Written by

Filmajánló: Gorillák a ködben

Egyéb, home_slider| Views: 1639

Dian Fossey a ruandai hegyi gorillák megmentéséért vívott közel két évtizedes harcáról vált ismertté. Különleges módszereivel sikerült elnyernie az állatok bizalmát: utánozta hangjukat és mozdulataikat, leveleket rágcsált, ezzel közelebb férkőzve az állatokhoz, mint eddig bárki. Az 1988-as filmdráma, a Gorillák a ködben Dian Fossey etológus életéről és munkájáról szól.

Forrás: biography.com

Dian Fossey 1932-ben született San Fransiscoban, az egyetemen biológiai és állatorvosi tanulmányokat végzett. Afrika iránt egy barátja fotóit látva kezdett el érdeklődni, ahova először 1963-ban utazott el. Három év múlva vágott bele kutatásába, amelyben Louis Leakey, ismert antropológus és régész támogatta. Kutatását a Kongói Demokratikus Köztársaságban (akkori nevén Zaireben), a Kahuzi-Biéga Nemzeti Parkban fekvő Kabarában kezdte el, de a politikai bizonytalanságok miatt Ruandában folytatta munkáját. Itt a Virunga-hegység egy eldugott, esőerdő borította zugában hozta létre a Karisoke Kutatóállomást.

1970 jelentett számára fordulópontot: ekkor jelent meg a róla készült fotó a National Geographic magazin címlapján, ezáltal Dian Fossey és munkássága világhírnévre tett szert. Ennek köszönhetően nagy nyilvánosságot kapott a végveszélyben lévő hegyi gorillák megmentésének ügye, illetve Fosseynak sikerült arról is meggyőznie a nyilvánosságot, hogy a gorillák nem olyan veszélyes állatok, mint ahogy a könyvek és filmek ábrázolják őket. Fosseynak köszönhető az is, hogy az Európai Közösség felülvizsgálta egy tervét, mely a gorillák természetes élőhelyének egy részét mezőgazdasági területekké alakította volna át. Erőfeszítéseinek eredményeképpen a park tervezett határait a 3000 m-es magasságról a 2500 m-es magasságra vitték le.

Dian Fossey olyan közel került a gorillákhoz, mint korábban senki. A közel két évtized alatt leginkább egy Digit nevű gorillához került közel, akinek éltét pici korától követte. Emiatt nagyon megviselte, amikor Digetet orvvadászok ölték meg emlékére és tiszteletére hozta létre a Digit Alapítványt. Munkásságát végigkísérte az orvvadászokkal és az őket segítő hatóságokkal való harc, számos ellenséget szerzett magának kitartó munkája során. Dian Fossey-t zavaros, máig tisztázatlan körülmények között 1985. december 26-án meggyilkolták. Dian Fosseyt Ruandában gorillái között temették el, kedvence, Digit mellé. A sírjára ez a mondat került: „Senki sem szerette jobban a gorillákat.”

Dian Fossey hegyi gorillákkal Ruandában. Forrás: Leakey Alapítvány archívuma

1988-ban Michael Apted Dian Fossey életét vászonra vitte a National Geographic cikkei, illetve Harold Hayes, Dian Fossey, Anna Hamilton Phelan és Tab Murphy írásai alapján. A Gorillák a ködben (Gorillas in the Mist) című filmben Fossey-t Sigourney Weaver alakította. A film többnyire pozitív kritikákat kapott, sokan dicsérték Sigourney Weaver alakítását is. A filmet 5 Oscar díjra és 3 Golden Globe díjra jelölték, ezek közül a legjobb színésznőnek és a legjobb eredeti filmzenének járó Golden Globe-ot nyerte meg.

Az angolnyelvű előzetes itt nézhető meg:

Forrás: wikipedia.org, wikipedia.org, agoradebrecen.hu