Az elmúlt évtizedekben érezhetően megnőtt hazánkban a szélsőséges időjárási jelenségek száma. Míg korábban leginkább a hőhullámok okoztak gondot, napjainkban a heves zivatarok miatt bosszankodhatunk többet. A villámlásokkal, jégesővel és pusztító széllökésekkel kísért óriási viharok veszélyeztetik az infrastruktúrát, a mezőgazdaságot és az emberek biztonságát egyaránt. Mi áll a növekvő zivataraktivitás hátterében? Mire számíthatunk a következő évtizedekben?
A statisztika nem hazudik
Az ELTE Meteorológiai Tanszéke és a HungaroMet szakemberei átfogó kutatásban vizsgálták a zivataros napok gyakoriságát Magyarországon. Az 1991 és 2024 közötti időszak megfigyelései alapján egyértelműen kimutatható, hogy a május és szeptember közötti hónapokban a zivataros napok száma folyamatosan emelkedik. Júliusban figyelhető meg a legmagasabb érték, de júniusban is egyre zivatarosabb arcát mutatja az időjárás. A klímamodellek és a mérési adatsorok alapján megállapítható, hogy a zivataros napok számának növekedése nem véletlenszerű ingadozás, hanem egy hosszabb távon is kimutatható éghajlati változás következménye.
Mi kell a zivatarhoz?
A villámlással és csapadékkal járó viharok kialakulásához három fő tényező egyidejű megléte szükséges: nedvesség, labilitás és emelő hatás. Ha ezek közül akár csak egy is hiányzik, a zivatar elmarad, vagy sokkal enyhébb formában jelentkezik.
1. Nedvesség: ha nincs elég vízgőz a légkörben, nem alakul ki felhő, és így csapadék sem.
2. Labilitás: a levegő annál könnyebben emelkedik fel, minél melegebb van az alsó rétegekben és minél hidegebb a magasban. Ez a különbség, vagyis a hőmérsékleti gradiens a zivatarfelhők kialakulásának egyik alapfeltétele.
3. Emelő hatás: a levegőt felfelé „kényszeríti” például egy közeledő front vagy egy hegyvonulat.
A három tényező közül a nedvesség az, amely a leggyakrabban hiányzik vagy épp túlzott mértékben összpontosul egy területre. Ezért fordulhat elő, hogy míg egyes térségekben özönvízszerű eső zúdul le, néhány kilométerrel arrébb aszály tombol.
Hogyan változott a zivatarpotenciál?
A kutatás során a szakemberek a zivataros napok számán túl a zivatarpotenciál alakulását is elemezték, amit a K-index értékei alapján számoltak ki. Ez az index azt mutatja, hogy az adott napon a légköri viszonyok mennyire kedveznek a zivatarok kialakulásának. Az 1991 és 2024 közötti időszakban a K-index értékei folyamatos emelkedést mutatnak, ami arra utal, hogy egyre gyakoribbak azok a napok, amikor a légköri feltételek adottak a zivatarok létrejöttéhez. Azonban a magasabb potenciál önmagában még nem garancia a tényleges viharra, hiszen ehhez a már említett 3 tényező együttes jelenléte is szükséges.
Területi eloszlás szempontjából azt találták, hogy a zivatarpotenciál közel sem egységes: a legmagasabb értékek Magyarországon az Északi-középhegységben, a Tiszántúlon és a délnyugati országrészben figyelhetők meg. Ennek hátterében a domborzati adottságok, illetve az Adriai-térség felől érkező nedves légtömegek állnak.
Miért növekszik a zivatarpotenciál?
A válasz a klímaváltozásban rejlik. A nyári időszakban megfigyelt erőteljes felmelegedés a felszínen kívül a magasabb légrétegekben is érzékelhető. Ennek következtében:
- nő a levegő által tárolható nedvesség mennyisége;
- emelkedik a harmatpont (vagyis az a hőmérséklet, ahol a vízgőz cseppfolyósodni kezd);
- ugyanakkor a vertikális hőmérsékleti gradiens nem változik számottevően, tehát a légköri labilitás összességében nem lesz erősebb;
- mégis, az alacsonyabb légköri rétegek kissé nedvesebbé válnak, amely elegendő lehet a zivatarpotenciál fokozatos növekedéséhez.
A jövő viharai
A kutatók két eltérő klímaváltozási forgatókönyv alapján modellezték a zivatarpotenciál alakulását a következő évtizedekben.
Az egyik, úgynevezett zöld forgatókönyv azonnali, drasztikus kibocsátáscsökkentést feltételez, amelynek hála a globális felmelegedés mértéke az ipari forradalomhoz képest nem haladná meg a 2 °C-ot. A másik, pesszimista forgatókönyv a jelenlegi üvegházhatású gázkibocsátási trendek folytatását vetíti előre, érdemi éghajlatvédelmi intézkedések nélkül.
A pesszimista előrejelzés szerint a május és szeptember közötti zivatarpotenciálú napok száma a jelenlegi, országos átlagban mért 18 napról akár 34-re is emelkedhet az évszázad közepére, amely közel kétszeres növekedést jelentene. A legszélsőségesebb években a zivataros napok száma a 40-et is meghaladhatja, és még a legcsendesebb időszakokban is olyan értékek várhatók, amelyek ma csak a legextrémebb években fordulnak elő. Ezzel szemben a zöld forgatókönyv alapján a növekedés jóval mérsékeltebb: a zivatarpotenciálú napok száma várhatóan 21–22 körül alakul, és az évek közötti ingadozás is kevésbé szélsőséges.
Az eredmények jól szemléltetik, hogy a kibocsátás mérséklése látványosan befolyásolja a zivataros időszakok gyakoriságát, ezzel együtt pedig csökkentheti a viharokhoz kapcsolódó veszélyhelyzeteket is. A pozitív változás több területen is megkönnyítené mindennapjainkat, ugyanis:
- a villámcsapások áramkimaradást, erdőtüzeket és tartós technikai meghibásodásokat okozhatnak;
- az intenzív csapadék árvizeket idézhet elő, főleg a városokban, ahol a csapadék nem tud természetes módon elszivárogni vagy elfolyni;
- a jégeső veszélyezteti a termés minőségét, mivel a jégszemek fizikailag megrongálják a növényeket. Emellett a túl heves esőzések kimossák a tápanyagokat a talajból, így azok kevésbé tudnak hasznosulni a növények számára;
- a viharos széllökések fákat dönthetnek ki, tetőket rongálhatnak meg, vagy közlekedési balesetekhez vezethetnek.
A gyakori zivatarok nem a természet kiszámíthatatlanságát jelzik, hanem azt, hogyan bánunk a környezetünkkel. Minden villámlás és hirtelen zivatar arra figyelmeztet, hogy nyakunkon a klímaváltozás. Csak rajtunk múlik, hogy alkalmazkodunk hozzá, vagy teszünk is azért, hogy megállítsuk.
Forrás: Másfélfok
