Written by

Ideje kitakarítani a világűrt (is)!

Hírek, home_slider| Views: 1030

Sok szó esik arról, hogy lassan betemetik a hulladékhegyek a Földet és elárasztja a műanyag az óceánokat, ehhez képest kisebb figyelem jut a bolygónk körül keringő hulladékokra, pedig a hétköznapi ember életére is kihatással lehetnek, ha nem kezelik a helyzetet. A közelmúltban indult el az első űrtakarító program, hogy összeszedje az elmúlt évtizedek űrszemetét.

Jelenlegi becslések szerint a Föld körül, a világűrben immár 7500-8000 tonnányi hulladék kering és ez a mennyiség évről-évre nő. A hordaléktömeg nagy részét tönkrement műholdak, rakétadarabok, űrhajóalkatrészek és további ember alkotta tárgyak alkotják, a becslések szerint összesen 170 millió darabból áll. A lebegő tárgyak viszont töredeznek, így az űrszemét darabszáma óriási ütemben növekszik. A szabadon keringő törmelékek veszélyesek lehetnek a működő műholdakra, a szemétdarabok komoly károkat okoznak, ha becsapódnak. Egy meghibásodás pedig kihathat a hétköznapi életre is, gondoljunk csak a távközlő műholdakra. Érdekesség, hogy csak a Nemzetközi Űrállomásnak (ISS) 1999 óta 25 pályamódosító manővert kellett végrehajtania azért, hogy elkerülje hulladékdarabokkal való veszélyesen közeli találkozásokat.

A Surrey-i Egyetem kutatói a probléma megoldására megtervezték a RemoveDEBRIS-t, az űr takarítóját, amely többféle módszerrel például óriás hálókkal és szigonyokkal tünteti el a hulladékot. Az eszközt április elején küldték fel a Földről, amely néhány nap alatt el is érte az űrállomást, júniusban pedig ki is lépett az űrbe. A kutatók az első egy-másfél hónapot próbaüzemnek tekintik, és főként azt követik majd nyomon, hogy megfelelően működik-e a technika. A hálót és a szigonyt csak akkor vetik majd be, ha már meggyőződtek arról, hogy hibátlan a rendszer. Az összegyűjtött hulladékot egyébként a befogás után a Föld légkörébe terelik vissza, ahol visszatérés közben egyszerűen elég, mindenféle károkozás nélkül.

A RemoveDebris költsége 13 millió fontra rúg, melyet felerészben az Európai Bizottság állta, a másik felét tíz technológiai cég és intézmény adta össze. Az űrkukásautó magával viszi a saját szemetét, két pici, kocka alakú szatellitet, az egyikkel azt a lézeres-kamerás technológiát tesztelik majd, amellyel felismerhető és kategorizálható az űrben szembejövő hulladék, míg a másikon a hálós elfogó technológiát próbálgatják majd. A tervezők nem szeretnék, hogy küldetése lejárta után maga a RemoveDebris is űrszemétté váljon, ezért működése után az vissza fog térni a Földre.

Az alábbi rövid, angol nyelvű videó a RemoveDebris működését mutatja be.