Azt már tudjuk, hogy rendkívül fontos, hogy ügyeljünk a vizeink tisztaságára, hogy a Földünk védelmében minél drasztikusabban csökkentenünk kell a károsanyag-kibocsátásunkat és hogy érdemes a hulladéktermelést is visszafognunk. Sokat hallunk arról, hogy olvadnak a jéghegyek, vagy hogy veszélyben vannak a korallzátonyok. Ma ismeretterjesztő jelleggel egy kevésbé ismert, de élőhelyünk szempontjából igencsak fontos ökoszisztémát mutatunk be nektek: a mangrove erdőket.
A mangrove birodalom a trópusok part menti övezeteiben terjedt el, a kifejezés alatt ezen éghajlati öv tengerpartjainak ár-apály zónájában előforduló, fajszegény mocsári erdőket és cserjéseket értjük. Tőlünk talán egy kicsit távol esik ez a vidék, mégis érdekes és érdemes tisztában lennünk a mangrove erdőket fenyegető veszélyekkel, már csak azért is, mert pusztulásukat sajnos sokszor az emberek téves prekoncepciói okozzák.
Mi is az a mangrove?
A mangrove mocsárerdőket alig több, mint tíz növénycsalád húsz nemzetsége, nagyjából 40-60 faj alkotja. Ezek a növények főként fásszárú, sótűrő fajok, melyek alkalmazkodtak az ár-apály zóna sajátos életfeltételeihez. A három kulcsfaj a vörös, a fehér és a sárga mangrove, ezekre szokás egyszerűen mangrove-ként is hivatkozni.
Az élőhelyükön jellemző vízszintingadozáshoz oldalra, vízszintes irányban növekvő támasztógyökereikkel alkalmazkodnak, és mivel a mocsarak anaerob környezetek, ahonnan a megfelelő oxigénellátást nem tudják biztosítani, a légzőgyökereik felfelé növekednek.
Gazdag gyökérrendszerükkel saját élőhelyet teremtenek maguknak úgy, hogy megkötik a szállított üledéket, ezáltal pedig hozzájárulnak a talajképződéshez. Habár az életkörülmények ridegek, mégis itt él a trópusi öv egyik leggazdagabb állatvilága, melyek tápláléka a mangrove erdő lehulló lombozata: ezt tengeri csigák, rákok, halak és kagylók fogyasztják. A mangrove erdők emellett rendkívül gazdag madár-és rovarvilággal is büszkélkedhetnek, de olykor élnek még itt bengáli tigrisek, lamantinok és tengeri teknősök is.
Miért fontosak?
A mangrove erdők megőrzése több szempontból is létfontosságú.
A legutóbbi kutatások például arról írnak, hogy hihetetlenül sok, akár hektáronként évi 1,5 metrikus tonna szén-dioxid elnyelésére is képesek. Mindemellett számos faj pótolhatatlan élő,- fészkelő- és menedékhelyét is jelentik, ráadásul az itt kialakuló tengerparti élelemhálózat gyakran a helyi lakosok megélhetésében is fontos szerepet játszik, más egyéb olyan fenntartható tevékenységek mellett, mint korlátozott mennyiségű fa- és tűzifabetakarítás vagy a helyi gyógyszerelőállítás.
A mangrove erdők pufferzónaként is működnek, árvizek, hiszen a partra verődő hullámok energiájának a csökkentésével tornádók és tsunamik ellen biztosítanak bizonyos fokú védettséget.
Ez a stabil, ám igen érzékeny ökoszisztéma jelentős szerepet tölt be a part menti területek eróziójának a megakadályozásában azáltal, hogy az üledék felhalmozásával kiegyensúlyozza az üledékveszteséget. Sajnos az ipar és az egyes államok kormányai a mangrove erdőket sokáig haszontalan mocsárnak titulálták – azokon a területeken, ahol kiirtották őket, az embereknek hamarosan az erózió és iszaposodás nehézségeivel kellett szembenézniük.
Mi fenyegeti a mangrove mocsarakat?
Habár a mangrove erdőkre kevesebb figyelem irányul, ez az ökoszisztéma (többek között) a tájékozatlanság és a hiányzó jogi szabályozás végett valójában gyorsabban tűnik el bolygónk felszínéről, mint a trópusi esőerdők.
A fent említett, sokáig elterjedt, ámde hibás nézet ahhoz vezetett, hogy mára a Föld mangrove erdeinek több mint a fele kipusztult, olyan nem fenntartható gyakorlatok következményeként, mint a ráktenyésztés, fakitermelés és faszéntermelés, olajkutatás, turizmus, urbanizáció, út-és kikötőépítés.
A mangrove-ok eltűnésével párhuzamosan pedig csökken a halállomány és az édesvízkészlet, valamint a talajból felszabadulva jelentős mennyiségű szén-dioxid levegőbe kerülésével is számolnunk kell.
Ismeretterjesztőnket zárjuk Sir David Attenborough szavaival, aki így írt a mangrove mocsarakról:
„…olyan sűrűn nőnek a fák, hogy még egy kis csónakkal sem lehet keresztülvergődni rajtuk…A sűrű léggyökerek többsége ide-oda hajladozik, így lecsúszik róluk a lábunk. Sokukat kagylóréteg borítja, és a kagylók éles széle belehasít az ember lábába, ha elcsúszik rajtuk. A levegőben mindenütt ott van a rothadás szaga. A gyökerekről csöpög a víz. Folyton kattanásokat és kluttyanásokat hallunk, mert a puhatestűek és rákok mocorognak üregeikben. …Ám mindennek ellenére tagadhatatlanul gyönyörű. A víz ezüstös ragyogásba vonja a levelek alsó oldalát, és az egymást összevissza keresztező gyökerek szövevénye…végtelenül változatos mintákat alkot.”
Források: plantarium.hu, mangroveactionproject.org