Written by

A nő, akinek egy kis üvegben elfér a hulladéka

Arcok, home_slider| Views: 1918

A 41 éves kanadai Tippi Thole eddig is komposztált és szelektált, azt is hitte, hogy környezettudatosan él, egészen addig, amíg meg nem hallgatott meg egy előadást a világ hulladékhelyzetéről. Azóta a nő annyira lecsökkentette a háztartásában képződő hulladék mennyiségét, hogy egy heti „termése” elfér egy kisebb üvegben is.

Évente a világon 78 millió tonna műanyagot állítanak elő, melynek nagyjából egyharmad életútja végén az óceánokban köt ki, súlyon veszélyeztetve az élővilágot. A műanyag évszázadok alatt mikroméretű részekre esik szét, amely minden élőlény – beleértve az embert is – számára egészségtelen. Ebben az esetbe már egy ember is nagy változást hozhat, ha leáll a műanyag fogyasztásával. Így gondolta Tippi Thole is, aki a fiával kétszemélyes háztartásában képződő hulladék mennyiségét olyan mértékben lecsökkentette, hogy egy heti termése egy kis üvegben is elfér.

Tippi Thole és fia (tinytrash.com)

Amikor a nő átvizsgálta szemetesét, azt tűnt fel neki, hogy a hulladék jelentős része csomagolóanyag, így magától értetődő volt, hogy valahogyan a csomagolt termékeket kell kiiktatnia életéből. Azóta csak csomagolásmentes, kimérős élelmiszert vásárol és egy külön bevásárló készletet is magával hordoz, amely kisebb-nagyobb vászonszatyrokból és üvegekből áll. Thole emellett több terméket is maga állít elő, például a vajat, fogkrémet és rengeteg egyéb dolgot. Az egyébként grafikus foglalkozású nő létre is hozott egy saját weboldalat, ahol saját tapasztalatait és receptjeit is megosztja az érdeklődőkkel.

Mielőtt azt hinnénk, az egész hulladékmentes dolog sok időt és energiát igényelne, Thole megcáfol minket. Szerinte sok időt spórol meg neki, hogy kevesebb időt kell vásárlással töltenie, ráadásul az otthonát is tisztábbnak és takarékosabbnak érzi a sok reklámszöveggel ellátott csomagolás nélkül. Továbbá fiával azt is észrevették, hogy egészségesebben is étkeznek, mióta odafigyelnek ökológiai lábnyomukra. Kerülik a gyorséttermeket és a feldolgozott élelmiszereket, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, tehát már ezért is megéri átállni hulladékmentes életmódra.

A hulladék elutasításának saját mozgalma is van. A kaliforniai Bea Johnson 2008-ban alapította meg a Zero Waste mozgalmát, melynek lényege a túlfogyasztás és feldolgozott termékek vásárlásának elutasítása. Johnson-nak könyve is jelent meg a témában, amely minden kezdő hulladékelhagyónak iránymutató lehet. Azóta a világ egyre több országában próbálják felvenni szemléletmódját, hogy csökkentsék saját ökológiai lábnyomukat. Johnson négytagú családja egyébként évente mindössze egy befőttes üvegnyi hulladékot termel.

Forrás: washingtonpost.com