A 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási cél elérése életeket menthet – ennek fontosságához kérdés sem fér. Egy új kutatás azonban egy olyan oldalát világítja meg, amelyről eddig kevesebb szó esett: a megvalósítás módja majdnem annyira fontos, mint az, hogy egyáltalán eljutunk-e idáig. Ugyanis ha túlságosan a légköri szén-dioxid eltávolítására fókuszálunk, az évente tízezrekkel több halálesethez járulhat hozzá, mint ha csak a keletkezési forrásnál csökkentenénk a kibocsátást.
A Wisconsin-Madisoni Egyetemen végzett kutatás kimutatta, a szén-dioxid-eltávolításra kevésbé támaszkodó megoldás 2050-re évente nagyjából 33 ezerrel több életet menthet meg, mint ami erősen épít erre a módszerre.
Mi az a szén-dioxid-eltávolítás?
A szén-dioxid-eltávolítás (CDR) gyűjtőfogalom azokra a módszerekre, amelyek a CO₂ levegőből való kivonását, és évtizedekre vagy évszázadokra való elzárását célozzák.
Néhány módszer már régi: ilyen a fák ültetése és a talaj kezelése a szén-dioxid megtartására. Mások sokkal újabbak és inkább ipari jellegűek. A közvetlen levegőből történő leválasztás kémiai folyamatokat használ a légköri szén-dioxid kivonására. A szén-dioxid-eltávolítással és -tárolással működő bioenergia pedig teljesen más utat választ: a biomassza energiává alakításakor felszabaduló CO₂-t köti meg és tárolja.
Ezek a megoldások gyorsan terjedtek, mivel a kormányok és a kutatók olyan eszközöket keresnek, amelyekkel elősegítik a Párizsi Megállapodásban 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátási célt, és globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartását.
A szén-dioxid-eltávolítás távolról sem haszontalan. A tanulmány egyik szerzője, Morgan Edwards azonban korábban már figyelmeztetett, hogy az erre való túlzott támaszkodás kompromisszumokkal jár, és ez a tanulmány valós számokat állít e figyelmeztetés mögé.
Két út, azonos cél
„Fontos megérteni, hogy több lehetséges útvonal is van az országok előtt a karbonsemlegességi cél elérésére, és mindegyiknek más következményei lesznek az emberekre nézve” – magyarázta a kutatást vezető Candelaria Bergero. „Ebben a tanulmányban az egyik ilyen következményt vizsgáljuk – a légszennyezést –, és a hatások eloszlását értékeljük a rasszhoz való, etnikai és jövedelmi hovatartozás szerint.”
Ennek eléréséhez a kutatócsapat egy korszerű integrált értékelési modellt kombinált a levegőminőségi és epidemiológiai modellekkel. Ezután két egymással versengő nettó nulla kibocsátás forgatókönyvet futtattak le: az egyiket a CDR intenzív használatára alapozták, a másikat viszont sokkal kevésbé építették erre, hogy lássák, mit jelentene valójában a közösségekre nézve.
Mindkét forgatókönyv jobb volt, mint a semmittevés. De, ami meglepő, az az, hogy a két út végül milyen messze került egymástól. Ennek oka egy meglehetősen egyszerűre szempontra vezethető vissza: mennyi fosszilis tüzelőanyag ég el, és mennyi szennyezést adnak hozzá maguk az eltávolító technológiák.
Több ezer ember életét mentheti meg
A modellben szereplő mindkét forgatókönyv jelentősen csökkentette a szálló por kibocsátását és a kapcsolódó haláleseteket összehasonlítva azzal, ha nem cselekszünk.
A szén-dioxid-eltávolításra kevésbé támaszkodó megoldás azonban drámaian megelőzte a másikat, főként azért, mert maga az eltávolítási folyamat kevesebb szennyezést generál, és összességében kevesebb fosszilis tüzelőanyagot éget el.
A különbség nagyságát nehéz figyelmen kívül hagyni. A levegőminőséggel kapcsolatos halálesetek száma évi körülbelül 203 000-ről 159 000-re csökkenhet a CDR-re erősen támaszkodó forgatókönyv szerint. Az szén-dioxid-elvonást kevésbé alkalmazó forgatókönyv még tovább csökkentené a halálozások számát, 127 000-re, ami évente körülbelül 32 000 életet jelent, annak ellenére, hogy mindkét megoldási irány ugyanazt az éghajlati cél eléréséért dolgozik.
Az előnyök nem egyenletesen oszlanak el
Az Egyesült Államok 15 legnagyobb városa több mint 100 millió embernek adnak otthont. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése nemcsak a szennyezés általános mérséklődését eredményezi, hanem a meglévő különbségek mérsékléséhez is hozzájárul, nagyobb szennyezéscsökkentést eredményezve, különösen az alacsony jövedelmű és nem fehér közösségek számára – akik már most is aránytalanul nagy mértékben viselik a szennyezés káros következményeit.
A tanulmány társszerzője, Steven J. Davis a Stanford Doerr Fenntarthatósági Iskolájának professzora hangsúlyozta: „A klímaprobléma megoldása nem oldja meg automatikusan a légszennyezést és annak igazságtalan hatásait. Sokat segíthet, de a levegőminőség és a környezeti igazságosság terén a legnagyobb javulás elérése tervezést igényel.”
A klímavédelmi fellépés és a környezeti igazságosság nem automatikusan ugyanaz a törekvés. Együtt haladhatnak, de csak akkor, ha valaki ténylegesen mindkettőre tervez, ahelyett, hogy feltételezné, hogy az egyikkel való foglalkozás a másikat is megoldja.
Egy hosszabb ideje futó projekt része
Ez a tanulmány Morgan Edwards UW–Madisonban működő Klímavédelmi Laboratóriumának hosszú távú munkájába illeszkedik, ahol ő és Candelaria Bergero, más klímapolitikai kutatókkal együtt, energia adatokat, rendszermodellezést és politikai elemzést használnak fel az igazságosabb klímamegoldások felé való elmozdulás érdekében.
Emellett Edwards a szén-dioxid-eltávolítás állapotával foglalkozó team vezetői között foglal helyett, és az ő irányítása alatt jelent meg a közelmúltban „A szén-dioxid-eltávolítás állapota” című jelentés harmadik kiadása is. Ez a folyamatban lévő projekt a CDR technológia világméretű fejlődésének egyik legalaposabb és leghosszabb távú vizsgálata.
Tekintettel az új tanulmány megállapításaira, ez a nyomon követési munka minden eddiginél fontosabb lehet, különösen egy olyan technológia esetében, amelynek népszerűsége úgy tűnik, most megelőzi költségeinek teljes megértését.
A tanulmány a Nature Climate Change folyóiratban jelent meg.
Forrás: earth.com
