Written by

Milyen lesz a Föld 500 év múlva?

home_slider, Tudtad-e?| Views: 1537

A tudósok már elég pontosan előre tudják jelezni a jövőt alakulását. De azt megjósolni, hogy milyen lesz a Föld 500 év múlva, nehéz feladat, mert számos tényező befolyásolja. Az azonban biztosnak látszik, hogy ha a klímaváltozás ellen nem teszünk hathatós lépéseket, 500 év múlva a Föld felismerhetetlen lehet.

A Föld folyton változik és erre a változásra két fő folyamat hat leginkább: a természetes ciklusok, mint a bolygó forgása, illetve keringése a Nap körül, a másik pedig az élőlények, különösen az emberek hatása. A Föld forgástengelye, sőt a pályája is változik, időnként közelebb vagy távolabb kerül a Naphoz. Ezek a változások több tízezer év alatt zajlanak le, és felmelegedéseket vagy jégkorszakokat is okozhatnak. 500 év tehát nem túl hosszú idő geológiai szempontból.

A földi élet alakulására a második legnagyobb hatást az élőlények gyakorolják, de ennek következményeit nehezebb megjósolni. Az ökoszisztéma egyetlen apró részletének megzavarása egész rendszereket billenthet ki az egyensúlyából.

Az emberek megváltoztatják a bolygót

Az emberiség, az emberi tevékenység sokféleképpen hat a Föld változására. Kivágjuk az erdőket és megbolygatjuk a vadon élő állatok élőhelyeit, hogy városokat építsünk és növényeket termesszünk. Özönfajokat költöztetünk egyik tájról a másikra, megzavarva ezzel az ökoszisztémákat. Fosszilis tüzelőanyagokat égetünk, ami több üvegházhatású gázt juttat a levegőbe, mint amennyit a bolygó légköre elbír, ezzel globális felmelegedést, a klímaváltozást okozva.

Az üvegházhatást okozó gázok a Napból származó hőt ugyanúgy tartják vissza, mint ahogyan az üvegház üvege teszi, ezzel melegebben tartva a Föld légkörét, mint amilyen alapvetően lenne. A túl sok szén-dioxid eredménye, hogy emelkedik a hőmérséklet, ami veszélyesen forró nyári napokhoz és jégolvadáshoz vezet. Az olvadó jégtakarók megemelik az óceánok vízszintjét, amely elönti a part menti területeket.

Ezek a változások 500 év múlva teljesen újrarajzolhatják a bolygó képét, attól függően, hogy az emberiség mennyire hajlandó változtatni a tevékenységén. A felmelegedő bolygón egyre gyakrabban tapasztalhatunk olyan szélsőséges időjárási jelenségeket, mint a hőhullámok, viharok és aszályok, melyek veszélyeztetik a Föld minden életformáját.

Az elmúlt 500 év tanulsága

Ha visszatekintünk az elmúlt 500 évre, bioszféra drámaian megváltozott.

A föld népessége 500 millió főről mára 7,5 milliárdra nőtt. Eközben több mint 800 növény- és állatfaj pusztult ki az emberi tevékenység hatására. Ahogy nő az emberi populáció, más fajoknak kevesebb élettere marad. A tengerszint emelkedése csökkenti a szárazföldi területeket, és az emelkedő hőmérséklet miatt sok faj költözik másik éghajlatra.

A Föld nem minden változását okozzák az emberek, de van, amin az emberi tevékenység  sokat rontott. Az emberiség nagy kihívása felhagyni azokkal a tevékenységekkel és viselkedésmintákkal, amelyek problémát okoznak, mint például a fosszilis tüzelőanyagok égetése. Globális probléma ez, amelynek megoldásáért az egyes országok döntéshozóinak és polgárainak egyaránt tennie kell.

A következő 500 év

500 év múlva a bolygó lakói talán azt fogják látni, hogy a 21. században bevetettünk minden technológiai, politikai, társadalmi és kulturális eszközt és lehetőséget a tömeges kihalás, a környezetpusztítás a civilizációs összeomlás elkerülése érdekében. Az már most elmondható, hogy ehhez az alapok már le lettek fektetve. A másik lehetséges jövő, hogy visszatekintve azt látják, hogy tönkretettük a bolygót, nem akadályoztuk meg a klímakatasztrófát.

A technológia minden bizonnyal tovább fog fejlődni a következő 500 évben, de ennek irányát nehéz megjósolni Amíg egyesek science-fiction filmekbe illő energiatermelést, közlekedést és élelmiszertermelést, de akár más bolygók kolonizációját vizionálják, mások a Földünk pusztulását vetítik előre.

Michio Kaku elméleti fizikus és jövőkutató szerint az emberiség akár már 100 év múlva elérheti azt a technológiai fejlettségi szinten, amellyel a bolygó energiájának összessége hasznosítható válik, ezáltal tiszta energiával látva el a Föld lakosait. Kaku azt jósolja, hogy az emberiség képes lesz a globális klíma szabályozására is. A világhírű fizikus, Stephen Hawking szerint viszont a túlnépesedés és a túlzott energiafogyasztás lakhatatlanná változtatják a Földet néhány évszázadon belül, 2600-ra tűzgolyóvá válik a Föld.

Az biztos, hogy jelenleg a technológiai fejlődés még nem elég gyors ahhoz, hogy hathatós megoldást kínáljon a klímaváltozás jelentette problémákra. Előfordulhat, hogy bolygónk 500 év múlva felismerhetetlenné és lakhatatlanná válik az ember számára. Ha azonban hajlandók vagyunk változtatni az életmódunkon, akkor Föld még évezredekig fennmaradhat élénk erdeivel, óceánjaival, mezőivel és városaival, valamint legsikeresebb lakóival, az emberiséggel.

Forrás: theconversation.com