Egy kis elméleti dilemma
Évente akár 30 milliárd tonnányi dolgot vásárolunk össze, amiből nagyjából 13 milliárd tonnát dobunk el „szemét” címszó alatt. Ez fejenként nagyjából 2 tonnát tesz ki. A statisztikák szerint a kidobott hulladék harmadát egy éven belül vásároljuk.
A fenti gyakorlat hatalmas megterhelést jelent a környezet számára, a körkörös gazdaság elmélete pedig pontosan ezt a problémát célozza meg és egyértelműen a vásárlás és eldobás ördögi köre ellen foglal állást. Helyette a tárgyak újratervezését és újrahasznosítását támogatja, így tartva őket sokáig használatban.
Ugyanakkor sajnos elkerülhetetlen, hogy néhány dolog hulladékként végezze – ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hogyan kezeljük a helyzetet? Ennek megválaszolásához fontos, hogy meg tudjuk fogalmazni, mi is az a hulladék: általában olyan, többé már nem kívánatos termék, melynek sorsa iránt kevés az érdeklődés, ezért sokszor a rossz helyre, az ökoszisztémába kerül ki, szennyezve a természetet, és ezáltal minket, embereket is.
Az első hulladékkezelő rendszereket az 1854-es londoni kolerajárvány idején alakították ki, melyet a rossz higiéniás körülmények és a hulladék elégtelen kezelése okoztak. Az óceánokban felhalmozódó műanyaghulladéknak is hasonló gyökerei vannak, azaz a nem megfelelő hulladékgyűjtés-és kezelés.
A szemetelés és az illegális szemétlerakás elkerülése érdekében a legtöbb ország hulladékként határoz meg gyakorlatilag mindent, amit eldobunk. Ilyenkor az eldobott produktumok szállítására és kezelésére automatikusan szigorú szabályok vonatkoznak, ami azért lehet probléma, mert megnehezítheti egy egyébként hasznos anyag ismételt felhasználását. Előfordulhat például, hogy egy építőipari cég szívesen felhasználná a szomszéd autószerelő műhely kiselejtezett autógumijait, de mivel ezek hulladéknak számítanak, ahhoz, hogy ez megtörténhessen, mindkét félnek hosszadalmas papírmunkával kell vesződnie, ha meg akarnak felelni a jogszabályi előírásoknak.
Ugyanakkor a kerékgumik gyúlékonyak és káros kémiai anyagokat tartalmaznak – ha az újrahasznosításuk nincs megfelelően szabályozva, könnyen lehet, hogy a tűzbiztonsági előírások vagy az emberi egészség sínyli meg, sőt az autószerelők közül néhányan akár illegális szemétlerakáshoz folyamodnának, ami egyébként is gyakori probléma.
A dilemma
A törvényhozók tehát törhetik a fejüket: hogyan alkossanak a hulladékkezelésre vonatkozóan kellően szigorú szabályokat, miközben az újra felhasználásra is ösztönöznek?
Kutatók szerint megoldás lehet az, ha kellően előre gondolkodunk. Amennyiben jó előre tudjuk azt, hogy hogyan és mivé lehet egy adott terméket a későbbiekben átalakítani, akkor képesek leszünk hatékonyan szabályozni a folyamatot. Ehhez elsőkörben úgy kellene terveznünk a dolgokat, hogy azok ismételt felhasználása biztonságos legyen, ha pedig ez meg van, megteremthető az a jogszabályi környezet, ami megengedi és támogatja a körkörös gazdaság ezen gyakorlatát.
Például, ha a kerékgumik nem volnának gyúlékonyak és toxikusak, sokkal szélesebb körben lehetne hasznosítani őket, de a gyártóknak előbb fel kell ismerniük a termékeik sokoldalú felhasználási potenciálját. Ha pedig ez megtörtént, akkor – előbbi példánknál maradva – a kerékgumik nem csak az elsődleges, hanem az azt követő (jelen esetben építőipari) felhasználási területeikre is megkaphatnák az engedélyeket.
Forrás: theconversation.com
