A tengeri teknősök mindennapjai a túlélésről és küzdelemről szólnak. Már a dinoszauruszok korában is jelen voltak, most mégis rajtunk múlik, hogy továbbra is együtt tudunk-e élni velük. Miközben az emberi tevékenységek egyre több faj vesztét okozzák, a teknősök megmutatták, amennyiben kapnak egy kis segítséget, képesek talpra állni. De vajon elegendőek ezek a lépések minden teknősfaj számára? Vagy lesz, amelyik így is eltűnik?
Egy igazi természetvédelmi sikertörténet
Egy friss, globális kutatás szerint a világ 48 tengeri teknőspopulációjából több mint a felük esetében csökkennek a veszélyeztető tényezők. A felmérést végző tudósok a fő fenyegetésekre fókuszáltak: a vadászatra, a szennyezésre, a part menti fejlesztésekre és az éghajlatváltozásra. Bár az összkép még nem tökéletes, az eredmények ennek ellenére biztatóak.
A zöld tengeri teknősök (akik még mindig veszélyeztetett fajnak számítanak) néhány régióban kifejezetten jól teljesítenek. A Mexikó és USA partjai mentén élő populációik stabil növekedést mutatnak, ami főként annak köszönhető, hogy már az 1970-es és 1990-es években életbe léptek a védelmüket szolgáló törvények. Ezek tiltják többek között a kereskedelmi célú halászatukat, valamint védik a tojásrakó partokat. A fejleményekre ugyan évtizedeket kellett várni, mára világosan látszik, hogy a szigorítások valóban működtek.
Veszélyeztetett óceáni óriások
Sajnos nem minden teknősfaj esetében beszélhetünk sikerekről. A bőrhátú tengeri teknősök – a legnagyobb ma élő teknősfaj – már nem ennyire szerencsések. Ezek az állatok akár 2 méteresre is megnőnek, és fél tonnát is nyomhatnak. Nem pikkelyes a hátuk, hanem puha, gumiszerű bőrük van – innen kapták a nevüket is.
A bőrhátúak már a dinoszauruszok idejében is úszkáltak az óceánokban, és ma is a világ legnagyobb tengerjárói között tartjuk őket számon: egyes példányok akár 6000 kilométert is képesek megtenni! Mégis, éppen a vándorlási képességük okozhatja a vesztüket. A tengereken átkelve számos veszélyforrással találkoznak: halászhálók, olajszennyezés, műanyag hulladék, a part menti turizmus hatásai, valamint az éghajlatváltozás mind negatív hatással vannak a populációra.
Az 1980-as és 1990-es évek között a bőrhátúak száma elképesztő, 90 százalékos visszaesést mutatott. És bár 15 éve felfedezték a világ legnagyobb populációját Közép-Afrikában, Gabon partjainál – ahol több tízezer nőstény rakta le tojásait – ez önmagában nem garancia a faj fennmaradására.
„Mind a hét régió, ahol a bőrhátúak élnek, komoly környezeti kockázatoknak van kitéve” – emelte ki Bryan Wallace vadbiológus, a tanulmány társszerzője.
Teknősök a halászhálók csapdájában
A legnagyobb probléma egyértelműen a halászat, azok belül is a véletlen elkapások. A teknősök ugyanis gyakran belegabalyodnak a halászhálókba és egyéb felszerelésekbe, amiből nem tudnak kiszabadulni. Tavaly például egy hatalmas, kétméteres bőrhátú teknős tetemét sodorta partra a tenger Olaszországban.
Az ilyen esetek jól mutatják, miért nem elég önmagában a törvényhozás. A gyakorlatban is működő technológiákra, halászati módszerekre van szükség. A kutatók ezért ma már olyan halászeszközökön dolgoznak, amelyek minimalizálják az úgynevezett járulékos fogások kockázatát, és próbálnak minél több horgászt informálni, oktatni és érzékenyíteni a témában.
Mire tanítanak a teknősök?
Az egyik legfontosabb tanulság, hogy a természetvédelem igenis működik, azonban sok idő, kitartás és társadalmi együttműködés kell hozzá. A zöld teknősök példája azt mutatja, hogy az akár több évtizeddel ezelőtt meghozott döntések is eredményesek lehetnek, amennyiben következetesen járunk el az ügyben.
Azonban az is látszik, hogy a nagyobb volumenű természetvédelmi sikerek eléréséhez nem elég, ha csupán néhány ország lép – a tengeri teknősök globálisan vándorolnak, és ha egy régióban védik is őket, máshol ugyanúgy veszélybe kerülhetnek.
Az, hogy ma örülhetünk a teknősök „feltámadásának”, nem jelentheti azt, hogy hátradőlhetünk. A bőrhátúak sorsa még mindig kétséges, és a klímaváltozás hatásai csak most kezdenek igazán beférkőzni az óceáni ökoszisztémákba.
