Written by

Elhúzzák a repülők a csíkot?

home_slider, Tudtad-e?| Views: 1628

Korábban számos alkalommal foglalkoztunk már a repülés környezetünkre gyakorolt káros hatásaival e blog hasábjain. Nem kérdés, hogy a légi közlekedés, mai formájában, nem fenntartható, és mindenképpen reformra szorul. Egy új mesterséges intelligenciát bevonó kísérlet most halvány reménysugarat jelenthet a közlekedési mód károsanyag-kibocsátásának csökkentéséért folytatott küzdelemben.

Amióta repülőgépek hasítják az eget, megszokott látvány számunkra a géptestek után megjelenő kondenzcsík. A Google és a American Airlines új kísérlete alapján egy AI-technológiának köszönhetően azonban lehetséges, hogy a jövőben jóval ritkábban fogunk találkozni vele.

A Google közleménye szerint AI-modellek tudnák segíteni a pilótákat abban, hogy az optimális repülési magasságuk megválasztásával akár 54%-kal csökkenteni tudják a kondenzcsíkokat. A módszer finomításával még további javaulás várható.

„Ez az első bizonyíték arra, hogy a kereskedelmi járatok elkerülhetik a kondenzcsíkok húzását, és ezáltal csökkenthetik az éghajlatra gyakorolt hatásukat” – írták a Google dolgozói, Carl Elkin és Dinesh Sanekommu.

De mégis mi az a kondenzcsík?

A kondenzcsík akkor keletkezik, amikor a repülőgépek elégetik a kerozint, és ezáltal a hajtóművekből szén-dioxid, víz, illetve kis mértékben koromszemcsék és kéntartalmú aeroszolok távoznak. A légkörbe kerülő égéstermékek kondenzációs magvakként viselkednek a nagy magasságban előforduló túltelített vízpára számára, melyek rátapadnak a szilárd szemcsékre és megfagynak. Ezek a részecskék aztán elnyelik és felfogják a napsugárzást. Egyfajta takaróként működnek a Föld körül, így hozzájárulva a globális felmelegedés súlyosbodásához.

A légi közlekedés a globális szén-dioxid-kibocsátás körülbelül 2,5%-áért felel. Azonban, ha egyéb tényezőket is figyelembe veszünk, összességében 3,5%-ra emelkedik a felmelegedésben játszott szerepe.

Habár a közúti közlekedés ennél nagyobb mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz, mégis különösen fontosak lennének a repülést érintő kutatások. Jelenleg nincs ugyanis olyan technológia, amely a hosszú távú repülőutak szén-dioxid-mentesítésére alkalmas volna. Mindez pedig azért nagy probléma, mert az utazási mód iránti jelenleg kiemelkedő a kereslet. Sőt, a következő évtizedekben vélhetően még magasabbra fog szárnyalni, ahogyan a szegényebb országok is felzárkóznak gazdaságilag.

Mesterséges intelligenciával a karboncsökkentésért

Az Our World in Data adatai szerint a kondenzcsíkok teszik ki a repülőgépek által okozott nem szén-dioxid jellegű felmelegedés legnagyobb részét. Több nagy repülőgépgyártó is vizsgálja a kondenzcsíkok csökkentésének módjait, például az ezeket nagy eséllyel okozó területek elkerülését.

A Google és az American Airlines légitársaság kutatói most AI-technológia segítségével vizsgálták azokat az útvonalakat, amelyek nem okoznak kondenzációt. A módszer a rendelkezésre álló műholdképek, időjárási előrejelzések és repülési útvonaladatok összevetésén alapul.

A kísérlet arra is rámutatott, hogy ugyan jelentős mértékben csökkentették a kondenzcsíkok előfordulását, azonban a kockázatosabb területek elkerülése 2%-kal több üzemanyag elégetését eredményezte. A Google szerint azonban a légitársaságok összes járatát tekintve 0,3%-ra is korlátozható lenne ez az arány.

A kondenzcsíkok keletkezésének kiküszöbölési költsége 5 és 25 dollár közé tehető a megspórolt szén-dioxid tonnájaként, mely versenyképessé teheti a többi karbonsemlegesítő megoldáshoz.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tavaly közzétett jelentése még úgy vélte, a kondenzációs zónák elkerülésének technológiájának kifejlesztése akár egy évtizedbe is beletelhet. Az új kísérlet rávilágít azonban arra, a mesterséges intelligencia bevonásával mindez jóval korábban is megvalósulhat.

Források: theguardian.com, wikipedia.org