Manapság sorra nyílnak körülöttünk a környezettudatos, mindenre „zöld” alternatívát kínáló éttermek, kávézók, boltok, ahol gyakran találkozhatunk olyan címkékkel, mint „lebomló műanyag”, „környezetbarát”, vagy „komposztálható”. Nem csoda, ha ezek láttára nyugodtabb lelkiismerettel kérjük ki a reggeli coffee-to-got, de valós megoldása-e a bioműanyag a plasztikkrízisnek?
Tulajdonképpen már az elején leszögezhetjük, hogy nem, de legalábbis csak sok kritérium teljesülése esetén.
Az egyik probléma, hogy mivel többnyire egyszer használatos tárgyak készülnek ilyen anyagból, ugyanúgy eldobjuk őket, mint „rendes” társaikat, így valójában nem csökkentjük a felhalmozott hulladék mennyiségét, sőt, újra és újra elő kell állítanunk a termékeket (csakúgy, mint a hagyományos műanyagok esetében). A Humusz Szövetség tavalyi (2019-es) állásfoglalásában meghökkentő adatokat közölt ezzel kapcsolatban. E szerint az alapanyagok előállításához 2019-ig 1,4 millió hektárnyi földterületre volt szükség, amiből mindössze 5% található Európában. A termelés több, mint 80%-a Ázsiát terheli, ami hozzájárul a vízminőség romlásához, a talajerózió fokozódásához és a földterületekért zajló, már amúgy is fűtött konfliktusok eszkalálódásához.
Ráadásul a kutatások szerint az emberek a lebomló műanyagokat hajlamosabbak eldobni a természetben, mondván, hogy „úgyis lebomlik”. Ezt a gondolatot egyértelműen cáfolja a Plymouth Egyetem kísérlete, mely során kétféle biológiailag lebomló szatyrot, valamint hagyományos zacskókat tettek ki három évig különböző természeti hatásoknak. A szatyrok ennyi idő elteltével is szinte hibátlanok voltak és még egy bevásárlás próbáját is gond nélkül kiállták, szó sem volt lebomlásról.
Mi ennek az oka? A kérdés megválaszolásához érdemes letisztázni a témához kapcsolódó fogalmakat.
Amikor azt látjuk, „lebomló”, tudnunk kell, hogy nem fog nyomtalanul eltűnni a természetből, csupán szabad szemmel nem látható, ún. „mikroműanyagokra” bomlik. Habár a mikroműanyag-szennyezés még nem öltött nagy méreteket, nyomai egyértelműen kimutathatók: komoly mennyiséget találtak például a Földközi-tengerben, valamint a Dunában és a Rábában is.
Ezzel szemben a biológiailag lebomló műanyagok valóban le fognak bomlani, de csak meghatározott körülmények között. A bomlási folyamat beindulásához gombákra és mikroorganizmusokra van szükség, valamint konstans meleg, esetenként pedig UV-fény is szükséges hozzá.
A biológiailag lebomló műanyagok körébe tartoznak a komposztálható műanyagok, azonban ez esetben sem lélegezhetünk fel: az ilyen anyagok a komposztálásához ipari körülményekre van szükség. Ehhez szelektív gyűjtésre volna szükség, azonban a világon sajnos egyelőre kevés helyen oldották meg ennek az infrastruktúráját (ezek közé tartozik Milánó), hazánkban pedig jelenleg nincs rá lehetőség.
De nem csak a komposztálás miatt lényeges a szelektálás kérdése. A bioműanyagok (ami a fenti három kategória összefoglaló neve) válogatott gyűjtése azért is fontos, mert ha szimplán hulladéklerakóra kerülnek, az anaerob körülmények miatt nem fog beindulni a bomlási folyamat és metángáz szabadul fel, ami hozzájárul az üvegházhatás erősödéséhez.
Könnyen belátható, hogy a bioműanyagok nem feltétlenül jelentenek megoldást a környezetszennyezésre, sőt, sok esetben csak újabb kihívások elé állítják az emberiséget. Mi tehát a megoldás?
A legjobb, ha az egyszer használatos termékek helyett többszöri felhasználásra alkalmas dolgokat választunk: vászontáskákat, kosarakat, fémevőeszközöket, illetve érdemes figyelni a különböző, csomagolásmentes kezdeményezésekre is. Ipari szinten fontos teendő a bioműanyagok megfelelő kezelésére alkalmas infrastruktúra kiépítése, a vendéglátó egységek pedig hozzájárulhatnak a hulladékmennyiség csökkentéséhez például a visszavihető dobozok betétdíjas rendszerének a bevezetésével. Ezzel egyidőben természetesen fontos az emberek megfelelő edukációja is a témában.
Forrás: humusz.hu; theguardian.com; euronews.com; index.hu
