Kétéves kihagyás után ismét megjelent a Természetvédelmi Világalap (WWF) Élő Bolygó Jelentése, a tanulmány megállapításai pedig aggasztóbbak, mint eddig bármikor. A jelentés bolygónk állapotát és az emberi tevékenység hatását elemzi.
Az idei Élő Bolygó Jelentés számszerűsíti, mit tesz értünk bolygónk: a természet nyújtotta szolgáltatások értéke évente 125 billió amerikai dollár. Mi cserében folyamatosan pusztítjuk Földünket. Közel 45 év alatt 60 százalékkal zsugorodtak a gerinces állatok populációi, a trópusokon pedig nem kevesebb, mint 89 százalékkal, mindez az emberi tevékenységnek köszönhető. Az emlősök számára alkalmas élőhelyek száma 22 százalékkal csökkent. Továbbá eltűnt Amazónia 20 százaléka és a földi vizes élőhelyek 35 százaléka. 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdőt irtott ki az emberiség. A hulladékhelyzet súlyosságát az mutatja, hogy a tengeri madarak több mint 90 százalékának gyomrában található már műanyag.
A bolygó állapotának romlása nem véletlen: 1800 óta hétszeresére nőtt a népesség (ma már több mint 7,6 milliárdan élünk a Földön), a világgazdaság pedig a harmincszorosára emelkedett két évszázad alatt. Az emberi tevékenység hatása megkérdőjelezhetetlen az élőhelyek pusztulásában, a fajok kizsákmányolásában, a túlhasználatban, a környezetszennyezésben, az éghajlatváltozásban, valamint az invazív fajok és betegségek terjedésében. Kérdés, hogy mindezt vissza lehet-e fordítani, és ha igen, akkor hogyan?
„Mi vagyunk az első generáció, akik tisztán látják a természet óriási értékét, és azt, hogy milyen hatalmas nyomást gyakorlunk rá. Talán mi vagyunk az utolsó generáció is, akik még tehetnek érte, és visszafordíthatják a természet pusztulását.” – áll a jelentésben.
A teljes jelentés itt olvasható angol nyelven, a magyar nyelvű összefoglaló pedig ide kattintva érhető el.
Forrás: WWF