Written by

Fenntarthatóságért a konyhában – véget ért a veganuár!

Egyéb, Egypercesek, home_slider| Views: 933

Ha január, akkor veganuár – olvashatjuk egyre több és több szalagcímben, a húsmentes életmódra buzdítás jegyében. Mai napig megosztó téma a vegánság: van, aki a rendszeres húsfogyasztás előnyeit állítja szembe az állati fehérjéket nélkülöző táplálkozással, van, aki a környezetünk védelméért tett egyéni törekvés fontosságát hangsúlyozza a vegán életmódbeli sajátosságok mellett. Egy hónap távlatából, de a témát közelebbről: nézzük, mit kell tudni a veganuárról.

Rövid emlékeztető: mit nevezünk vegánságnak?

A vegetarianizmus, azaz a húsmentes táplálkozás már évezredek óta ismert, amelynek egyik fajtája az úgynevezett veganizmus. Kizárólag növényi étkezési formát is lényegesebben régebb óta választják emberek, mint ahogyan a táplálkozási irányvonalként ismertté vált. Ennek számos társadalomtörténeti oka ismert – évszázadokon át alig kerülhetett húsétel a családok asztalára, abból főztek, amit a természet adott, amit a kertben termesztettek. Az első vegán társaság 1944-ben jött létre, alapítója az angol Donald Watson volt, és csak az 1960-as évektől kezdett bevonulni a köztudatba a fogalom.

A vegán étkezés elkötelezett hívei nem csupán a húsokat, de valamennyi állati eredetű táplálékot kiiktatják étrendjükből. A táplálkozáson túl, életmódjuk számos más területén is megjelenik az etikus magatartás: állatbőrből, szőrméből, gyapjúból, selyemből készült ruhaneműket sem viselnek.

A veganuár kihívás világszerte hódít

A Veganuár kifejezés a „vegán” és a „január” szavak összetételével született azzal a céllal, hogy minél több embert buzdítson a vegán életmód kipróbálására, egy hónapon keresztül. A veganuár 2014-ben indult először egy brit nonprofit szervezet felhívására, azóta minden évben több és több ember csatlakozik hozzá világszerte. Számos kihívás, receptverseny, blogbejegyzés születik ezen időszak alatt a social mediában, megannyi sztár is beáll a kezdeményezés mögé bolygónk védelmében megfogalmazott üzenetek kíséretében.

Hosszútávon is előnyünkre válik

A veganuár legszembetűnőbb eredményei a színesebbnél színesebb tányérokon túl az egészségesebb étkezés következtében jelentkező előnyös élettani hatások.  Ilyen a pihentetőbb alvás, az energikusabb hétköznapok, simább bőr, de a jobb koncentrálóképesség is a vegán étkezés számlájára írható, a lehető legpozitívabb értelemben. Hosszútávon pedig még több jótékony hatással számolhatunk, ha a vegán életmód kihívást sikerrel teljesítettük. Kutatások támasztják alá, hogy ha úgy döntünk, hogy életvitelszerűen nem is tesszük le voksunkat ezen táplálkozási irányvonal mentén, veganuárt követően átlagosan több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak követői, húsból pedig számottevően kevesebbet. Ennek oka, hogy néhány hét már elegendő ahhoz, hogy szokásként épüljön be mindennapjainkba szabályszerű választásaink sora. Ez pedig már kielégítő lépés ahhoz, hogy fenntarthatóbbnak fémjelezzük étkezési szokásainkat. A világ legnagyobb dietetikai szervezetei szerint a növényi étrend csökkenti a leggyakoribb betegségeink kockázatát. A növényi étkezéshez akár 20-szor, de aggregált számítások szerint, akár 50-szer kevesebb vízre, földterületre és egyéb erőforrásra van szükség, mint, amennyi a napi szintű húsfogyasztáshoz szükséges. A változatos ízélményekről sem szükséges lemondanunk, sőt minél természetesebb étkezést folytatunk, annál inkább érzékenyebbek lesznek ízlelőbimbóink, és sokkal intenzívebbnek érezhetjük a fűszerek aromáját. Ráadásul a zöldségek egyszerűen és gyorsan elkészíthető, változatos receptek százainak jelentik alapját.

Bár a veganuár már véget ért, ne felejtsük, bármikor van módunk belevágni a fenntarthatóbb életvitelbe, kis lépésekkel, de sokat tehetünk környezetünk védelméért és egészségünkért. 

Forrás: gastroguide.hu; mindmegette.hu; greendex.hu