Written by

A víz világnapja margójára

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 2004

Március 22-én a víz világnapját ünnepeltük.

Habár most, 2020 elején a járvány uralja a híreket, még ilyen körülmények között is fontos, hogy megálljunk egy percre és elgondolkozzunk a tiszta víz fontosságán.

Miért?

Mi olyan szerencsés vidéken élünk, ahol magától értetődik, hogy ha kinyitjuk a csapot, víz folyik belőle, tudunk inni, főzni és takarítani, anélkül, hogy attól kellene tartanunk, elkapunk valamilyen fertőzést. És tudunk kezet mosni, szappannal, bő vízzel, ami most különösen fontosság vált.

Ez azonban nem mindenhol van így, a WHO (World Health Organisation, Egészségügyi Világszervezet) évről-évre ijesztőbb adatokat szolgáltat:

  • Bolygónk teljes lakosságának csupán 71%-a fér hozzá biztonságos ivóvíz-szolgáltatáshoz.
  • 785 millió ember számára még az alapvető ivóvízellátás sem biztosított.
  • Legalább 2 milliárd ember csak szennyezett vízhez jut hozzá.
  • Minden évben 485 000 ember hal meg fertőzött víz fogyasztásából kifolyólag.
  • 2025-re a Föld lakosságának 50%-a vízhiányos területen fog élni.
  • A legkevésbé fejlett országok egészségügyi intézményeinek a 22%-ában semmilyen vízszolgáltatás nincs.

Sajnos könnyű elfeledkezni arról, hogy akármilyen bőséges is az édesvízkészletünk az adott pillanatban, ha nem vigyázunk, bizony mi is elpazarolhatjuk a vizeinket. A fejlett országok legalább dupla annyi vizet használnak fel, mint amennyit a természetes vízkörforgás biztosít. Egy felnőtt ember naponta átlagosan 2 liter vizet iszik, míg közvetve vagy közvetlenül a tápláléka előállításához körülbelül 3000 liter vízre van szükség. E mellett ne feledkezzünk meg a mosogatásról, fürdésről és takarításról sem, mely tevékenységek tovább növelik az ember vízlábnyomát.

Magyarországon ehhez képest a statisztikák szerint viszonylag kedvező a vízlábnyomunk, 2000 liter körül alakul. Nyugat-Európához viszonyítva vízbeszerzési források és vízminőség tekintetében is előnyben vagyunk, készleteink egyelőre képesek kielégíteni a lakossági igényeket. Hazánk az ivóvízkészletének 90%-át tudja felszín alatti rétegekből fedezni, ráadásul az ország rendkívül jó minőségű karsztvizekben is gazdag (ilyenek például a bükki, a vértesi és a bakonyi karsztok), ugyanakkor már sem ezek, sem a felszíni vizek nem teljesen mentesek a szennyeződésektől.

De miből is kell globálisan gazdálkodnunk? Zárjuk a gondolatot egy nagyon hatásos szemléltetővel, mely a Föld összes ivóvízkészletét egyetlen kis gömbbe csomagolta össze. Azonban, ha nem vigyázunk, az emberi tevékenység mentén a golyó mérete tovább fog csökkenni, hozzájárulva ezzel a betegségek terjedéséhez, szomjúsághoz, éhínséghez és véres konfliktusokhoz.

Forrás: usgs.gov

Ezért fontos, hogy legyenek bármily gazdagok is a készleteink, mindennap tegyünk a vizeink megőrzéséért és ne feledkezzünk meg arról, milyen ritka kincs a tiszta víz.

 

Források: who.int, forrasvizorzok.eu, maviz.org, fna.hu