Written by

Kiderült, mely városoknak a legnagyobb a szénlábnyoma

Hírek, home_slider| Views: 965

A világ 189 ország 13 ezer városának szénlábnyomát állapították meg norvég kutatók. Az adatokból így megtudhatjuk, egy-egy város milyen mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. A listára Budapest is felkerült.

A szén-dioxid-, egyszerűbben karbon-, illetve szénlábnyom az emberi tevékenység környezeti hatásának egyik mércéje, amely azt mutatja meg számunkra, hogy mennyi közvetlen és közvetett üvegházhatású gáz kerül a légkörbe az emberi tevékenység, életmód által. Minél nagyobb az emberi karbonlábnyom, annál nagyobb a hatása az éghajlatváltozásra.

A fent említett tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy globálisan a legnagyobb szénlábnyoma néhány tucat sűrűn lakott, nagy jövedelmű városnak, illetve azok agglomerációjának van. A 13 ezer vizsgált településből pedig 100 nagyváros felelős az üvegházhatású-gázkibocsátás 18 százalékáért.

A 10 legnagyobb karbonlábnyommal rendelkező város: Szöul, Kanton, New York, Hongkong, Los Angeles, Sanghaj, Szingapúr, Chicago, Jokohama és Rijád. A különböző országokban általában közös, hogy a három legnagyobb és leggazdagabb város a felelős a nemzeti üvegházhatású gázkibocsátás több mint egynegyedéért. A listán Budapest is szerepel, egészen pontosan a 210. helyen.

A globális népesség mintegy 54 százaléka él városokban, akik a világ energia-felhasználásának 70 százalékát adják. A gazdasági fejlődés nagyrészt 600 nagyvárosban koncentrálódik, amelyek becslések szerint a globális GDP 60 százalékát állítják elő.

Aki kíváncsi a teljes listára és az összegzett adatokra, ide kattintva megtekintheti azokat.

Forrás: Ecolounge