Szolidaritás-kosarak el nem adott termékekből
A franciaországi Lille-ben vasárnaponként megrendezett Wazemmes piac végén a La Tente non-profit szervezet ingyen és bérmentve gyűjti össze és osztja szét az el nem adott termékeket. Az önkéntesek munkája jó példája annak, hogyan harcolhatunk egyszerre az élelmiszer-bizonytalanság és az élelmiszer-hulladék ellen.
A La Tente des Glaneurs 2010 óta minden vasárnap önkéntesen vállalkozik a szolidaritás kosarak szétosztására – a dobozokat friss gyümölcsökkel, zöldségekkel, kenyérrel, sőt virágokkal töltik meg, majd eljuttatják őket azokhoz az emberekhez, akik nem feltétlenül jogosultak élelmiszersegélyre, ugyanakkor bizonytalan az élelmiszer-ellátottságuk.
Egy tavalyi, a francia lakosság körében végzett Ipsos felmérés eredményei szerint ötből egy ember nem engedheti meg magának az egészséges és kiegyensúlyozott étrendet. A tanulmány kiemeli azt a tényt, hogy a bizonytalan anyagi helyzettel rendelkező háztartások egyre nagyobb arányban kényszerülnek az élelmiszeren való spórolásra.
Jean-Loup Lemaire, volt fine dining szakács, azzal a céllal hozta létre a La Tente des Glaneurs-t, hogy szembeszálljon az élelmiszer-bizonytalansággal. A megmaradt élelmiszert a hétvégi piac végén gyűjtik össze a reggeli órákban az árusoktól és a lakosságtól, de a szupermarketek hulladékgyűjtőitől is előszeretettel mentik meg a kiselejtezésre ítélt, fogyasztható termékeket. A nonprofit szervezet koncepciója a méltányosság és a méltóság elvein nyugszik, és azokra az emberekre fókuszál (hajléktalanok, nyugdíjasok, szegénységben élő dolgozók, diákok, egyszülős családok stb.), akik nem használják ki az élelmiszersegély-szervezeteket, vagy azért, mert nem felelnek meg a kritériumoknak, vagy azért, mert túlságosan szégyellik a helyzetüket.
Harc a méltóságért
Az emberek gyakran szégyellnek élelmiszeradományt kérni; Jean-Loup Lemaire ezért olyan megoldást igyekezett találni az érintetteknek, amiben nem csorbul az önértékelésük. Az elképzelése az volt, hogy összeköti az élelmiszerhulladék elleni harcot – ami napjainkban gyakran vitatott téma – az élelmiszer-bizonytalanság elleni küzdelemmel.
Ennek eredményeként azok, akik élelmiszeradományért fordulnak hozzá értékesnek érezhetik magukat, mert lényegében egy fenntartható fejlődés mozgalom részeivé válnak, hiszen minden vasárnap nagyjából 1,4 tonna megmaradt élelmet mentenek meg a Wazemmes piacon.
Az újraelosztáson és az élelmiszer szolidaritási kampánytevékenységen kívül a lille-i szervezet étel-témában megrendezett kulturális programokat és ételkóstoló eseményeket is szervez, melyeket a „megmentett” termékekre alapoznak. Az ötletet ráadásul országszerte egyre többen másolják – mi más is lehetne tehát a La Tente des Glaneurs következő nagy kihívása, mint egy nemzeti hálózat megalkotása?
Forrás: livingcircular.veolia.com