Written by

Egyetlen nap alatt 350 millió facsemetét ültettek Etiópiában

Hírek, home_slider| Views: 1193

Épp egy hete, hogy Etiópia világrekordot döntött facsemeték ültetésében. Az ország minisztere, Abiy Ahmed vezette a projektet, amelynek célja, hogy ellensúlyozzák az aszály és az éghajlatváltozás hatásait a területen.

Mr. Ahmed a Green Legacy Initiative nevű kezdeményezés részeként indította a faültetéses gyakorlatot, amellyel országos szinten, hosszútávon terveznek. Számos közintézmény és közhivatal be is zárt július 29-én, hogy a projekt országszerte megvalósulhasson. Getahun Mekuria, Etiópia innovációs és technológiai miniszterének elmondása alapján 12 óra leforgása alatt 353 633 660 palántát ültettek el.

A projekt célja az erdőirtás és az éghajlatváltozás hatásainak kezelése az aszály által sújtott országban. Az ENSZ adatai alapján Etiópia erdőterülete a 2000-es években csupán 4 százalék volt, míg egy évszázaddal korábban ez az arány a 35 százalékot is elérte.

Dr. Dan Ridley-Ellis, az Edinburgh Napier Egyetem fatudományi és technológiai központjának vezetője a következőt nyilatkozta a The Guardiannek a példamutató kezdeményezés kapcsán:

A fák nemcsak a levegőben lévő szén-dioxid felszívódásával járulnak hozzá az éghajlatváltozás enyhítéséhez. A száraz országokban kimagasló szerepük van az elsivatagosodás és a talajromlás elleni küzdelemben. Emellett pedig élelmet, menedéket, üzemanyagot, takarmányt, gyógyszereket, alapanyagokat és vízellátást is biztosítanak.

Ez az igazán lenyűgöző „játék” nem csupán facsemeték egyszerű ültetéséről szólt. Egy bolygóméretű, bonyolult kihívás része, amely figyelembe veszi mind a fák, mind pedig az emberek rövid és hosszú távú szükségleteit.  Mint ahogy azt számos tanulmányból tudjuk, jelenleg az erdősítéssel, parkosítással tehetünk a legtöbbet klímaváltozás megfékezése érdekében.

Etiópia kiváló példát mutatott a világnak! Reméljük, hogy a jövőben – kontinenstől függetlenül – minden ország megteszi a tőle telhetőt és követi ennek a nem éppen vidám sorsú országnak az annál életigenlőbb példáját.

Forrás: brightvibes.com; theguardian.com