Written by

A sárga szelektív kukától a mikroműanyagokig – avagy az újrahasznosítás apró hibái

Elgondolkodtató, home_slider| Views: 6746

Az újrahasznosítás napjainkban szinte már bevett szokás. Minden társasház előtt ott pihennek a szelektív kukák és az irodákban, iskolákban és sok közösségi térben is felhívják a figyelmünket a különböző hulladékok szeparált gyűjtésére. Azonban több kérdés is felmerült már azzal kapcsolatban, hogy vajon többet ártunk-e a hulladékok ilyesfajta gyűjtésével, mintsem segítenénk a fenntarthatóságot. Ilyen kérdés például az, hogy a műanyagok újrahasznosítása során keletkező mikroműanyagok veszélyesek lehetnek-e ránk. Továbbá az, hogyan tudnánk az újrahasznosítás folyamatát még környezetkímélőbbé tenni?

A műanyagok újrahasznosítása rendkívül fontos folyamat, hiszen ez az anyag is egy azok közül, melyek lebomlási ideje akár több száz év is lehet. A kommunálisan gyűjtött műanyagok környezetszennyezése köztudottan jelentős, hiszen nem megfelelő tárolásuk során nagymértékű károsanyag keletkezik, ezáltal roncsolva az ökoszisztémát, emellett pedig rengeteg műanyag a szeméttelepekig sem jut el. Biztosan mindannyian láttunk már földön heverő és vízen úszó műanyagpalackot. Ezek a gondatlanul eldobott palackok akár sziget méretű felületeket is képezhetnek a vízen, melyen nemcsak az óceánokat és tengereket, de azok élővilágát is szennyezik. A teknősök, halak és sirályok könnyen tápláléknak hihetik a vízfelszínen úszó tárgyakat, melyeket elfogyasztva akár megfulladhatnak vagy a tárgyak mérete miatt akár annyira is eltelítődhetnek, hogy éhen halnak.

Mi történik azonban, ha újrahasznosítunk?

A szelektíven gyűjtött műanyagok ezzel szemben újrahasznosító üzembe kerülnek, ahol tisztítás és tömörítés után, apró darabokra vágva olvasztják őket újra alapanyaggá. Az így keletkező alapanyagot újra műanyag termékekké formázzák és ismét piacra bocsátják, így megelőzve azt, hogy hulladékként a természetbe kerüljön.

Azonban az újrahasznosítási folyamatoknak is vannak kockázatai. A tömörítés és aprítás során apró, úgynevezett mikroműanyagok juthatnak az újrahasznosításhoz felhasznált vízbe, majd ezáltal az üzemek környezetébe. Egy nemrégiben végzett angol kutatás alkalmával egy nem megnevezett angol üzem szennyvízéből vettek mintát a szakértők és vizsgálták meg azt, hogy milyen mennyiségű mikroműanyag található meg benne. Számításaik szerint egy köbméter vízben akár 75 milliárd műanyag részecske is kikerülhet a vizsgált üzem falai közül.

Mik is azok a mikroműanyagok és miért jelentenek problémát?

Az újrahasznosítás a műanyagprobléma megoldására született, azonban ügyelnünk kell arra, hogy megfelelően csináljuk, és nehogy újabb problémát okozzon. Ugyanis a folyamatok során keletkező, 5 mm-nél kisebb mikroműanyagok szinte bárhova bekerülhetnek az ökoszisztémában. Találtak már ilyen igen apró részecskét frissen hullott hóban és a tengerek mélyén, de a körülöttünk lévő levegőben is.

A mikroműanyagok mára már az állatokban, a természetben és az emberi testekben is megtalálhatók, ugyanis apró méretük miatt könnyen bekerülhetnek szervezetünkbe. Az Egyesült Királyságban található Hull Egyetem kutatói a levegőben mozgó műanyagokat vizsgálták és azt, hogy hogyan és milyen formában juthatnak ezek be az emberi szervezetbe. A kutatás során a tüdőre összpontosítottak, az eredmények pedig azt mutatták, hogy a tüdő legalsó lebenyeiben találták a legtöbb mikroműanyag részecskét. Ez a felfedezés meglepő volt, hiszen ez számít a tüdő legkisebb körfogatú részének.

Nem kell azonban megijedni

Ezen kutatások eredményei ijesztőnek tűnhetnek első olvasásra, azonban a szakemberek kiemelik azt is, hogy van lehetőségünk a mikroműanyagok mennyiségének visszaszorítására. A műanyag újrahasznosítása során minden üzemnek igyekeznie kell, hogy a lehető legjobb vízszűrőrendszert használják, ugyanis már ezzel is lényegesen csökkenteni lehet az újrahasznosító üzemekből kikerülő műanyagrészecskék mennyiségét, így meggátolva azok kijutását a természetbe.

Emellett mi személyesen is ügyelhetünk arra, hogy megfelelően gyűjtsük az általunk termelt műanyaghulladékot, illetve arra is, hogy minél kevesebb eldobható csomagolású terméket vásároljunk. Egyre több márka és vállalat borítja termékeit papírba vagy biológiailag lebomló anyagokba, melyeket akár otthonunkban is komposztálhatunk, felhasználhatunk, lehetőség szerint válasszunk ilyen termékeket. Emellett érdemes a műanyagpalackos italokat is tudatosan kerülni, hiszen nemcsak egészségünkre lehetnek negatív hatással a bennük található cukrok, ízfokozók és színezékek, de a műanyagfelhasználás mértékét is megnövelik. Napjainkban számtalan elegáns és praktikus üveg, valamint fémpalack vár minket a boltok polcain, használjuk ezeket bátran és kísérletezzünk saját készítésű gyümölcslevekkel, teákkal és italokkal!

Források: National Geographic, The Guardian, National Ocean Service