Többek között koraszülött intenzív osztálynak, sérült gyermekek fejlesztésével foglalkozó szervezetnek, és állatmenhelyeknek is. A békéscsabai állatmenhelynek több mint egy tonna élelmet gyűjtöttem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy letekerek 400 kilométert és azok az emberek, akik szeretnének támogatni egy jó ügyet, „örökbe fogadnak” egy általam letekert kilométert 250 forintért. Fontosnak tartom, hogy ne újonnan vásároljuk házi kedvenceinket, így evidens, hogy kiállok az állatmenhelyekért.  A családomban is az elmúlt évtizedekben szinte kivétel nélkül örökbe fogadott kutyák és cicák voltak. Mármint otthon, anyukáméknál, Békés megyében.

Mit gondolsz, mit tehetünk egyénileg annak érdekében, hogy Földünk egy élhetőbb, tisztább hellyé váljon? Mit szoktál tanácsolni kliensednek?

Nehéz kérdés, el is mondom, hogy miért. Azt gondolom, hogy csak azoknak az embereknek lehet bármit is tanácsolni, akik alapból nyitottabban és érzékenyebben állnak a világ dolgaihoz. Akik teljesen elzárkóznak – sajnos tudjuk, hogy vannak ilyen emberek – ők talán soha nem fognak megváltozni. Az emberek sok esetben mindent megtesznek, hogy jól keressenek, ami aztán az egészségük rovására megy, majd pénzt nem sajnálva mindent megtesznek, hogy visszaszerezzék azt. Hasonló körforgást vélek felfedezni a fenntarthatóság, környezettudatosság területén is.

Makár Tamás atlétikai sportedző, TRX és – spinning oktató, ironman hivatalos oldala ide kattintva érthető el.