Az emberiség története során számos megpróbáltatással szembesültünk már, de kevés volt köztük olyan komplex és mindent átható, mint a klímaváltozás. A jelenség hatásai egyre nyilvánvalóbbak: a szélsőséges időjárás, a természetes élőhelyek pusztulása és az élelmiszerellátás bizonytalansága mára mindennapos kihívásokká vált. Mégis, ahelyett hogy globálisan és egységesen cselekednénk, társadalmunk jelentős része a tagadás, a tehetetlenség vagy a klímaszorongás csapdájába esik. Ha ennyire egyértelműek a problémák és a következmények, mi akadályozza meg az embereket abban, hogy a változás útjára lépjenek? A válasz összetettebb, mint gondolnánk.
A klímaszorongás jelensége
Egyre többen éreznek szorongást és tehetetlenséget a klímaváltozással kapcsolatban. A klímaszorongás (más néven ökogyász) a folyamatos aggodalomból, a jövőtől való félelemből és a cselekvésképtelenség érzéséből fakad. Ez a mentális állapot álmatlanságot, depressziót, sőt, pánikrohamokat is kiválthat, és leginkább a fiatalabb generációk körében figyelhető meg.
A klímaváltozás okozta természeti katasztrófák – hurrikánok, aszályok, árvizek – nemcsak közvetlen pusztítást hagynak maguk után, hanem hosszú távon a mentális egészségünkre is hatással vannak. Az érintett közösségek tagjai gyakran traumaválaszokat alakítanak ki: elkerülik a problémát, érzelmileg eltompulnak, vagy éppenséggel teljes apátiába süllyednek.
A pszichológiai terhek miatt sokan inkább elfordulnak a valóságtól, minthogy szembenézzenek vele. Ez egyfajta túlélési mechanizmus, amely rövid távon megvéd a mentális összeomlástól, de idővel tovább mélyíti a traumát.
Kollektív tagadás: a tehetetlenség csapdája
A klímatudatosság növekedése ellenére az érdemi cselekvés sokszor elmarad. Ennek egyik fő oka a kollektív tagadás: ilyenkor az emberek tisztában vannak a felmerülő gondokkal, mégis figyelmen kívül hagyják vagy lekicsinylik annak jelentőségét. A tudomány szerint hajlamosak vagyunk arra, hogy elkerüljük azokat az információkat, amelyek kellemetlen érzéseket váltanak ki belőlünk. Ennek következménye az, hogy a társadalom jelentős része passzívan szemléli a válságot, miközben az egyre súlyosbodik.
Egy friss tanulmány szerint sokan az éghajlati válság méretére távolságtartással reagálnak, mert úgy érzik, hogy a problémák túl nagyok ahhoz, hogy bármit is tehessenek. Ez a gondolkodásmód azonban megbénítja a közös fellépést, pedig éppen ez lenne a változás alapfeltétele.
A rendszerszintű akadályok
Nem csupán egyéni szinten, hanem rendszerszinten is számos akadály nehezíti az előrehaladást. A politikai és gazdasági érdekek sok esetben nem a fenntarthatóságot szolgálják, hanem éppen azt hátráltatják.
Deborah Shomuyiwa, a Lagos-i Egyetem és a Global Health Focus Africa kutatója szerint az emberek látják, hogy a hatalmon lévők nem tesznek elegendő erőfeszítést, és ez fokozza a tehetetlenség érzését. Ha a kormányok és a nagyvállalatok továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok támogatására és a rövid távú gazdasági érdekek előtérbe helyezésére fókuszálnak, a társadalom nagy része úgy érzi, hogy a saját cselekedeteinek nincs valódi súlya.
Bár az egyéni cselekvés fontos – például az életmódváltás, a tudatos fogyasztás és az aktivizmus –, önmagában nem elegendő a klímaválság kezelésére. Szükség van arra, hogy a politikai és gazdasági döntéshozók is felelősséget vállaljanak és radikális reformokat vezessenek be.
Hogyan lehet kitörni a bénultságból?
- A kutatók szerint az első lépés az, hogy felismerjük a klímaválság pszichológiai hatásait. Ha tudatosítjuk, hogy a tétlenség és a tagadás a pszichológiai túlélés egyik formája, könnyebb lesz túllépni rajta és aktív lépéseket tenni.
- Emellett fontos az empátia és a közösségi cselekvés erősítése. Az emberek hajlamosabbak tenni valamit egy ügyért, ha azt érzik, hogy nincsenek egyedül. A klímaszorongás nem egyéni probléma, hanem egy szélesebb társadalmi jelenség, amelyre közösen kell választ találni.
- A klímaváltozást nem csupán környezeti adatként kell kezelni, hanem mentális egészségi- és társadalmi problémaként is. Amennyiben a kommunikációban nagyobb hangsúlyt kapnak az emberi és közösségi aspektusok, könnyebben mozgósítható a társadalom.
A megoldás tehát nem a félelemkeltés, hanem a lehetőségek bemutatása. Ha sikerül elmozdulnunk a tagadásból és a tehetetlenségből, az éghajlatváltozással kapcsolatos félelmet valódi cselekvésre fordíthatjuk – ez pedig az első lépés lehet egy élhető jövő felé.
