Written by

Zöld hősök 5. rész

Arcok, Elgondolkodtató, home_slider| Views: 2316

Greta Thunberg – a fiatalság elsöprő ereje

Svante Arrhenius – Greta Thunberg üknagymamájának az unokatestvére – 1903-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat az elektrolitikus disszociáció elméletének a kidolgozásáért, valamint az elsők között volt, aki megvizsgálta, hogyan járul hozzá a légkörben található szén-dioxid a földfelszín hőmérsékletének az emelkedéséhez.

Több mint egy évszázaddal később egy stockholmi általános iskola tanára ezen folyamat, azaz az üvegházhatás következményeiről mutat kétségbeejtő felvételeket a diákjainak: éhező jegesmedvék, árvizek, időjárási anomáliák. Habár a gyerekeket sokkolják a képek, hamarosan túllépnek a problémán és visszatérnek mindennapi ügyes-bajos dolgaikhoz.

Egy fiatal lány azonban nem képes erre.

Greta 11 éves volt, amikor a tanóra hatására depresszióba esett és olyan keveset evett, hogy súlyos alultápláltsága miatt kis híján kórházi ellátásra szorult.  A lány nem tudta megérteni, hogyan lehet az, hogy a világ nem tesz meg mindent egy ilyen egzisztenciális fenyegetés elkerülésére.

Családja mindent elkövetett annak érdekében, hogy segítse Greta testi és lelki felépülését, a megnyugtatására minimálisra csökkentették a húsfogyasztást, napelemeket szereltek fel, saját konyhakert termesztésébe fogtak és teljes mértékben feladták a légiközlekedést – ez utóbbi különösen nagy áldozat volt Greta édesanyja számára, akinek operaénekesnőként egész Európában vannak előadásai.

Iskolasztrájk a klímáért

Greta aztán rájött, hogy nincs ideje a depresszióra, cselekednie kell. Ezért 2018. augusztus 20-án egymagában, mindenféle hivatalos és intézményi támogatás nélkül kivonult a svéd parlament épülete elé, hogy követelje a kormánytól a károsanyag-kibocsátás évi 15%-kal való csökkentését.

„A nevem Greta, kilencedik osztályos vagyok és iskola-sztrájkolok a klímáért. Mivel titeket felnőtteket nem érdekel a jövőm, engem se fog.”

Az első napon néhány kíváncsi újságírót leszámítva egyedül volt. Másnap csatlakozott hozzá egy iskolatársa. Néhány nappal később már egy kisebb csoport formálódott a stockholmi parlament előtt. Majd negyvenen lettek, aztán több százan. Nemsokára pedig több ezren.

Világszintű mozgalom 18 hónap alatt

Gretának sikerült az, ami sokaknak nem: alig 18 hónap alatt képes volt globális szinten változást hozni az emberek hozzáállásában és olyan világméretű mozgalmat indítani, ami azonnali cselekvésre szólít fel a klímaváltozás megállítása érdekében.

2018 májusában Greta megnyerte a Svenska Dagbladet napilap klímaváltozásról szóló esszéversenyét, ami lényegében Thunberg „klímaaktivista karrierjének” a katalizátora volt. Nemsokkal később indította el az első kampányát a parlament előtt, majd ugyanezen év decemberében már az ENSZ Lengyelországban tartott klímakonferenciáján szólalt fel.

„Az emberiség történetében ez a valaha látott legnagyobb krízis. Először erre kell rájönnünk, majd amilyen gyorsan csak lehet cselekednünk kell, hogy megszüntessük a kibocsátást és megmentsük azt, ami még menthető.”

2019 márciusában a világon több millió diák sétált ki a pénteki órákról azért, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tétlenség ellen tiltakozzon. Több mint 123 ország tanulói lógtak el az iskolából és követelték az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentését.

„Nem fogjuk elfogadni. Azért sztrájkolunk, mert azt akarjuk, hogy legyen jövőnk, ezért folytatni fogjuk.”

Ugyanebben a hónapban Gretát Nobel-béke díjra jelölték, hiszen ha nem teszünk semmit a klímaváltozás megállításáért, az később menekültek, konfliktusok és háborúk forrása lesz. (A díj végül Abiy Ahmed etiópiai miniszterelnökhöz került, akinek sikerült kieszközölnie a békét országa és Eritrea között.)

Greta olyan ismert alakokkal találkozott már, mint Ferenc pápa, valamint meglátogatta a brit és francia parlamenteket, az Egyesült Államokban pedig a képviselőház tagjaival vitatta meg a klímaváltozással kapcsolatos legégetőbb kérdéseket.

„Nem akarom, hogy rám hallgassatok. Hallgassatok a tudósokra.”

  1. szeptember 20-án 161 országból 4 millió ember csatlakozott hozzá egy világméretű klímasztrájk keretein belül. A néhány nappal később megrendezésre kerülő Klímaváltozással kapcsolatos ENSZ csúcstalálkozón pedig könnyekkel a szemében mondta ki az azóta mindenki számára ismertté vált gondolatokat:

„Üres szavaitokkal elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat.”

„Hogy merészeltek félrenézni és azt mondani, hogy eleget tettetek, miközben a szükséges politika és a megoldások még a láthatáron sincsenek?”

Beszéde után Thunberg a világ minden tájáról származó tizenöt fiatal társával együtt jogi keresetet nyújtott be öt ország ellen a Gyermekek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény megsértése miatt.

Év végén pedig így szólt a madridi klímakutatókhoz:

„Van remény. Én láttam. De nem a kormányoktól vagy a cégektől származik. Hanem az emberektől. Nem kell várnunk. Most azonnal változtathatunk. Mi, az emberek.”

Greta Thunberg üzenetét persze nem fogadja mindenki egyformán pozitívan. Vlagyimir Putyin orosz elnök például kedves, de szegényesen informált gyermeknek nevezte, az Egyesült Államok pénzügyminisztere szerint pedig jobb lenne, ha Greta tanulna egy kis közgazdaságot, mielőtt komoly befektetőknek ad leckéket.

A támadók mellett Greta azonban rengeteg elismerésben is részesült: követői mellett a pápa, Malala emberjogi aktivista, Barack Obama volt amerikai elnök és Sir David Attenborough is nagyra tartja őt. Utóbbi így nyilatkozott:

„Olyan dolgokat ért el [Greta], amibe előtte sokan belebuktak. Felébresztette a világot. Nagyon hálás vagyok neki.”

Források: time.com, businessinsider.com, wikipedia.hu; bbc.com