Written by

Milliószámra válik e-hulladék lecserélt okostelefonjainkból

Egyéb, Elgondolkodtató, home_slider| Views: 1626

Ma már szinte élni sem tudunk nélkülük, pedig az okostelefonok kifejezetten környezetszennyezőek. Egy-egy eszköz több mint 70-féle különböző anyagból, köztük nagyjából 50-féle fémből áll, melyeknek egy része igen ritka, és véges mennyiségben fordul elő a bolygónkon. Mind az ásványok kitermelése, mind az eszközök legyártása problémás, kimeríti az erőforrásokat, ökoszisztémák pusztulását okozhatja és szennyezi a levegőt, a vizeinket és a talajt is.

Napjainkban a mobiltelefonunk nagyon sok egyéb eszközt kivált. Nincs szükségünk többé ébresztőórára, fényképezőgépre, határidőnaplókra, számológépre, és a sort még hosszan folytathatnánk. Míg multifunkcionalitása mára feleslegessé tette egy sor egyéb technikai eszköz megvásárlását, és ezáltal segíti egyénszinten a hulladékkeletkezés visszaszorítását, nem szabad pusztán a pozitív környezeti hatásait figyelembe venni.

A gyártók ugyanis kihasználják, hogy a telefonunk az egyik legfontosabb tárgyunk, folyamatosan fejlesztik az iparágat, újabb és újabb modellekkel állnak elő, melyek egyre nagyobb teljesítménnyel és pluszfunkciókkal bírnak rá a vásárlásra. Habár a koronavírus hatására visszaesett az okostelefonok piacának forgalma, statisztikák szerint 2020 második negyedévében világszerte 300 millió új készüléket adtak el. A vevők jelentős része azonban nem új mobiltelefon-használó, hanem régi modelljét cseréli le újabb verzióra.

Ez azonban azt eredményezi, hogy a telefonok milliószámra válnak e-hulladékká, mely sajnos veszélyes hulladéknak számít. Ugyanis égetés vagy csapadék hatására a készülékekben található addig kötött anyagok a környezetbe juthatnak: akkumulátorsavak, toxikus fémek, egyéb apró műanyag alkatrészek. Éppen ezért nem szabad megunt vagy leselejtezett telefonunkat kommunális hulladékgyűjtőbe dobnunk, ugyanis akkor hulladékégetőbe vagy hulladéklerakóra kerülhet.

Azonban nem pusztán régi készülékeinkkel van a probléma. Az okostelefonok előállítása sajnos nagy mértékben környezetszennyező. A gyártáshoz szükséges ásványok kitermelése sokszor az erőforrások kimerüléséhez, ökoszisztémák pusztulásához, valamint a levegő, a talaj és vizeink szennyezéséhez is hozzájárul. Többek között Bolíviában, Argentínában és Kínában is gondot okoz, hogy a lítiumkitermeléshez óriási mennyiségű vizet kell felhasználni, ráadásul a folyamat széndioxid-kibocsátása is igen magas. Aggályos az is, hogy az UNICEF szerint több mint 40 000 gyermeket dolgoztatnak azokban a bányákban, ahol a telefonakkumulátorok előállításához szükséges kobaltot nyerik ki.

Mit tehetünk?

Láthatjuk, hogy okostelefonjaink folyamatos és gyors cseréje több ponton is igen negatívan fejti ki hatását környezetünkre. Az újabb és újabb modellek legyártása, valamint régi készülékeink szemétté válása egyaránt káros következményekkel jár.

Éppen ezért a megoldás lényegében magától értetődő. A fenntarthatóbb mobilozás érdekében törekedjünk arra, hogy csak akkor cseréljük le készülékeinket, ha muszáj. Amennyiben viszont mindenképpen le szeretnénk váltani telefonunkat, először újítsuk fel, majd próbáljuk meg eladni vagy elajándékozni. Ha készülékünk elromlott, próbáljuk megjavítani, ehhez természetesen a jövőben segítséget nyújt, ha eleve könnyen javítható modelleket választunk. Azonban, ha semmi esély nincs használt készülékünk felújítására, további használatára, még mindig ott a lehetőség az eszköz újrahasznosítására, hiszen több grammnyi értékes nyersanyag, egyben a jövő új termékeinek alapanyaga nyerhető ki belőlük.

Szerencsére már létezik olyan gyártó is, ami környezettudatos döntéseket hoz okostelefonja legyártása során. A készülékek előállítása során minimalizálják a gyártás során képződő e-hulladék mennyiségét, olyan kevéssé kockázatos alapanyagokkal dolgoznak, mint az ón és a volfrám, valamint törekednek a megbízható és visszakövethető beszállítói láncra és odafigyelnek a dolgozóik munkakörülményeire.

A tudatos vásárlóknak támpontot nyújthat még az úgynevezett Eco Rating is, mely a készülékek dobozán megtalálható címke, melyen olyan információk szerepelnek, mint a termék tartóssága, javíthatósága, újrahasznosíthatósága, klímahatékonysága, valamint az alapanyag-hatékonyság. A könnyebb összehasonlíthatóság érdekében a címke összpontszámot is tartalmaz, melynek meghatározásához a mobiltelefonok teljes életciklusát figyelemmel követik a nyersanyag-kitermeléstől a felhasználáson át az eszköz élettartamának legvégéig. A kezdeményezés 2021 júliusában indult, és jelenleg 80 készülék értékelése történt meg, ám az ökobesorolásban résztvevő telefonok száma folyamatosan növekszik.

Források: Greendex1, Greendex2, Up to Us