A pókok és a rovarok ritkán tartoznak a legnépszerűbb állatok közé, hiszen sokakból inkább undort vagy félelmet váltanak ki, mintsem kíváncsiságot. Valójában ezek az apró élőlények a természet láthatatlan tartópillérei: féken tartják a kártevőket, segítik a beporzást, és élő szenzorként jelzik a környezet állapotát. Egy friss, a PNAS folyóiratban megjelent kutatás szerint mégis meglepően keveset tudunk arról, valójában milyen állapotban vannak bolygónk rovar- és pókfajai. A Massachusetts Amherst Egyetem kutatói több tízezer ismert faj természetvédelmi adatlapját vizsgálták át, és egészen megdöbbentő eredményre jutottak. Az észak-amerikai rovar- és pókfajok 88.5 százalékának nincs hivatalos természetvédelmi státusza. Vagyis nincs megbízható képünk a fajok döntő többségéről, hogy stabilak-e az állományaik, vagy éppen már veszélyben vannak.
A legtöbb fajról szinte semmit sem tudunk
A probléma több egy egyszerű tudományos hiányosságnál, ugyanis amiről nincsenek konkrét információink, azt jogilag szinte lehetetlen megvédeni. A kutatás rávilágít, hogy még a bizonyítottan veszélyeztetett fajok többsége sem kap tényleges oltalmat, a pókok helyzete pedig kritikus. A helyzet annyira súlyos, hogy jelenleg az Egyesült Államok legtöbb tagállama egyetlen pókfajt sem véd jogszabályi szinten.
A kevés rendelkezésre álló adat ráadásul erősen torzít. Aránytalanul sok figyelem jut azoknak a fajoknak, amelyek vagy nagyon ismertek – ilyenek a lepkék és a szitakötők -, vagy közvetlenül hasznosak a vízminőség monitorozásában, mint a kérészek és tegzesek. Eközben a kevésbé „szerethető”, de ökológiailag kulcsfontosságú csoportok, például a pókok, szinte teljesen kiesnek a természetvédelmi látótérből.
Az ökoszisztémák csendes őrei
Pedig a pókok szerepe sokkal nagyobb, mint azt elsőre gondolnánk. Természetes ragadozóként kordában tartják a legyek, szúnyogok, levéltetvek és más mezőgazdasági kártevők populációit. Ha ezek a hálózatok megbomlanak, annak láncreakciós hatása lehet. Elszaporodhatnak a kártevők, romolhat a terméshozam, és az egész tápláléklánc instabilabbá válhat. A kutatók szerint a pókok és rovarok jelenléte vagy eltűnése az egyik legkorábbi figyelmeztető jel arra, hogy egy ökoszisztéma bajba került.
Még nem késő cselekedni
A kutatók szerint a megoldás részben a madárvédelem sikeres modelljében kereshető. Ott vadászok, civil szervezetek, természetvédők és amatőr megfigyelők közösen építettek ki olyan rendszereket, amelyek ma már képesek időben jelezni a problémákat. A rovarok és pókok esetében is hasonló, széles társadalmi együttműködésre lenne szükség.
A tanulmány legfontosabb állítása, hogy a természetvédelemben nem csak a „karizmatikus” fajok számítanak. Az ökoszisztémák stabilitását sokszor azok az apró, észrevétlen szereplők adják, amelyeket a legkönnyebben söprünk félre egy mozdulattal. A tudósok szerint ezért a valódi rémálom nem az, ha meglátunk egy pókot a sarokban, hanem az, ha egy napon már sehol sem találkozunk velük.
Forrás: ScienceDaily
