Written by

Takarítás természetesen: próbáljuk ki a sót!

Egyéb, home_slider| Views: 177

Korábbi bejegyzésünkben már megismerkedhettetek a vegyszermentes takarítás csínjával-bínjával. Szeptember 19-e, a takarítás világnapja alkalmából ismételten ragyogóvá varázsoljuk otthonunkat: most a sót vesszük górcső alá.

Biztonságos, olcsó, sokoldalú és minden háztartásban garantáltan megtalálható: bizony, a sóról beszélünk. Nem csupán ételeink (és süteményeink) nélkülözhetetlen hozzávalója, a takarításnál is hű társként száll harcba a szennyeződések ellen. Lássuk, miként használhatjuk takarítási célokra.

Mosogató és fürdőkád

Ha a szódabikarbóna cserbenhagyott a vizes blokkoknál, a só még mindig megmentheti a felületeinket. Keverjük el 1:1 arányban a két anyagot, ezt a keveréket használva semmi perc alatt eltűnnek a szappanfoltok és egyéb szennyeződések.

Vágódeszkák

Konyhatündérek tudják, hogy gyakorlatilag lehetetlen küldetés eltávolítani a cékla levét, vagy a fokhagyma illatát a vágódeszkáról. Legalábbis eddig az volt: szórjuk be a deszkát sóval, majd egy félbevágott citrommal kezdjük el dörzsölni a deszka felületét körkörös mozdulatokkal. Ezután öblítsük le és alaposan töröljük meg. Ugye, hogy csodás?

Vasaló

Ha természetellenes szennyeződést látunk a vasalónk talpán, de a túlzott dörzsöléssel kárt tehetnénk eszközünkben, vessük be inkább itt is a háztartási sót. Szórjunk meg egy pergament papírt vele, majd ezen menjünk át a vasalóval. A procedúrával feloldódik a kosz, a vasalónk pedig újra csillogni fog.

Ennek egy másik változata, amikor a vasaló talpát bekenjük olajjal és megszórjuk sóval, majd puha vattával körkörös mozdulatokkal megtisztítjuk és alaposan megtöröljük. Figyeljünk arra, hogy ne maradjon rajta extra olaj, különben a ruhánk bánhatja!

Öntöttvas serpenyők

Térjünk vissza a konyhába: elkoszolódott öntöttvas serpenyőinket és edényeinket meg is súrolhatjuk sóval, de kényelmesebb, ha e helyett inkább beleszórjuk az edénybe, vizet öntünk rá, majd az így készült sóoldatot felmelegítjük. Fakanál segítségével könnyedén felkaparhatóvá válnak a lerakódott szennyeződések.

Kiborult olaj/tojás

A földön landolt olajat és tojás is beszórhatjuk sóval, hiszen ez összehúzza a tócsát és könnyebben feltakaríthatjuk.

Sárgaréz tárgyak

Nem csak az öntöttvasat tisztítja hatékonyan a só, hanem bizony a sárgarezet is. Az ilyen anyagból készült tárgyak idővel veszítenek fényükből, de ecet, liszt és só 1:1:1 arányú keverékével újra életet lehelhetünk a ragyogásukba. A sós pasztával polírozzuk át a felületet, majd töröljük meg enyhén nedves, és végül száraz ronggyal.

Ugye, hogy milyen hasznos a háztartási só? A következő takarítás alkalmával próbáljátok ki Ti is!

Források: 24.hu, femina.hu, mindmegette.hu