Written by

Föld napja – változtasd meg a világot te is!

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 5590

Az esemény mottója – „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – egyértelművé teszi, hogy már egy ember cselekedete is sokat segíthet bolygónkon, erre hívja fel a figyelmünket a Föld napja nemzetközi programsorozat is.

A Föld Napját minden évben április 22-én tartják, hogy legalább ezen a napon gondoljunk a bolygó természeti értékeinek megóvására. A Föld napja idén már 48 éves: 1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 25 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. A megmozdulás nem volt sikertelen, az Egyesült Államokban a kezdeményezés hatására szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére, illetve új környezetvédő szervezetek alakultak. A sikeren felbuzdulva pedig meghonosodott a Föld napjának ünneplése.

Globális méreteket 1990-ben öltött a kezdeményezés, amikor Hayes és csapata felhívta a többi ország figyelmét is a cselekvés szükségességére. Ekkor 140 ország csatlakozott a mozgalomhoz, köztük Magyarország is. Mára pedig már 192 országban ünneplik a Föld napját, amikor az egész világon egyszerre ünnepelik bolygónkat mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek, hiszen Földünk védelme mindannyiunk közös érdeke.

A magyar környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és létrehoztak egy hírközpontot az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Szerencsére azóta hazánkban is évről-évre egyre többen csatlakoznak a környezetvédelmi naphoz. Több település önkéntes akciókat szervez a jeles napra: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöldszervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. A Föld napja mozgalom lényege, hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a programok, mégis globális jelentőségű az esemény.

Forrás: Shutterstock

Rendhagyó módon, az idei Föld napjának egy kiemelt témája is lesz világszerte, ez pedig a műanyagszennyezés megállítása. A műanyag ma óriási ökológiai károkat okoz, lebomlásához több száz év szükséges, a termelés üteme viszont egyre növekszik, így lassan belefulladunk a műanyagba. Az anyag felfedezésétől napjainkig nagyjából 8,5 milliárd tonna műanyag jött le a gyártósorokról, melynek mintegy kétharmada, több mint 5 milliárd tonna végezte a természetben, többek között az óceánokban. Érezhetjük, hogy erős és gyors globális fellépésre van szükség az egyre kezelhetetlenebbé váló helyzet felszámolásához.

Mit tehetünk magánemberként a környezetért?

A Föld napján nézzünk utána, a környékünkön milyen rendezvényeket szerveznek és válasszuk ki a számunkra legszimpatikusabbat.  Ültethetünk fát, szemetet szedhetünk, használhatjuk a közösségi közlekedést stb. Persze egyénileg is tevékenykedhetünk, a lényeg a cselekedetben rejlik. Ami a legfontosabb, hogy ne csak ezen az egy áprilisi napon gondoljunk bolygónk védelmére, hanem az év többi napján is! Próbáljunk minél kevesebb hulladékot termelni (korábban összeszedtünk erre néhány tippet), törekedjünk ökológiai lábnyomunk csökkentésére! Óvjuk a Földet, hogy a későbbi generációknak egy élhető, tiszta bolygó maradjon meg!

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”